Sziasztok!
Kikyo ezúttal Eszes Rita Rókatündérjét vette kézbe, illetve pár gondolatban összeszedte ki is az a kicune.
Eszes Rita: Rókatündér
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 290
Fülszöveg
Ha igazán szereted, elengeded?
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?
Őszintén szólva fogalmam sincs, mit is vártam előzetesen Eszes Rita: Rókatündér című regényétől, csak azt tudtam biztosan, hogy a több mint egy évtizedes Japán iránti szeretetem (és rajongásom) miatt teljesen biztos volt, hogy én ezt a könyvet el fogom olvasni. És milyen jól tettem! Egy rendkívül bájos történetet kaptam, amelyben találkozik egymással a modern Japán az évezredes hagyományok és mitológiák hazájával. Ebben a kettősségben próbálja a saját útját megtalálni a kicune (rókatündér) Kobajasi Midori, akinek szinte évszázados ugrást kell megtennie a rá váró életmódváltással. Eszes Rita annyira magával ragadó történetet alkotott, hogy az oldalak szinte képszerűen megelevenedtek előttem. Olvasás közben, és én is ott jártam éppúgy a Tacsimacsi szikláin, ahogy Oszaka pezsgő éjszakájában. Érződik az ábrázoláson az írónő személyes tapasztalata, rendkívül sokat tesznek hozzá az olyan apróságnak tűnő mozzanatok is, mint a játékgépeket nyomkodó aktatáskás üzletemberek vagy a műanyag pajzsokkal érkező rendfenntartók, akik az utasokat nyomják be a vonatba. Mindezt megspékeli azzal, hogy a Midori mellett a külföldi cserediákok szemével is láthatjuk a felkelő nap országát, akik némi európai (és dél-amerikai) színt is varázsolnak a történetbe. A karakterek mindegyike szimpatikus volt számomra – még Chanelt és Szangót is kedveltem a hibáik ellenére is – egyedül Szakura szenszei volt az, akit az első perctől nem bírtam elviselni. Ez a későbbiekben csak fokozódott. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy Midori nem a „jó” rókák közé tartozik, amíg ő maga nem ismerte fel a tettei mögött meghúzódó okokat, nekem sem tűnt fel. A lány vívódásaival is tudtam azonosulni, szegény ő elég nehéz helyzetben volt, méghozzá éppen a rókatündér mivolta miatt. Mondjuk én így is végigsóhajtoztam a regényt, hogy úgy szeretnék én is kicune lenni, vagy úgy szeretnék én is egy csillaglabdát! Igazi kedvenc szereplőt csak a történet utolsó harmadában találtam magamnak, amikor felpörögtek az események. Tristan lett a befutó, Rei-jel együtt a kedvenc párosommá léptek elő, és szívből örültem a velük történteknek. Nagyon tetszett, ahogy végül Midori is megtalálta a maga útját, abba inkább nem gondoltam bele, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt másképp csinál. Bár volt, amit sajnáltam vele kapcsolatban. Szerintem egyértelmű, hogy mit. Az alvilági szál volt az egyetlen, amit nem bántam volna, ha kimarad, még ha a végkifejlet szempontjából fontos szerepet töltött is be. A könyv egyébként nagyon sok életigazságot tartalmaz, mindezt nem közhelyekben, hanem azokban a szép és választékos japán szólásokban.
Összegezve tehát, nekem a szívem csücske lett a Rókatündér, és nagyon bízom benne, hogy ezzel még sokan így lesznek.
Rókatündér/rókaszellem/rókadémon
avagy ki is a kicune?
A japán mitológia egyik legismertebb természetfeletti lénye a kicune, vagy más néven rókaszellem. Alakjuk már a 11. században megjelent a japán történetekben, a sinto vallásnak köszönhetően pedig rövid időn belül megkezdte térhódítását. A kicunék – ahogy azt a többféle fordításból is láthatjuk – lehetnek jó- (zenko) és rosszindulatúak (jako), attól függően, hogy engedelmesség és segítő szándék, vagy ravaszkodás, csínytevés jellemzi inkább a viselkedésüket. Ami azonban közös bennük, hogy mindegyikük rendelkezik róka és emberalakkal (leginkább fiatal nő) egyaránt, amelyet akaratuk szerint képesek változtatni. 
Maga a kicune szó egyébként simán rókát jelent, rókaszellemként azután kezdtek utalni rá, miután Inari kami (talán leginkább istennőként lehete hivatkozni rá, de nem az) szolgálatába álltak, és képesek lettek az alakváltásra. Ezen kívül több varázslatos képességgel is rendelkeznek, néhány Eszes Rita: Rókatündérében is jelen van (megjelennek az emberek álmában és képesek hatni rájuk, de meg is szállhatják őket, képesek a tér-és idő meggörbítésére, láthatatlanná válhatnak, tüzet, villámokat kelthetnek, stb.) Varázserejüket állítólag egy mágikus golyó, az ún. csillaglabda hordozza. A kicunék közös tulajdonsága, hogy rendkívül okosak, az idő múlásával pedig egyre bölcsebbé válnak. Korukat a farkuk száma jelképezi, amelynek száma százévente eggyel nő. A legidősebb és legbölcsebb kicunék kilenc farokkal rendelkeznek, ha viszont elérik az ezer évet, a bundájuk is megváltozik, fehér vagy aranyszínű lesz. Népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a japán manga- és animekultúra által is kedvelt figurák, amelynek köszönhetően a nyugati világ is ismerhet közülük néhányat. A leghíresebb talán Naruto, akinek testében raboskodik a kilencfarkú rókadémon, vagy Shippo, az Inuyasha című animéből ismert kölyökrókadémon.
Japánban egyébként annyira tisztelik a kicunékat, hogy létezik egy település, Zao, amit a rókák falujának hívnak. A többek által „a világ legcukibb helyének” hívott faluban hat különböző rókafaj él teljes egyetértésben egymással és az ide érkező látogatókkal. A turisták körében rendkívül népszerű célpontnak számító vidéken ugyanis az ide érkezők közvetlen közelségbe kerülhetnek az állatokkal, etethetik őket – persze csak a faluban kapható eledellel – mindkét fél legnagyobb örömére. 
Azt hiszem, az itt élő rókákon ez meg is látszik. Akinek lehetősége nyílik rá, hogy személyesen ellátogasson Japán mesés világába, semmiképp ne hagyja ki, hogy valamilyen formában tiszteletét fejezze ki a kicunék előtt, hiszen sosem tudhatja, mikor akad egy az útjába, s ha egyszer így alakul, bízzunk benne, a kedves róka nem a csínytevéseit szeretné kipróbálni rajta.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése