Sziasztok!
Az "Éltető víz" projekthónap keretein belül Kikyo ezúttal a Bahamák világába kalauzol el bennünket, ahol cukibbnál cukibb malacok pancsolnak a hűsítő vízben.
Ma egy olyan érdekességre szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyről én is csak nemrégiben szereztem tudomást, viszont azóta is az egyik legaranyosabb sztorinak tartom, amelyet valaha hallottam. Mivel nagy rajongója vagyok az Assassin’s Creed: Black Flag játéknak, nemrég úgy gondoltam, utánanézek a helyszíneknek, ahol a történet játszódik. Ennek kapcsán fedeztem fel a Bahama-szigeteket, amely a maga 690 kis szigetével és több mint 2000 korallzátonyával az Atlanti-óceán nyugati partvidékén, Floridától délre helyezkedik el. Ahogy a szigetvilágról olvasgattam, több érdekesség is szembe jött velem, többek között, hogy mindössze 29 sziget lakott az emberek által, számunkra azonban most az az egy lesz fontos, amelynek lakói kedves kis négylábú röfögő jószágok. Bizony! Házi sertések, disznók, cocák, malacok, akármelyik névvel is illetjük őket.
Aztán legutóbbi olvasmányom, Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? című regénye kapcsán (amiről éppen ma reggel olvashattatok értékelést itt a blogon) jutott eszembe, hogy megosztom veletek a bahamai malacok történetét, hiszen a könyvben az egyik főszereplőnek, Grahamnak is egy malac (Wilbur) a háziállata. Szóval tehát, a Bahamák egyik szigetén, amely a Big Mayor Cay nevet viseli, nem él emberi lakosság, viszont a helyet már évtizedek óta malacok lakják életvitelszerűen. Több történet is kering arról, hogy kerültek ide ezek az állatok, a legszéleskörűbb vélekedés szerint valamikor matrózok hagyták őket a szigeten élelemtartalék céljából. Mivel azonban a tengerészek sosem tértek vissza, a malacok gond nélkül elszaporodhattak. Mások úgy gondolják, a szomszédos szigetekről úsztak át, és telepedtek meg, van azonban olyan elmélet is, amely szerint az első példányok hajótörést szenvedtek a közelben, ekkor úsztak ki a szigetre. 
Egy biztos: a Big Mayor Cay tökéletesen megfelelt számukra, és mára teljesen otthonosan érzik magukat, jelenlétükkel pedig az egyik legnagyobb turistalátványosságává is varázsolták a térséget. Ma már az emberek jelenlétéhez is teljesen hozzászoktak, így napjaikat nemcsak a heverészés és a fürdés teszi ki, de az érdeklődők kényeztetésének is örömmel teszik ki magukat. 
Olyannyira, hogy a legkisebb idegenkedés nélkül közelítik meg az embereket és a közeledő hajókat egyaránt, hogy némi ennivalót kuncsorogjanak. Sajnos ennek negatív következményei is lettek, hiszen sok emberi fogyasztásra alkalmas étel káros hatással volt a sertésekre. Sokan attól sem riadtak vissza, hogy alkohollal kínálják őket, amitől aztán rövid idő alatt több állat is elpusztult. A szigetvilág vezetése ezután döntött úgy, hogy tudatosan kezébe veszi az immáron csak Pig Bech-ként emlegetett terület irányítását, és véget vet a pusztításnak. Jelenleg kb. 20 sertés él a szigeten „gondozójuk” felügyelete alatt, akine feladata az állatok testi-lelki egészségének védelme. A képek tanúsága szerint a program sikeres volt, hiszen láthatóan elégedett, mondhatni mosolygós jószágok tekintenek ránk a fotókról. És mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Talán annyit, hogy néha úgy lennék én is malac a Bahamákon!
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése