4.5 star ·
A hajsza ·
Beleolvasó ·
Elle Kennedy ·
Értékelés ·
Kikyo ·
Könyvmolyképző
Nincsenek megjegyzések
Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Elle Kennedy: The Chase - A hajsza
2020. január 2., csütörtök
kép forrása goodreads.com
Elle Kennedy: The Chase - A hajsza
Sorozat: Briar U
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Fordító: Barthó Eszter
Fülszöveg
Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?
Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja.
És hogy a barátja belém van zúgva.
Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk?
Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el...
…tudja, hol talál.
Az őrjítően jó Off Campus sorozat spin-off kötete.
Önfeledt órákat akarsz és egy ragyogó olvasmányt? Megtaláltad.
Szerezd meg magadnak!
Azt hiszem nem is kezdődhetne jobban az év, mint ezzel a humoros, romantikus, fiatalos, lendületes olvasmánnyal, amiért ismételten nagy köszönettel tartozom a Könyvmolyképző Kiadónak. Elle Kennedy Off-Campus sorozata a mai napig a szívem csücske, úgyhogy egyértelmű volt, hogy a spin-off kötettel is meg kell ismerkednem. Az már csak hab a tortén, hogy az eredeti sorozatból Dean volt a kedvencem, A hajsza főszereplője pedig az ő "kishúga", Summer. Legnagyobb örömömre a kisebbik Di Laurentis sem okozott csalódást, pillanatok alatt megszerettem a karakterét. Bár én sem vagyok oda a plázacicákért, Summer nagyon hamar bebizonyította, hogy nem a felszínes "libák" táborát erősíti. Nevének megfelelően igazi napos, sugárzó egyéniség, aki bárhová színt tud vinni, ahol csak megjelenik. Nagyon tetszett, ahogy az írónő ki is hangsúlyozta, hogy Summernek milyen gyakran meg kell küzdenie az emberek előítéleteivel. Fitz tényleg totál az ellentéte volt, mégsem lett erőltetett a párosuk. Bár a fél csillag levonást Fitzy bénázásai miatt voltam kénytelen levonni, mert sokszor olyan baromságokat csinált, hogy az már fájt. Jó volt mélyebben megismerni az ő háttértörténetüket is, bár az abszolút kedvencem ebben a könyvben is Dean Di Laurentis volt, még ha csak nyúlfarknyi szerepet is kapott. Amikor személyesen megjelent az események közepette, nem bírtam ki hangos nevetés nélkül. (A családom általában ilyenkor néz rám furcsán, főleg, ha próbálom halkan véghez vinni a röhögést, mert alszik a gyerekem). Brennát is az első pillanattól kezdve sikerült megszeretnem, már tűkön ülve várom az ő történetét is. Az egyetlen kevésbé szimpatikus szereplő Hunter volt számomra, nem igazán tudtam azonosulni a viselkedésével, bár ő az első sorozatban sem lopta be magát a szívembe. Amiért viszont ismét leborulok Elle Kennedy előtt, hogy megint végig ott motoszkált bennem az érzés, hogy milyen jó lenne, ha ezek a karakterek a valóságban is léteznének, sőt, kimondottan jól esne a baráti társaságukba tartozni. Az a természetesség, amellyel valóságosnak érezhető, hétköznapi, de mégis egyéniséggel rendelkező figurákat hoz létre, a kedvenceim közé emeli az írónőt. Összességében tehát 4,5 csillag Fitz bénázásai miatt, és mihamarabb kérünk még több Briart!
Beleolvasó
1. fejezet
Summer
– Ez valami vicc? – meredek az öt vádaskodó lányra.
Mind az öten másképp néznek ki: más-más hajszín, bőrszín, szemszín, de az arckifejezésük olyan egyforma, hogy képtelen vagyok megkülönböztetni őket. A megjátszott bűnbánat mögött erős önelégültség bűzlik, miközben igyekeznek úgy tenni, mintha letaglózná őket a hír.
Na persze. Látom rajtuk, hogy élvezik a helyzetet.
– Sajnálom, Summer, de nem viccelünk – néz rám Kaya lesajnáló
mosollyal. – A Kappa Beta Nu színvonaláért felelős bizottság tagjaként nagyon is komolyan vesszük a szövetségünk hírnevét. Ma reggel hírt kaptunk a Nemzeti…
– Á, tényleg? Talán táviratot küldtek?
– Nem. E-mailt – feleli selymes haját hátralibbentve. A szarkasztikus megjegyzésem simán lepattan róla. – A levélben emlékeztetnek
bennünket, hogy a szövetség minden tagjának tartania kell magát
az általuk felállított viselkedési szabályokhoz, ha nem akarjuk elveszíteni az anyaszervezet jóindulatát.
– Nem veszíthetjük el a jóindulatukat – kérlel a tekintetével Bianca.
Az öt liba közül egyedül az ő szemében csillog némi értelem.
– Főleg azok után, ami Daphne Kettlemannel történt – teszi hozzá egy másik, akinek nem emlékszem a nevére.
Felülkerekedik bennem a kíváncsiság.
– Mi történt Daphne Kettlemannel?
– Alkoholmérgezés – suttogja a negyedik csaj, talán Hailey, majd
úgy nézeget körbe, mintha a Kappa-ház antik bútorai között poloskák rejtőznének.
– Ki kellett mosni a gyomrát – teszi hozzá a névtelen csaj vidoran,
mint akit konkrétan feldob, hogy Daphne Kettleman majdnem meghalt.
– Hagyjuk ezt a témát! – csattan fel Kaya. – Jobb lett volna, ha meg
sem említed, Coral…
Ja persze, Coralnak hívják! Így második hallásra is éppolyan idétlenül hangzik, mint negyedórája, amikor bemutatkozott.
– Daphne nevét nem mondjuk ki ebben a házban – magyarázza
Kaya.
Jesszusom! Egy kis gyomormosás, és Daphnéból rögtön Voldemort
lett? Úgy tűnik, a briares Kappa Beta Nu még a brownos bagázsnál
is karótnyeltebb.
Nincs mit szépíteni rajta: ezek kirúgnak engem, mielőtt még beköltözhetnék.
– Ne vedd magadra! – villant rám egy újabb vigasztaló álmosolyt
Kaya. – A hírnevünk nagyon fontos a számunkra, és hiába voltak a
felmenőid közt Kappa-tagok…
– Ne vedd magadra! – villant rám egy újabb vigasztaló álmosolyt
Kaya. – A hírnevünk nagyon fontos a számunkra, és hiába voltak a
felmenőid közt Kappa-tagok…
Hah! Bekaphatod, Kaya! Az anyám harmad- és negyedévesen
Kappa-elnök volt, ahogy a nagyanyám is. A Heyward lányok és a Kappa Beta Nu éppúgy együtt járnak, mint a Hemsworth fiúk és a
bordás hasizom.
– Szóval voltak Kappa-tagok – ismétli –, de ma már nem ragaszkodunk annyira a vérvonal hagyományához, mint régen.
Vérvonal hagyománya? Atyaég, ez a nő a múlt századból csöppent
ide?
– Mint mondtam, szigorú szabályaink és irányelveink vannak,
és te nem túl szerencsés körülmények között hagytad ott a Brownt.
– De nem a Kappából rúgtak ki, hanem az iskolából – vitatkozom.
Kaya elkerekedett szemmel mered rám.
– Te erre büszke vagy? Kicsaptak az ország egyik legjobb egyeteméről.
– Nem vagyok rá büszke – szűröm a fogaim közt a szót. – Csak azt
mondom, hogy gyakorlatilag még mindig tagja vagyok a szövetségnek.
– Meglehet, de ez még nem garantálja, hogy ebben a házban lakhatsz – fonja keresztbe a karját Kaya a fehér angórapulóvere előtt.
– Értem – bólintok.
Utánzom a mozdulatát, és még a lábamat is keresztbe teszem. Kaya
irigykedve nézi a fekete hasított bőr Prada csizmámat, amit a nagyi
küldött annak örömére, hogy felvettek a Briarre. Jót nevettem, amikor tegnap este kibontottam a csomagot – nem tudom, Celeste nagyi tisztában van-e vele, hogy csak azért kerültem be a Briarre, mert
kirúgtak egy másik egyetemről. Egyébként le merem fogadni, hogy
tudja, csak magasról tesz rá.
A nagyi minden alkalmat megragad, hogy a Pradánál vásárolhasson. Lelki társak vagyunk.
– És az fel sem merült bennetek, hogy még azelőtt szóljatok nekem erről, mielőtt az összes cuccommal idebumlizok Manhattanből? – kérdezem éles hangon.
Bianca az egyetlen, aki némi őszinte bűnbánatot tanúsít.
– Nagyon sajnáljuk, Summer. De, ahogy Kaya is említette, csak ma
reggel kaptuk meg a levelet, aztán szavaznunk kellett, és… Tényleg sajnáljuk – von vállat sután.
– Szóval megszavaztátok, hogy nem lakhatok itt.
– Igen – feleli Kaya.
A többiekre nézek.
– Hailey?
– Igazából Halley – javít ki ridegen.
Ki nem sz… le? Tényleg azt várják, hogy emlékezzek a nevükre?
Csak most találkoztunk.
A következő lányra sandítok.
– Coral?
Semmi.
Jöhet a következő. Ciki, de rá sem emlékszem.
– Laura? – próbálkozom.
– Tawny – vakkant vissza.
Hoppá!
– Tawny – ismétlem bocsánatkérőn. – Szóval ez a végleges döntés?
Hárman bólintanak.
– Szuper. Kösz, hogy elvesztegettétek az időmet – állok fel, és a hajamat hátravetve a nyakam köré tekerem a piros kasmírsálamat.
Széles mozdulataim szemmel láthatólag felbosszantják Kayát.
– Jaj, hagyjuk már a melodrámát! – szól be gunyorosan. – Nem a
mi hibánk, hogy leégetted a korábbi lakásodat. Bocs, hogy nem akarunk egy fedél alatt élni egy gyújtogatóval.
Kezd felmenni bennem a pumpa.
– Semmit sem égettem le.
– A brownos nővéreink nem ezt mondták – préseli össze az ajkát. –
Akárhogy is, nekünk tíz perc múlva lakógyűlésünk lesz. Sajnos menned kell.
– Még egy gyűlés? Nahát, itt aztán zajlik az élet.
– Ha tudni akarod, szilveszteri jótékonysági estet szervezünk –
mondja Kaya mereven.
Ja, az más.
– Mire gyűjtötök? – kérdezem.
– A ház alagsorát akarjuk felújíttatni – feleli Bianca maflán.
Atyaég! Ezek saját maguknak jótékonykodnak?
– Akkor hajrá! – villantok rájuk egy gúnyos mosolyt, és egy laza
intés után kimasírozok a szobából.
Az előtérben könnycseppek gyűlnek a szemembe.
Csesszék meg ezek a hülye libák! Semmi szükségem a béna egyesületükre.
– Summer, várj! – szalad utánam Bianca.
Gyorsan mosolyt erőltetek magamra, és visszapislogom a könynyeimet. Nem fogok sírni előttük. Tiszta mázli, hogy a bőröndjeimet odakint hagytam, és csak egy kézitáskával jöttem be. Mekkora
égés lenne már visszacipelni mindent a kocsihoz! Ráadásul többször
kellene fordulnom, mert rengeteg cuccot hoztam.
– Figyelj! – suttogja Bianca olyan halkan, hogy közelről is alig
hallom. – Nem is tudod, milyen mázlid van.
– Mázli, hogy hajléktalan lettem? – vonom fel a szemöldököm. –
Persze, ez volt a legnagyobb álmom.
Bianca elmosolyodik.
– A vezetékneved Heyward-Di Laurentis. Nem vagy, és soha nem
is leszel hajléktalan.
Borító szemle
