Blog Tour + Excerpt + ARC Review | Sancte Diaboli: Part Two by Amo Jones

Blog Tour + Excerpt + ARC Review | Sancte Diaboli: Part Two by Amo Jones

2021. június 15., kedd

Nincsenek megjegyzések

Sancte Diaboli: Part Two, the all-new, highly anticipated installment in the Elite Kings series that will leave you on the edge of your seat from Wall Street Journal bestselling author Amo Jones, is available now!

He held a darkness that could never be touched.
She carried a light that could never be seen.

Not by anyone. Only by each other.

Simply two halves of the same soul, Brantley and Saint were fused together with equal parts wrath and peace. Nothing could break through their bond. Nothing.

Until now.

Sancte Diaboli Part Two is the seventh book of The Elite Kings Series. You cannot read this as a standalone. You have to read the entire series to understand this world completely. I highly recommend, because you’ll blow your mind!

First I have to say that I’m so sorry to have to say goodbye to this series and its amazing characters. I highly recomment to everyone who loves twisted and dark stories. I cannot think Amo can do this better, because Sancte Diaboli Part Two is the best end of an amazing series. I’m so glad to have a chance to get to know this characters. They’re completely unique, badass and near my heart. I don’t know how I can say goodbye to them…. I just cannot. I’m speechless. My heart is bleeding for them. I cried, twice, yeah!

I read the book in two sitting. It can be read so easily. I felt like I was coming home. The plot is so twisted and I never know what will happen. When I thought everything will be all right that was the time when Amo made something mind-blowing thing and everyhing will be upside-down. Brantley & Saint are completely different characters than Madship and Tillie & Nate. That’s too hard to explain because you have to feel it while you reading this book. I think this kind of a relationship is so unique and rare.

We got to know a lot of things in the first book but in the second we get the entire story. So many thing had happened in the last, some of completely shocked me and some of which I was calculating. I can’t wait to read Ruined Castles and the next generation’s books because I know Amo’ll make it twisted, amazing and dark like she always done.

Get yours today!

Amazon: https://amzn.to/3v98esc

Amazon Worldwide: http://mybook.to/sanctediaboli2

Add SANCTE DIABOLI: PART TWO to Goodreads: http://bit.ly/2PqdOHu

Start the Duet with Sancte Diaboli: Part One

Amazon: https://amzn.to/3528Fd2

Amazon Worldwide: http://mybook.to/sanctediaboli

Excerpt

Saint
Prologue

Everyone has a story, and when you die, your memories cling to the minds of the people you leave behind, scripted in permanent ink. They can go back and visit their favorite chapters when they need comfort, or simply skip over the scenes they want to forget, but what they can’t do, is be removed. Even if you tear a page from a well-written book, there will always be telltale signs something was there. There you lie, embedded in their minds forever, so essentially you’ll live forever, right? I didn’t think much about this until I met him. The day that I would die, I mean. Would I leave behind a novella, or would it be a nine-book series that would need your undivided attention? You see, I’ve gazed into the eyes of death twice in my life, and both times began at the entrance of his soul. His stare was always heavy and roguish, but he lit a match inside my body that would burn a lifetime after I’m gone. I wasn’t sure what I felt the first time his cold, corpse-like skin sailed over mine, but I remember it was the exact day that I knew I would never be the same. I was touched by the Devil; Heaven would never want me now. Not that Heaven was where I belonged either, though I’m sure he thought so. Tortured souls still weep; they tear themselves apart in dark corners where no one can see. Brantley is just that—tortured—though he doesn’t conceal it. He wears his darkness like a souvenir, proud and indifferent. I knew Brantley from the inside out, and I say that literally. I was familiar with the notes that his blood left in my mouth well after I had swallowed it.

And I think that will haunt me more than anything. It will haunt me so much more than this day.

The day my book hit the final page.

Meet Amo Jones

Amo Jones is a USA Today & Wall Street Journal Bestselling Author whose books have been translated in multiple countries.

She resides in the tropics of Australia with her family, though she's a born and bred Kiwi who more often than not, misses New Zealand.

Connect with Amo

Facebook: https://bit.ly/3wgiYXa

Instagram: https://bit.ly/2TZPWNh

Website: https://bit.ly/3izUGDC

Join the Wolf Pack: https://bit.ly/3izUt3i

Join her newsletter: https://bit.ly/2TpdudS

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó | Trevor Noah: Bűnben születtem

Értékelés + Beleolvasó | Trevor Noah: Bűnben születtem

2021. június 1., kedd

Nincsenek megjegyzések

Sziasztok!

Tudom, hogy az utóbbi időben mintha elnyelt volna minket a föld, de itt vagyunk és igyekszünk aktívabbak lenni :) Kezdetnek: Coeur, Trevor Noah: Bűnben születtem c. könyv értékelését hozta el nekünk :)

Tedd kívánságlistára! Rendeld meg!

Fülszöveg

A ​The Daily Show világszerte népszerű műsorvezetőjének elképesztően vicces és szívbemarkoló története.

Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket.

A Bűnben születtem főhőse egy rosszcsont kissrác, aki nyughatatlan fiatalemberré érve keresi magát a világban, ahol a puszta létezését is megkérdőjelezik. A könyv nem csak róla szól, hanem rettenthetetlen, lázadó szellemiségű, mélyen vallásos édesanyjával való kapcsolatáról is. Az asszonyról, aki mindenáron ki akarta menteni fiát a nyomor, az erőszak és bántalmazás körforgásából, amely veszélybe sodorta az életét.

A kötetben összegyűjtött tizennyolc személyes vallomás hol fergeteges, hol drámai, de mindvégig nagy hatást gyakorol az olvasóra. Trevor metsző szellemességgel és keresetlen őszinteséggel tárja fel különleges életét, legyen szó arról, hogy hernyót kell ennie az ínséges időkben, emberrablási kísérlet közben kihajítják egy mozgó járműből, vagy megpróbálja ép bőrrel megúszni a gimis csajozás élet-halál harcát. Egy olyan fiú megható, ellenállhatatlanul mulatságos portréja rajzolódik ki az elbeszélésekből, aki veszélyes időkben, egy szétesni készülő közegben tör utat magának, és egyedüli fegyvere az éles humorérzéke, illetve anyja rendhagyó, feltétel nélküli szeretete.

Meg kell valljam, hogy félelemmel vegyes izgalommal vettem kezembe Trevor Noah Bűnben születtem című könyvét.  Egyrészt már nagyon régen olvastam önéletrajzi ihletésű könyvet, másrészt nem ígérkezett a téma pihe könnyűnek, hisz Noah Dél-Afrikában nőtt fel az apartheid ideje alatt. De a borítóról mosolygó arc annyira biztató volt, hogy vettem egy nagy levegőt és belevágtam a történetbe. Aztán az első oldalak hangvétele után rögtön tudtam, hogy nem  tudom majd letenni a könyvet. Szinte faltam az oldalakat, és folyamatosan részletekkel traktáltam a családomat, annyira szerettem volna valakivel azonnal megosztani a kis Trevor történeteit.

A kis Trevor, aki komoly katolikus neveltetésben részesült mélyen vallásos, egyedülálló anyja révén, minden intelem és nem kevés elnáspángolás ellenére is igazi rosszcsont gyerek volt.  Kalandjai, ügyeskedései nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra. A komoly történelmi háttér ellenére a könnyed hangvétel roppant olvasmányossá tette a visszaemlékezést. Miközben tökéletes képet festett az embert próbáló társadalmi rendről, - számunkra kívülállóknak is tisztázva sok kérdést - mégsem lett a történet nyomasztó. Pedig a túlélésért, a napi betevő falatért állandó küzdelmet kellett folytatniuk. De Noah egyedi stílusa és humora annyira dominál a történetben, hogy bármilyen furcsán hangzik is, roppant szórakoztatóvá tudta varázsolni ezt a  küzdelmet. Nem csoda hát, hogy végül sikeres humorista lett az éles eszű kisfiúból. (Zárójelben megjegyzem, hogy szívesen olvasnék arról is, hogyan jutott el a színpadig.)

És bár nagyon megszerettem a kis csibészt, nálam  mégis a Trevor anyja volt a number one! Egyrészt hagyomány tisztelelő, keresztény, és makacsul ragaszkodik az elveihez. Másrészt igazi lázadó, talpraesett és önálló nő, aki a jég hátán is megél. Gyereknevelési módszerei többször megdöbbentettek, megnevetettek, de vitathatatlanul célravezetőek voltak.  Egy-két példa:

"Tanulj a múltbéli hibáidból - tanácsolta - , mert így válhatsz jobb emberré, de nincs értelme siránkozni a múlt felett. Az élet csupa szenvedés. Engedd, hogy a fájdalom megeddzen, de ne kapaszkodj bele. Ne keseredj meg!"

" A biztonsági őr elkapott, az irodájába vonszolt, és felhívta anyámat.

    - Fülön csíptük a fiát, amint elemet lop - tájékoztatta. - Kérem, fáradjon ide érte.

   - Nem. - felelte.- Vigye csak börtönbe. Majd ebből megtanulja, hogy az engedetlenség következményekkel jár.

   Azzal bontotta a vonalat. Az őr tanácstalanul nézett rám. Végül elengedett, mert úgy gondolta, biztosan árva gyerek vagyok. Milyen anya lenne képes rá, hogy börtönbe küldje tízéves fiát?"

" Amikor terapeutához küldtek, miután felnevettem az igazgatótól kapott fenyítés közben, megmondta az iskolavezetésnek, hogy ez tiszta hülyeség.

  - Miss Noah, a fia nevetett, mialatt megütöttem.

  - Nyilván fogalma sincs, hogyan kell elfenekelni egy gyereket. Ez nem az én gondom, hanem a magáé. Higgye el, olyankor sosem kacag, amikor én verem."

" - Állj, Trevor! Nézz rám! Vegyél tudomást rólam. Mutasd ki, hogy számítok neked, mert ahogy velem bánsz, úgy fogsz bánni a feleségeddel is. A nők szeretik a figyelmességet. Vegyél észre, tudasd velem, hogy figyelsz rám. Ne csak akkor láss meg, amikor szükséged van rám..........Még a szex rejtelmeibe is bevezetett. Gyerek lévén igencsak kínos helyzeteket éltem át.

   - Trevor, ne feledd: a nők előbb gondolatban szeretkeznek veled, és csak azután engednek be a vaginájukba.

   - Trevor, az előjáték már napközben kezdetét veszi. Nem a hálószobában.

    Mire én:

   -  Micsoda? Mi az az előjáték? Mit jelenthet?"

Trevor Noah önéletrajza szórakoztat, megnevettet, gondolatokat ébreszt, látásmódot formál,  s közben rámutat arra, amit mi magyarok egy frappáns közmondásba sűrítettünk: " Lakva ismerszik meg az ember.". Szóval: ne ítéljünk, amíg nem éltük át! Hisz messziről csak a felszínt kapargathatjuk. 

S bár még csak az év első harmada telt el, Trevor Noah könyve biztosan előkelő helyet fog elfoglalni a 2021-es  top 10-es listámon! Csak ajánlani tudom!

1. | FUTÁS!

 

A nagyszabású hollywoodi filmekben néha jön egy-egy elképesztő üldözéses jelenet, amelyben valaki kiugrik egy száguldó járműből, netán kilökik őt. Az illető rendszerint nyekken eyget a földön, és odébb hengeredik. Végül megáll, felpattan, és leporolja magát, mintha az egész meg sem kottyant volna neki. Ilyenkor mindig arra gondolok: micsoda baromság! Ennél ezerszer fájdalmasabb mozgó autóból kizuhanni.

Kilencéves voltam, amikor anyám kihajított egy mozgó kocsiból. Vasárnap történt. Onnan tudom, hogy templomból tartottunk hazafelé, márpedig gyerekkoromban a vasárnap egyet jelentett a templomba járással. Soha nem mulasztottuk el. Anyám mindmáig mélyen vallásos asszony. Tetőtől talpig keresztény. Mint világszerte sok más bennszülött nép, a dél-afrikai feketék is átvették a gyarmatosítóik vallását. Értsd: ránk lett kényszerítve. A fehérek módfelett hajthatatlanok voltak ezen a téren. "Jézushoz kell imádkoznotok!" - kötötték ki. - "Jézus majd megment titeket." Mire az őslakosok: "Végül is tény, hogy megmentésre szorulunk. Történetesen épp tőletek, de ez most mellékes. Egy próbát megér ez a Jézus!"

Az egész családom vallásos, míg azonban anyám kezdettől Jézus-párti volt, a nagymamám keresztény hitét a hagyományos xhkosza hiedelmekkel ellensúlyozta, amelyeken nevelkedett, s amelyek révén kapcsolatban állt az őseink szellemével. Sokáig nem fért a fejembe, miért hagyta el rengeteg fekete ember a bennszülött hitét a kereszténységért, ám minél többet jártunk templomba és ültem a padsorokban, annál inkább megértettem a kereszténység működését. Az amerikai őslakos, aki a farkasokhoz imádkozik, barbárnak minősül. Az afrikai, aki az őseihez fohászkodik, primitív ember. Az bezzeg rendben van, hogy a fehérek olyan csávót imádnak, aki a vizet borrá változtatja.

Gyerekkoromban hetente legalább négy estém az egyházról szólt valamilyen formában. Kedd este ájtatosságot tartottak. Szerda este hittanórát. Csütörtök este ifjúsági találkozó volt. Péntek és szombat: szabadnap. (Hajrá, bűnbeesés!) Vasárnap pedig templomba mentünk. Egész pontosan három templomba. Anyám ezt azzal indokolta, hogy mindhárom helytől mást kapott. Az első istentiszteleten örvendezve lehetett hirdetni az Úr fenségét. A másodikon mélyrehatóan elemezték a Szentírás szövegét - anyám imádta ezt. A harmadik szenvedélyt és katarzist kínált: abban a templomban mélyen eltölthette a hívőt a Szentlélek. Az egyes helyek között ingázva merő véletlenségből felfigyeltem rá, hogy mindhárom gyülekezetnek megvan a maga jellegzetes faji összetétele. Az örvendező istentiszteleten etnikai szempontból vegyes gyülekezet vett részt. a mélyelemzőn fehérek. A szenvedélyes, katartikus misére pedig feketék jártak.

A vegyes összetételű verziót Rhema Bibliai Gyülekezetnek hívták, és a gigantikus, hipermodern, kertvárosi megagyülekezetek közé tartozott. Élén egy testépítőből lett lelkipásztor, a széles mosolyú, vezérszurkoló habitusú Ray McCauley állt. Ray lelkész 1974-ben elindult a Mr. Universe címért. Harmadik helyen végzett. A versenyt abban az évben Arnold Schwarzenegger nyerte.

Ray minden héten színpadra lépett, és mindent latba vetett, hogy menőnek tüntesse fel Jézust. A sportaréna mintájára kialakított templomban rockegyüttesek nyomták az aktuális keresztény könnyűzenét. A gyülekezet kórusban énekelt - nem baj, ha nem tudtuk a szöveget, mert ott volt minden sor az óriáskivetítőn. Gyakorlatilag keresztény karaokén voltunk. Ott mindig marha jól éreztem magam.

A fehérek alkotta Rosebank Union gyülekezetnek Sandtonban, egy hófehér, tehetős emberek lakta johannesburgi városrészben volt a székhelye. Imádtam a fehér gyülekezetet, mert nem kellett beülnöm a szertartásra. Anyám a misére ment,, én pedig a többi fiatallal a vasárnapi iskolába, ahol klassz történeteket olvashattunk. Noé esete az özönvízzel nyilván a kedvenceim közé tartozott: a névrokonság miatt személyes érintettségem is volt a dologban. De bírtam azokat a sztorikat is, amelyekben Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert, Dávid legyőzte Góliátot, Jázus pedig kiűzte a kufárokat a templomból.

Odahaza olyan környezetben nevelkedtem, amelyben igencsak kevés popkulturális benyomás ért. A Boyz II Men zenéje ki volt tiltva anyám házából. A dalokban a fiúk egész éjjel lányokhoz simultak - még mit nem! Szó sem lehetett róla. Hallottam, ahogy a többiek az End of the Roadot énekelték a suliban, és halvány gőzöm sem volt, mi ezi az egész. Hiába jutott el hozzám is a Boyz II Men híre, nem tudtam, mi fán teremnek. Én csak az egyházi zenét ismertem: szárnyaló, lélekemelő, Jézust dicsőítő énekeket. Ugyanez volt a helyzet a filmekkel is. Anyám nem akarta, hogy a szex és az erőszak a filmeken keresztül beszennyezze a gondolataimat. Így aztán számomra a Biblia pótolta az akciófilmeket. Sámson volt a szuperhősöm. A HeManem. Könyörgöm, a pasa egy szamárállkapoccsal agyonvert ezer embert! Azért ez elég vagány. Később persze eljut az ember odáig az olvasásban, hogy Pál leveleket írogat az efeusiakhoz, és leül a cselekmény. De az Ótestamentumot és az evangélumokat kívülről fújtam. A fehéreknél hétről hétre taroltam a bibliai tematikájú kvízekben és játékokban.

© Agave kiadó, 2021

Olvasd tovább!

Release Blitz + ARC Review | The Holy Trinity by Bellamy Roswell

Release Blitz + ARC Review | The Holy Trinity by Bellamy Roswell

2021. április 20., kedd

Nincsenek megjegyzések

TITLE- The Holy Trinity

AUTHOR- Bellamy Roswell

GENRE- New Adult: Enemies to lovers

RELEASE DATE- April 20th, 2021

Blurb

“There will be a REVELATION, that will incite a RECKONING. And only after all the wreckage is swept away, will come my EPIPHANY. May the devil have mercy on their souls, cause I sure as HELL won't..”

SCARLETT

Goodness – the quality of being morally good or virtuous.

It was foolish of me to believe in the concept of goodness. Childish really.

That people can be good, life can be good, well to those who deserve it.

And I’ve grown up to realize I am somehow not deserving.

There is an evil that surrounds us. It suffocates even the most virtuous of people. It tempts them to stray from the path of goodness.

Pride. Greed. Lust. Envy. Gluttony. Wrath. Sloth.

The deadliest of sins that continuously tempt even the strongest of believers.

Immoral vices turning the righteous into fiends.

Monsters lurking in the shadows of Hillcrest Hills.

Demons infiltrating the halls of Servite Academy.

Devils caging us in behind steel gates.

And they are all around me.

Tempting me.

Haunting me.

Suffocating me.

He believed I was an angel. Innocent, naïve, and pure. And maybe at one point I was.I used to see the good in everyone, and would dig deep down inside to find one quality worth redeeming. But his world corrupted me, it drew me to the darkness. Consumed by hate and wrath I went mad with vengeance, but also fell to my lowest because of love. Because in reality I am a sinner. Tainted at birth and endlessly corrupted and poisoned by those who surround me. I saw him kill a man. I saw him stare the poor fool in the eye right as he pulled the trigger, and the bullet went straight through him.

And the worst thing of it all, I’ll never say a word.

ACE

She saw me. I stood beside two heinous monsters, and in her eyes became one. She knew I was a sinner. That I was corrupt and wicked. Corrupted and malicious. It doesn’t matter that the bullet never came out of the barrel of my gun. That’s what she saw.

And it was then, as the violent cries erupted from deep within her, from the innermost part of her heavenly soul, that I knew I had lost her.

An angel once fell from the highest peak of the heavens, only to burn in the harshest depths of hells inferno.

But she will rise from within the flames we’ve cast her in.

She will be my salvation, even if I must turn against everything and everyone I’ve ever known. My angel, my goddess. I will watch you rise, even if it’s me who burns.

The Holy Trinity is a New Adult Enemies to Lovers Dark High School Bully Romance. It is Book Two in The Servite Academy For Troubled Teens Series and the continuation to The Four Horsemen.

Disclaimer: 18+ This book is not recommended nor intended for anyone under the age of 18. Some topics, scenes, and/or language in this book may be sensitive to some readers. Contains dark and taboo themes, steamy sex scenes, mature language, and triggering situations.

The Holy Trinity is the second book of A Servite Academy for Troubled Teens series. It can't be read as a standalone.

I couldn't wait to read it and it worth all the time. THT is really captivating like the first book of the series. I'm so glad that Bellamy managed to do it again. Everything was in the right place. It wasn't calculable. I never known what will happen next, and believe me so much has happened in the book. I cryed, I was desperate. I wanted more, I wanted answers and I didn't want to anything happen with the characters. That was weird, I never felt it earlier lol. Another one, thanks for Bellamy.

The characters have evolved so much. We got to know them more deeply. Sometimes it was hard, because I wanted to punch one or two of them.

When I thought everything is perfect, that was the time when Bellamy twisted the plot and make something mind-fuck thing. I wanted to shout out: Why?????????? but I know that's what the story needed. This story is gonna blow your mind.

EXCELLENT WORK! The Holy Trinity became one of my favorites in 2021.

Only one little thing what I thought it was too easy, but I don't want to write a spoiler so I keep it myself haha. 

Add To Goodreads

Purchase Now

AMAZON US / UK / CA / AU

Author Bio

Bellamy Roswell is a coffee connoisseur, avid reader and aspiring New Adult & Dark Romance author who is a lover of angsty, passionate bad boys, and sassy, fierce heroines. Bringing you bad boy heartthrobs oozing sex appeal, passion, and angst one novel at a time. Avid Reader. Aspiring Storyteller. A head between the pages kind of girl. Welcome to my world, hope you enjoy your stay. Author of the Servite Academy for Troubled Teens Series - The Four Horsemen & The Holy Trinity...

Author Links

WEBSITE

INSTAGRAM

FACEBOOK

AMAZON PROFILE LINK

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Cassandra Clare & Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Cassandra Clare & Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei

2021. február 24., szerda

Nincsenek megjegyzések

Sziasztok!

"Minden tökéletlensége ellenére nekem ez ismét egy ötcsillagos történet! Egyszerűen nem tudok kiszakadni ebből a világból. Úgyhogy még, még, még! Várom az újabb kötetet!" - Kikyo, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! E-könyv Rendeld meg!

Fülszöveg

Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot.

Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből.

Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre.

Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete.

Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat!

Malec FOREVER!!! Istenem, annyira szeretem őket, hogy ihaj! És olyan jó, hogy ők is kaptak egy történetet! Vagy többet, mert szerintem a vége igenis megköveteli a folytatást, meg ugye tudjuk, hogy CC a trilógiákra szakosodott egy-egy történet kapcsán. Na, de kezdjük az elején! Az első néhány oldalon kissé képzavarban voltam, mert előzetesen azt hittem, hogy ott vesszük fel a fonalat, ahol az Éjsötét királynőnél abbahagytuk, azaz Alec és Magnus esküvője után. Simán el tudtam volna képzelni, hogy nászútra mennek Európába. Amikor azonban helyre raktam magamban, hogy éppen hol/mikor járunk az Árnyvadász univerzumban, már rendben is volt minden. Sajnos észrevettem, hogy az emlékeim helyenként megkoptak, ami eléggé zavart, meg az is, hogy helyenként tudtam a további eseményeket. Pl. hogy Simon el fogja veszíteni az emlékeit, hogy Sebastian még ezután fog megjelenni vagy a hidegbéke. A Karmazsin Kéz cselekményszála viszont tízpontos volt! Simán kinéztem Magnusból, hogy poénból megalapítja a szektát, az események további alakulása pedig logikus, szépen felépített volt. A szekta vezérének kiléte, az emlékek visszatérésének leírása pedig zseniális. Szerintem Cassie a nagy finálék embere. A helyenként hullámzó történetvezetés a csúcspont elérésekor egyszerűen mozgóképpé válik az ember fejében, és onnét nincs megállás. Igaz, hogy valószínűleg az egész könyvet egyben kivégeztem volna, ha nem zavarnak meg (ilyen apró-cseprő dolgokkal, mint kaját kérek), így második nekifutásra sikerült kiolvasnom. Tudom, kap az írónő hideget-meleget, de szerintem abban mindenki egyetért, hogy ha egyszer beszippant az Árnyvilág, nagyon nehéz kikeveredni belőle.

Amit még muszáj kiemelnem, az a humor. Magnus szerintem emiatt is az egyik kedvenc karakterem, mert olyan beszólásai vannak, hogy azon hangosan kell nevetni olvasás közben. Ezzel csak Jace egoizmusa veszi fel nálam a versenyt. Alec eleinte totál másodhegedűs volt a szememben, de miután összejöttek, rájöttem, hogy ők a tökéletes páros. Teljesen kiegészítik egymást, közhelyesen szólva ők tényleg egy egész összepasszoló darabjai. Úgy érzem, az LMBTQ szál ebben a kötetben volt a leghangsúlyosabb, ennyire intim jeleneteket szerintem még nem írt CC (és szerzőtársai), ez azonban egyáltalán nem volt zavaró számomra, sőt, természetes módon hozzátartozott a főszereplő karakterekhez.

Amit még imádtam, az Aline és Helen megismerkedésének története volt. Igazából itt láttam be, hogy nagyon jó, hogy időben visszaugrottunk a cselekményben, mert így teljesen logikus magyarázatot kaptunk arra is, hogy mit keresnek kedvenc tengerentúli szereplőink Európában. Az egyik kedvenc jelenetem az alvilági bál volt, pontosan emiatt. Raphael, Lily Chen, Malcolm Fade! Igen, ő is! Annyira jó volt velük újra találkozni! És persze a telefonhívások miatt kaptunk egy kicsit Izzyből és Jace-ből is.:) Hiszen olyan jó lett volna, ha ők is itt vannak. ("Mondjuk ez pont nem igaz." - imádom Magnust!)

Szóval: Minden tökéletlensége ellenére nekem ez ismét egy ötcsillagos történet! Egyszerűen nem tudok kiszakadni ebből a világból. Úgyhogy még, még, még! Várom az újabb kötetet!

ELSŐ RÉSZ

A szerelem városa

† † †

„Párizsban nincs menekvés a múlt elől.”

– Allen Ginsberg –

ELSŐ FEJEZET

Karambol Párizsban

Az Eiffel-torony harmadik emeletéről nézve úgy terült el a város Magnus Bane és Alec Lightwood előtt, mint valami ajándék. A csillagok úgy ragyogtak, mintha tudnák, hogy versenytársuk akadt. A keskeny macskaköves utcák aranyszínben világítottak odalent, a Szajna ezüst szalagját fi nom ötvösmunkával készült bonbonos dobozka köré csomózták. Párizs a sugárutak, a bohémok, a szerelmesek és a Louvre városa.

Párizs egyben Magnus több kínos balfogásának és rosszul elsült tervének a színhelye is volt, a számos katasztrofális szerelmi kalandról nem is beszélve. A múlt azonban most mit sem számított.

Magnus ezúttal mindent jól akart csinálni Párizsban. Négyszáz éve járta a világot, és ennyi idő alatt megtanulta, hogy akárhová utazik is az ember, a társaság az, ami igazán számít. A kis asztal fölött mosolyogva pillantott Alec Lightwoodra, aki Párizs csillogásával mit sem törődve képeslapokat írt a családjának.

Ahányszor befejezett egyet, Alec odabiggyesztette a végére, hogy: „Jó lenne, ha itt lennél”. Magnus ilyenkor elkapta előle a lapot, és cirkalmas betűivel hozzátette: „Mondjuk ez pont nem igaz.”

Ahogy Alec széles vállát az asztal fölé görnyesztve írt, rúnák hullámzottak izmos karján. Az utolsó még a nyakára is felfutott, közvetlenül álla határozott vonala alatt ért véget. Mindig kócos fekete hajából egy kósza tincs a szemébe hullott. Magnus hirtelen nagyon szeretett volna odanyúlni, és a helyére igazítani, de ellenállt a kísértésnek. Alec nem nagyon szerette, ha nyilvánosan kimutatják az érzéseiket. Igaz, nem voltak körülöttük árnyvadászok, a hétköznapi emberek sem feltétlenül lelkesedtek az ilyen gesztusokért. Magnus nem bánta volna, ha elfogadóbbak.

– Mély gondolatokba merülsz? – kérdezte Alec.

 Magnus felhorkant.

– Igyekszem nem.

Létfontosságú volt, hogy élvezzék az életet, de néha komoly erőfeszítésbe telt. Nem volt könnyű megtervezni a tökéletes európai utazást sem. Magnus jó pár zseniális ötletet kénytelen volt önmaga megvalósítani. El tudta képzelni, mit szólt volna egy utazási ügynök, ha előáll a kissé szokatlan elképzeléseivel.

– Gondolt esetleg valamire? – kérdezné az irodában dolgozó hölgy, ha felhívná.

– Először megyek nyaralni az új pasimmal – felelné Magnus, mivel csak nemrég alakult úgy, hogy közhírré tehette a kapcsolatát Aleckel, és most szívesen dicsekedett vele. – Nagyon új. Annyira új, hogy még újautó-illatunk van.

Annyira új, hogy még mindketten tanulták a másik ritmusát, minden pillantással, minden érintéssel, minden mozdulattal csodás, de ismeretlen területre jutottak. Magnus néha azon kapta magát, hogy döbbenten mered Alecre – vagy azt vette észre, hogy a fiú figyeli így őt. Olyan volt, mintha egyszerre fedeztek volna fel valami váratlant, ámbár mérhetetlenül kívánatosat. Még nem voltak biztosak egymásban, de nagyon szerettek volna azok lenni. 

Vagy legalábbis Magnus erre vágyot.

– Klasszikus szerelmi történet. Rányomultam egy buliban, ő randira hívott, aztán vállt vállnak vetve hősiesen harcoltunk a gonosz ellen egy mágikus háborúban, úgyhogy végre ránk fér a vakáció. Az a helyzet, hogy ő árnyvadász – mondaná.

– Bocsásson meg, hogy mondta? – csodálkozna el a képzeletbeli utazási ügynök.

– Ó, hát tudja, hogy van ez. Annak idején a világot lerohanták a démonok. Valami olyasmi volt, mint a fekete péntek, csak több véres folyóval és kevesebb gyötrelmes üvöltéssel. Mint mindig, ha a nemes és igaz emberek (szóval nem magamról beszélek) nehéz időket élnek át, ezúttal is eljött egy angyal. Az Angyal átadta a maga tudását a kiválasztott harcosainak és a leszármazottaiknak, hogy ők védelmezzék az emberiséget. Saját titkos országot is létrehozott a számukra. Raziel angyal nagy adományozó volt. A szóban forgó daliás és erényes árnyvadászok a mai napig láthatatlan védelmezőként harcolnak, és nem csak szentfazekak, hanem igazi szentek, minden irónia nélkül. Baromi idegesítő. Szó szerint szentek. Nálam biztos szentebbek, mert én démonok ivadéka vagyok.

Azt még Magnus sem tudta elképzelni, mit lépne erre az utazási ügynöke. Valószínűleg csak nyüszítene zavarodottságában.

– Elfelejtettem volna említeni? – folytatná azért. – Az árnyvadászoktól mindenben különböző lények is léteznek. Vannak alvilágiak is! Alec az Angyal gyermeke, és az egyik legősibb idrisi család sarja. Idris a nephilimek otthona. Elég biztos vagyok benne, hogy a szülei nem verték volna a hátsójukat a flaszterhoz, ha azt látják, hogy egy tündérrel, egy vámpírral vagy egy vérfarkassal kavar New Yorkban. Abban is biztos vagyok, hogy még ezeket is jobban tűrték volna, mint egy boszorkánymestert. Az én fajtámat tekintik a legveszélyesebbnek és a leggyanúsabbnak az alvilágban. Démonok gyerekei vagyunk, én meg egyenesen egy bizonyos hírhedt nagyobb démon fi a, bár nincs kizárva, hogy pont erről elfelejtettem beszámolni a pasimnak. Tisztes árnyvadászoknak nem illik a magamfajtát hazavinniük anyuhoz és apuhoz. Van múltam. Igazából jó pár múltam van. Ráadásul a jó árnyvadászfiúk eleve nem visznek haza pasikat. 

Csakhogy Alec hazavitt egyet. Az ősei termében állt, és gondolkodás nélkül szájon csókolta Magnust az összegyűlt nephilimek szeme láttára. Ez volt a legigazibb és legszívhezszólóbb meglepetés Magnus hosszú életében.

– Nemrég együtt harcoltunk egy nagy háborúban, amivel elhárítottuk az emberiségre leselkedő veszélyt. Nem mintha az emberiség hálás lenne érte, mivel nem is tud róla. Az árnyvadászoknak sem dicsőség, sem megfelelő anyagi kárpótlás nem jutott, és olyan veszteségeket szenvedtek el, hogy arról beszélni is nehéz. Alec elvesztette az öccsét, én a barátomat, és mind a kettőnknek jól jönne egy kis pihenés. Az a kellemetlen érzésem, hogy Alec soha nem engedett meg magának nagyobb luxust annál, mint amikor vett egy szép új kést. Valami jót akarok tenni vele. Kicsit el akarok távolodni a sok zűrtől az életünkben, hogy kiokoskodjuk, hogyan lehetünk igazán együtt. Tud ajánlani ehhez valamilyen útitervet?

Az utazási ügynök erre még Magnus képzeletében is lecsapta a telefont.

Nem, kénytelen volt maga megtervezni a romantikus európai utazást. Elvégre ő volt a ragyogó és rejtélyes Magnus Bane. Bármikor képes összehozni egy stílusos kirándulást. Az angyalok gyermeke és egy jól öltözött démonivadék egymásba szeretnek, és nekivágnak Európának. Mi baj származhatna belőle? 

A stílus kérdésén merengve Magnus hetykén rézsút tolta a fején karmazsin barettjét. Alec felnézett a mozdulatra, aztán rajta is felejtette a szemét.

– Szóval mégis szeretnél egy ilyet? – kérdezte Magnus. – Csak szólj! Történetesen jó pár hasonló van elrejtve a ruházatomban. Mindenféle színben. Egy barettbőségszaru vagyok.

– Ezt speciel kihagynám – sóhajtotta Alec. – Megint. Azért kösz.

A szája sarka felfelé kanyarodott, a mosolya bizonytalan volt, de azért igazi.

Magnus a tenyerére támasztotta az állát. Ki akarta élvezni ezt a lehetőségekkel teli csillagfényes pillanatot Párizsban Aleckel, és eltenni az emlékei közé, hogy hosszú évek múltán is élvezhesse. Remélte, hogy később nem fog fájni ez az emlék.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte Alec. – Komolyan.

– Komolyan? Te.

Alecet láthatólag meglepte a gondolat, hogy Magnusnak rajta jár az esze. Egyszerre volt nagyon könnyű és nagyon nehéz meglepni – nem csak viccből volt szokás az árnyvadászok jó szemét és reflexeit emlegetni. Akár a semmiből érkezett, akár a közös ágyukban fordult felé – az ágyat egyelőre csak alvásra használták, amíg Alec nem szeretett volna többet –, a fi ú mindig résen volt. Egy olyan apróság viszont, mint a gondolat, hogy ő jár Magnus eszében, váratlanul érte.

Magnus úgy érezte, rég eljött az ideje, hogy rendes meglepetéssel szolgáljon Alec számára. Történetesen elő is készített egyet.

Párizs volt az utazásuk első állomása. Talán klisének tűnhet egy romantikus európai vakációt éppen a szerelmesek városában kezdeni, de Magnus szentül hitte, hogy a klasszikusok jó okkal klasszikusok. Majdnem egy hete voltak már itt, és úgy érezte, ez a megfelelő pillanat, hogy hozzáadja a dolgokhoz a rá jellemző sajátos csavart. 

Alec végzett az utolsó képeslappal is, Magnus pedig érte nyúlt, aztán leengedte a kezét. Elolvasta, mit írt a fi ú, és elmosolyodott. Alec a húgának írt lapot is azzal fejezte be, hogy „jó lenne, ha itt lennél”, ezúttal azonban saját kezűleg tette hozzá, hogy: „mondjuk, ez pont nem igaz”.

Halvány vigyorral nézett Magnusra.

– Készen állsz a következő kalandra? – kérdezte Magnus. 

© Könyvmolyképző

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó | K. Webster & Ker Dukey: Elveszett babácskák

Értékelés + Beleolvasó | K. Webster & Ker Dukey: Elveszett babácskák

2021. január 22., péntek

Nincsenek megjegyzések

"Egy szóval jellemezve: az Elveszett babácskák brutális. Csak erős idegzetűeknek! És a vége.... Még mindig futkos a hideg a hátamon! De még, még, még! Most pedig már nagyon kíváncsi vagyok az új babácskákra is hajjajaj..."  - Kikyo, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! E-könyv Puhatáblás

Fülszöveg

Ragadtad ​már meg más lelkét valaha a saját lényeddel,

magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?

Én igen.

Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni

– ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.

Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.

Nyitva hagytam a lelkemet.

Nyitva hagytam a szívemet.

Nyitva hagytam az ajtót.

Ő pedig elrabolt.

Dillon… sajnálom.

Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.

Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.

Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.

Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.

Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.

Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.

Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.

Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét kötete.

Csak erős lelkeknek!

„K Webster és Ker Dukey újabb sötét és felzaklató körre visz minket.

Nem tudom, miért kerültem valaha is

az ilyesfajta történeteket, mert ÚRISTEN, annyira imádom

ezt a sorozatot! Piszkosul TÖKÉLETES!!!”

– Patty ~ Wrapped Up In Reading Book Blog @ GoodReads –

Ez a két nő valami eszméletlen! Amióta csak letettem az Ellopott babácskákat (és túléltem a függővéget), azóta tűkön ültem, hogy végre kezembe vehessem a folytatást. Már azzal is tökéletesen elégedett lettem volna, ha az írópáros hozza az első rész színvonalát, de a második rész minden várakozásomat felülmúlta. Jelentem, az Elveszett babácskák még az elsőnél is sokkal, de sokkal jobb!!! Már ha jónak lehet nevezni, hogy testileg-lelkileg kínoznak, esetleg megszabadítanak néhány testrészedtől vagy a teljes emberi mivoltodtól. Brutális! Imádtam, hogy végre bepillantást nyerhettünk Benny múltjába, amilyen hatással pedig ez a végkifejletre volt...! Wáo! Nagyon bírtam, hogy végre elmélyedtünk a szereplők személyiségében, legyen szó akár Jade szilárd ellenállásáról, Macy totál beteges viselkedéséről, vagy Dillon megszállottságáról. Minden részletet nem szeretnék lelőni, de Jade rabtársa szintén nagy hatással volt rám. Ugyancsak favoritom lett a "másik Bethany".  Az írópáros egy pillanatra sem hagyja, hogy lankadjon a figyelmünk, és ez számomra nem is elsősorban a gyomorforgató jeleneteknek volt köszönhető, hanem a lelkileg rázós események miatt. Egy szóval jellemezve: az Elveszett babácskák brutális. Csak erős idegzetűeknek! És a vége.... Még mindig futkos a hideg a hátamon! De még, még, még! Most pedig már nagyon kíváncsi vagyok az új babácskákra is hajjajaj...  

Csak azt akarom, hogy valaki igazán megértsen,

hogy igazán szeressen engem

a bennem lakozó káosz ellenére.

De senki sem ismerhet meg o˝szintén egy másik lelket,

ameddig nem látta a világot az o˝ szemével.

Ameddig nem élte át ugyanazt a sötétséget.

Nem csinálta ugyanazokat a dolgokat.

Szóval, hacsak újra nem játszod a saját rémálmaidat valaki mással,

akkor örökre bennük ragadsz – egyedül.

Egyedül a világban.

Egyedül a lelkedben.

– Benjamin, azaz Benny –

ELSŐ FEJEZET

Fekete

Benny

Átnézek a kettőnket elválasztó fémrácson, és pontosan tu- dom, hogy melyik pillanatban ébred fel. Megfeszül a teste. A nyakán az ér lüktetni kezd. Egyetlen másodperc alatt eluralkodik rajta a félelem.

Rémülten zihál. 

Zavarodottan és elveszetten. 

Milyen tökéletes! 

Tökéletes kis babácska.

Miközben elhoztam őt arról a helyről, amit az otthonának hívott, elárasztott az illata. Kis híján szabadon engedtem néhány örömkönnycseppet Macy szeme láttára.

A vágy, hogy idehozzam, kétségbeesetté és sebezhetővé tett, az érzéseim ádáz harcot vívtak megkövült szívemmel.

Kurvára. Itt. Hagyott. Engem. 

És ezért meg fog fizetni.

Még nem tudja, de mindig is vendég volt azon a helyen, amit az otthonának hívott. Ő ide tartozik. Ide! Ez a cella az otthona. Csupán emlékeztetni kell erre a tényre.

– Hogy kerültem vissza ide? – sikolt fel elfojtott sírás közepette, a fejét rázva, elkerekedett szemekkel. Sokkot kapott. Még nem fogta fel teljesen, hogy ez a valóság, és nem a rémálmai fürdetik nedves, sötét pézsmaillatban. – Jaj, istenem!

Simogatja a fülemet a hangja. Bőgnöm kell. Annyira magányos voltam nélküle! Tudta egyáltalán, hogy mennyire szerettem? Hogy milyen kibaszottul hiányzott nekem?

Nem tölt el olyan elégedettséggel a látvány, ahogy csapdába esett rákocska módjára vergődik a cellájában, mint álmaimban. Összeszorul a szívem a maga ketrecében. Ha túlélném nélküle, akkor kivágnám a mellkasomból, így a gyötrelem, amiért cserben hagyott minket – nem, engem –, nem szorongatná jobban a józan eszemet most, hogy már visszatért.

A szerelem egy belém zárt gonosz bestia, ami egyre csak erősödik, ahogy kóstolgatja a vágyai elébe tett tárgyát. Nemsokára minden rendbe jön.

Időre van szüksége, hogy kibéküljön a tényekkel. 

Sohasem kap újabb esélyt, hogy távol legyen tőlem. 

Ő. 

Az. 

Enyém. 

Úgy jöttem ide, hogy számítottam rá: itt lesz, ebben a szobában. Engem várva, valahányszor hív a vágy, hogy benne legyek. De aztán… nem volt sehol. 

Az én mocskos kis babácskám! 

Kijátszott, és kiszabadult a szerelmem láncaiból.

Próbáltam más lenni, átváltozni egy új emberré, de az emléke nem engedett megszabadulni a fájdalomtól, amit maga után hagyott.

Egész teste megfeszül, eltátja a száját, és olyan sikoly tör elő belőle, amitől az egész testem libabőrös lesz.

Istenem, mennyire hiányzott! Megint ő lesz az én kis babácskám. Csak be kell törnöm, hogy emlékezzen rá: én vagyok a mestere, és hozzám tartozik.

– Macy? – szipogja. – Nem! – rázza a fejét. – Ez nem lehet igaz! Hogy kerülök ide?

Összefolyik a nyál a számban, mert meg akarom ízlelni a szenvedését.

Megfeszül, amikor kibuknak belőlem a szavak. 

– Ez jó kérdés, te mocskos kis babácska. 

Rég nem hallotta a hangomat.

Rég nem érezte, ahogy a kemény testem hozzápréselődik az ő puha testéhez. 

Rég nem állta a soha véget nem érő haragomat. 

Kibaszott régóta!

Hisztérikus zokogásban tör ki, mire a szám félmosolyra húzódik. Istenem, mennyire hiányzott kétségbeesésének édes hangja!

– Miért csinálod ezt? – követel választ tőlem, élénkvörös arcán végigcsorgó forró könnyekkel. – Miért?!

Az államat vakargatva felhúzom a szemöldökömet.

– Hosszú történet – vallom be őrült vigyorral. – Még szerencse, hogy előttünk az élet.

Miközben összeomlik, hagyom, hogy valaki más felé kalandozzanak a gondolataim.

A nővéremre. 

Bethanyre.

    Felriadok az éjszaka közepén a mocorgásra és a dühös sutyorgásra az ajtóm előtt. Összeszorul a gyomrom, mintha partra vetett hal módjára vergődne.

Felülök az ócska, hepehupás matracon, és kibújok a takaró alól. Teszek néhány tétova lépést az ajtó felé.

    Nem tudom, miért nézek szembe a megtorlástól való félelemmel, de odaosonok az ajtóhoz, hogy résnyire kinyissam.

    Ha a Papa elkap, akkor meg fog büntetni a pálcájával. Hétévesen már jól ismerem a fájdalmas pálcáját. Amit a munkájához használ, hogy megtalálja a bűnözőket a világban… Vagy legalábbis nekem azt mondta.

    A Papa hazudik néha.

    Árnyak táncolnak végig a folyosó szürke falán. Vadul hullámzik a mellkasom, a szívem pedig a torkomban dobog.

    Önkéntelenül megdörzsölöm a fenekemet. Még mindig fáj a legutóbbi verés után, amit azért kaptam, mert felébresztettem a Papát egy dolgozós éjszakán. De tudnom kell, mi történik. Olyan, mintha hívást éreznék, hogy ne csak a biztonságot nyújtó ajtó mögül legyek tanúja a zajnak.

    Aki kíváncsi, hamar megöregszik – mondja nekem mindig a Papa.

    Oldalra biccentem a fejemet, hogy túllássak az ajtófélfán. A folyosón végignézve meglátom anya fehéren hullámzó hálóingét. Úgy susog a karcsú alakján, mintha nekem akarna jelezni vele.

    – Szia, Benjamin! – szinte megszólal. – Örülök, hogy itt látlak. 

    Fel-alá járkál, kicsivel a nővérem szobájának küszöbén túl. Mozog a szája, de nem hallatszik a motyogása. 

    Hosszú, sötét haja függönyként omlik az arcába, elrejtve azt előlem. Ha nem tudnám, még azt hinném, hogy szellem. 

    De szellemek nem léteznek. 

    Élők kísértik az élőket. 

    Sohasem a halottak. 

    Bethany, a nővérem tizenegy éves. Még kissrácként is tudom a romlatlan eszemmel, hogy minden porcikájából árad a keserűség. Olyan, mintha csak üresség lakna a testben, amiben itt lézeng. Egyszer azt mondta nekem, hogy nem tetszettek neki a dolgok, amiket a Papa csinált vele. 

Borzasztó volt azzal a pálcával a fenekelés, de csak akkor kaptunk büntetést, ha rosszalkodtunk. 

    A gondolataim mindig arra intettek, hogy ő biztos folyton rosszul viselkedik, mert nem tud anélkül leülni, hogy megvonaglana az arca a fájdalomtól. 

    Ahogy nagyobb lettem, és az elmém megengedte, hogy visszaemlékezzek azokra az időkre, már tudtam, hogy nem azért kapott büntetést, mert rosszalkodott, hanem azért, mert a Papának volt egy betegsége. 

    A nővérem fertőzte meg. 

    A nővérem miatt lett az a félelmetes tekintete. 

    A nővérem megbetegítette az elméjét.

    – Mama? – szólok ki halkan, behúzott nyakkal, mintha anélkül is eljuthatnának hozzá a szavaim, hogy bárki más meghallana.

    Hátrakapja a fejét, és összerándul a teste, úgy meglepődik.

    – Benny, gyere ide a Mamához! – hív tárt karokkal. Ugyanezek a karok adnak megnyugvást, miután a Papa megbüntet a rosszaságaimért

    Meginog a lábam, ám mély lélegzetet véve odasietek a Mamához. Hátrapillantok, hogy biztosan csukva marad-e a Papával közös hálószobájuk ajtaja. Ha ő felébred, nagyon mérges lesz.

    A Mama letérdel elém, megfogja a kis kezemet, és simogatni kezdi a tenyeremet.

    A durva ujjbegyeibe vésődött árkok érintése furcsa érzés a zsenge bőrömnek.

    A saját kifejezésével élve „varróujjai” vannak, ami azt jelenti, hogy a munkától kisebesedett, megrepedezett a bőre.

    Babákat készít. Olyan díszes porcelán fajtákat, amiktől a kislányok nagyon izgatottak lesznek a vásárban. Az anyukák mindig áradoznak a Mama munkájáról. Azt mondják, hogy a babái egyedülállóak. Gyönyörűek. Egyediek. A Mama mindig a szívére tett kézzel gyönyörködik a teremtményeiben, mielőtt valaki más szép kis babácskáivá lesznek.

    – Mindegyikük különleges, és tökéletesnek kell lennie. Senki sem akar olyan babát, amelyik nem tökéletes, Benny – mondja nekem gyakran, amikor megengedi, hogy kifessem a pirospozsgás ajkukat. Igaza van. Ha akár csak egy szempilla nincs a helyén, az emberek már panaszkodnak, és másik babát akarnak.

    Anyám a tökéletességre törekedett, sokan vágytak az alkotásaira. 

    Most, hogy itt guggol előttem elkerekedett szemekkel, neki falfehér a szája, és minden egyes kiejtett szónál alig láthatóan megrázza a fejét: 

    – Szeretlek titeket a nővéreddel. Ő tökéletes babácska volt, de a Papa tönkretette – tör fel belőle egy pillanatra a zokogás.

    – Hogy érted ezt? – kérdezem értetlen arccal, még mindig egy kicsit álomittasan.

    – Olyan volt, mint a Mama babái. Gyönyörű, és nem arra való, hogy kárt tegyenek benne.

    Semmi értelme annak, amit beszél, engem pedig elálmosít a kimerültség.

    – Oké – motyogom bólintva, mert szerintem ezt akarja hallani.

    Bethany éjjeliszekrényén ég a lámpa. Megvilágítja a Mamát, aki az ártatlan tekintetével angyalinak tűnik. De a furcsa hang, ami a háta mögül jön, egyáltalán nem angyali. Inkább démoni.

    Olyan a hang, mintha egy disznó köhögne bele a párnába, miközben bántják.

    Rossz. 

    Mocskos. 

    Gusztustalan. 

    Lassított felvételként biccentem oldalra a fejemet, hogy ellássak a Mama mellett.     Annyira összesűrűsödik a levegő, hogy kimarad nálam egy teljes lélegzetvétel. 

    Az anyámat körülölelő fehér ruhán túl egy összekuporodott alakot látok a szoba sarkában. 

    Ringatózik. 

    Nyög. 

    Sziszeg.

    Meztelen a teste. Megint elakadt a lélegzetem, amikor rájövök, hogy a Papa az.

    Eluralkodik rajtam a mélyről jövő félelem. A Papa nagyon dühös lesz rám, amiért nem vagyok ágyban.

    A Mama felé kapom a tekintetemet, aki most Bethany ágya mellett időzik.

    Édeskés, fémes illat terjeng a levegőben. Olyan ízt érzek a számban, mintha elemet szopogattam volna. Ég a torkom a visszatartott hányástól, amitől csak még jobban eluralkodik rajtam a félelem. Ha összehányom Bethany szőnyegét, a Papa biztosan megbüntet, a Mama pedig hagyni fogja, mert utálja a felfordulást.

    Majdhogynem megnyugtató hang tör elő a Mamából, ahogy énekelni kezd:

Miss Pollynak beteg lett a babácskája, hajjajaj, 

Hívta hát az orvost, hogy jöjjön gyorsan, hajjajaj. 

Az orvos megjelent a táskájával hajjajaj, 

És olyan hangosan kopogott, hogy ajjajjaj

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó | Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Értékelés + Beleolvasó | Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

2021. január 20., szerda

Nincsenek megjegyzések

"Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tudja kedvenc íróm már hatodszorra ugyanazt a magas színvonalat hozni. Olyan sokszor tapasztalom sajnos, hogy egy sorozat sokadik kötete vagy trilógia vége valahogy kifullad. De nem Böszörményinél! Az ő írásai inkább olyanok, mint az igazán nemes bor, amely a korral csak érik. Ambrózy báró esetei is egyre ízletesebbek, s bár a nívó mindig ugyanaz, mégis mindegyik résznek megvan a maga sajátos zamata. " - Coeur, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! E-könyv Puhatáblás Kemény táblás

Fülszöveg

1901. április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a The Greatest Show on Eartht, vagyis A Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

Nagy bajban vagyok Ambrózy Báró sorban hatodik esetével! Egyszerűen nem tudom, mit írjak róla. Mit írjak olyat, amit még nem írtam?! 

Röviden megfogalmazva a véleményem ennyi: Zseniális! Már megint!

Hosszabban kifejtve: Zseniális! Zseniális! Zseniális! Böszörményi Gyula újra nagyszerűt alkotott! De nem is vártam mást!

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tudja kedvenc íróm már hatodszorra ugyanazt a magas színvonalat hozni. Olyan sokszor tapasztalom sajnos, hogy egy sorozat sokadik kötete vagy trilógia vége valahogy kifullad. De nem Böszörményinél! Az ő írásai inkább olyanok, mint az igazán nemes bor, amely a korral csak érik. Ambrózy báró esetei is egyre ízletesebbek, s bár a nívó mindig ugyanaz, mégis mindegyik résznek megvan a maga sajátos zamata. 

A Barnum-rejtélyben példának okáért kedvenc bárónk kényszerűségből háttérbe szorult, így a Hangay nővérek kerültek a középpontba. Ez adott a történetnek teljesen más alaphangot. Külön öröm volt számomra, hogy Emma karaktere is kiteljesedett. Nem csak sodródott az árral, hanem végre határozottan kiállt magáért. Igazi segítsége volt Milinek, s nagyban hozzájárult a bűntények felderítéséhez. Az talán igaz, hogy ebben a történetben nem volt annyira szövevényes maga a bűncselekmény, mint az előző részekben. De ezt jól ellensúlyozta A Barnum cirkusz egzotikus környezete, amit a történet helyszínéül választott az író.  A történet kapcsán betekintést nyerhettünk mi, olvasók a cirkusz életének nagyon is szabályozott gépezetébe, a csillogás mögött megbújó valóságba. És bár a Barnum cirkusz számomra nem volt teljesen ismeretlen, hisz A legnagyobb showman című életrajzi ihletésű dráma-musical filmet előzetesen láttam, mégis azt gondolom, hogy Böszörményi Gyula által vázolt kép sokkal árnyaltabb és valóság közelibb képet adott a cirkusz mindennapjairól, hierarchiájáról. A fellépő művészek, artisták karaktereiből is bőven kaphattunk ízelítőt . S mindezt olyan részletgazdagsággal és hitelesen tárta az olvasó elé az író, hogy szinte ott éreztem magam a tülekedő, ámuló, csodára vágyó tömegben. 

Azt is nagyon szeretem Böszörményi Gyula sorozatában, ahogy a romantikus szerelmi szál megjelenik. Ambrózy báró és Mili  különleges, kissé érdes kapcsolatának fejlődése, szerelmük ízléses kibontakoztatása sok kellemes pillanatot okozott már olvasás közben. Ugyanígy örömmel köszöntöttem újra  kedvenc mellékszereplőimet: Agáta bárónét, Erdős Renée-t és Márit, akik mindig egyedi ízzel fűszerezik a történet. A történetet, amit továbbra is kifinomult nyelvezet, fanyar humor és fordulatos kalandok sora jellemez. Böszörményi Gyula minden könyvében olyan történelmi utazásra invitál, amely fogva tart, amelyből nem akaródzik hazatérni, kiszakadni. Remélem, nemcsak én vagyok így vele! Szóval kedves író úr, ugye lesz folytatás?!

01

A kétes hírű nőszemély

Marosvásárhely, 1901. március 30.

    A szürke kartondobozban százával hevertek a legkülönbözőbb formájú és színű gombok. A finom borjúbőr kesztyűbe bújtatott, kecses női ujjak tétován matattak közöttük, olykor kiemelve, majd visszaejtve egyet-egyet a többi közé. A leány előrehajtott fejjel keresgélt a pulton álló dobozban, ám ha kalapja karimája nem takarja, az arcáról bárki azonnal leolvashatta volna, hogy gondolatai egészen máshol járnak.

    – Sikerült választania, kisasszony? – kérdezte alázatoskodva, hangjában mégis szemernyi türelmetlenséggel a nyurga, fecskebajszos bolti segéd. – Amennyiben egyik sem felel meg az ízlésének, a raktárban akad még…

    – Nem, köszönöm – emelte fel fejét a fiatal hölgy. – Azt hiszem, ez éppen jó lesz. Keresne hozzá még hat ugyanilyet?

    A  bőrkesztyűs tenyéren nagy, barna csontgomb hevert, amit néhol haloványsárga vonalkák szeltek át.

    – Ahogy kívánni tetszik. – A  segéd ügyes mozdulattal csippentette ujjai közé a férfikabátra való apró holmit, majd kék köpenyét suhogtatva a raktárba ment.

    A Dudutz-féle vegyeskereskedés szárított fűszerek, fényes papírba csomagolt szappanok, különleges dohánykeverékek édeskés párájától volt sűrű. A leányon kívül, aki indigókék ruhájában, könnyű kis kabátkájában, tollakkal és két szerény masnival díszített kalapjában, karjára akasztott esernyőjével a világ nagyvárosaiban aligha keltett volna feltűnést, ám itt, a csendes, jórészt még falunak számító Marosvásárhelyen nagyon is szembeötlő jelenség volt… no, tehát rajta kívül csupán két másik vásárló tartózkodott a boltban. Egyikük a cukorkás pult előtt meregette a szemét, tekintetével majd’ felfalva a bőséges kínálatot, miközben apró markában a nagyapjától kapott kétkrajcárost szorongatta. A másik vásárló – fekete főkötős, idős polgárasszony – halkan mormogva matatott a cipőpertlik között, száraz ujjaival próbálván kiókumlálni, vajon melyik lesz tartós, és melyik szakad majd szét az első rántásra.

    Ők ketten ügyet sem vetettek a leányra, ám a hosszú pult mögött álló, harmincas éveit taposó tulaj fekete zsakett öltönyében, mint a mohó kíváncsiság eleven kőszobra meredt rá. A leányt zavarta ez a leplezetlenül molesztáló tekintet, aminek rátarti pimaszságát még a csíptetős szemüveg sem volt képes tompítani. Kisgyerekkora óta ismerte Dudutz Istvánt , aki Marosvásárhely tán leggazdagabb kereskedőcsaládjának tagja volt. Emlékezett rá égő szemű, mindig készséges tanonc korából, mikor még az apja üzletében koptatta gyakorlóéveit, és felderengtek előtte azok az Erzsébet-kerti szép mulatságok is, ahol a fiatalember, mint a város egyik legjobb partija, eladósorban lévő kisasszonyok folyvást csicsergő gyűrűjét vonta maga köré. Végül Izmael Erzsébet lett a szerencsés, aki a nagy és dúsgazdag kereskedőcsalád tagjává válhatott, sok irigyet szerezve ezáltal a város szoknyát viselő, férjre vadászó lakosai között.

    István jó kereskedő volt, szerette a vásárlóit, most mégis úgy vizslatta a leányt, mint akit mihamarább kívül szeretne látni az ajtón. Vikszolt bajsza minden alkalommal idegesen rándult, mikor nyílni hallotta az üvegezett bejáratot, mert a csengettyű hangja egy-egy újabb betérőt jelentett, aki hírét vihette, hogy a Dudutz vegyeskereskedésben járt „az a kétes hírű nőszemély”. A pletyka Marosvásárhelyt mindig is gyorsan terjedt, az efféle szóbeszéd pedig nagyon is árthatott az üzletnek. „Hol késlekedik már az a kétbalkezes kölyök?” – morfondírozott magában Dudutz István. – „Mégis meddig tart rátalálni hat barna kabátgombra?”

    A szalmával bélelt, egymásra halmozott faládákban halkan csörrentek össze a borvizes palackok, midőn a bolti inas túl nagy lendülettel nyitva a raktárajtót, nekikoccantotta azt az ingatag építménynek. 

    – Nem tudsz vigyázni, te kajla! – ripakodott rá Dudutz István a fiúra, aki mindjárt holtra sápadt.

    – Bocsánat, főnök úr, csak épp a vásárló… Nem akarom megvárakoztatni.

    – Hát akkor ne tedd! – intett a bolt tulaja. – Az a dolgod, hogy a vevő mihamarább ki legyen szolgálva!

    A leány szótlanul nézte végig a kellemetlen jelenetet, majd a pultra sorakoztatott gombokra pillantva bólintott. Az inas barna papírzacskót vett elő, belesöpörte a portékát, majd átadta azt az ifjú hölgynek.

    – Parancsoljon, Hangay kisasszony! Fizetni a kasszánál méltóztatik. Legyen máskor is szerencsénk!

    Emma meg mert volna rá esküdni, hogy miközben átlépte a bolt küszöbét, Dudutz István megkönnyebbült sóhaja még taszajtott is rajta egyet.

„Úgy tetszik – gondolta keserűen –, hogy a vásárhelyi asszonyok villás nyelvéből freccsenő méreg immár a jó kereskedőket is elérte!”

    A  Széchenyi teret lustán csepergő, hideg eső áztatta, mégis sokan jártak az utcán. Emma megállt a bolt kihajtott ajtóspalettája előtt, ami egyben reklamírozó táblaként is szolgált, és szétnyitotta sötétkék esernyőjét. Mögötte a karcsú nőalak, amit kétszeres életnagyságban festettek a fára, hatalmas virágcsokrot emelt bal válla fölé, így közölve a nagyérdeművel, hogy a vegyeskereskedésben az illat- és tisztítószereken kívül kiváló minőségű virág- és növényvetőmag is kapható. A  sáros kövezeten épp ekkor araszolt tovább a Szent György utca irányába egy kétkerekű kordé, amit nyűtt arcú parasztember húzott, önmagát fogva a hámba. A  keservesen nyikorgó kocsin egyetlen hatalmas faláda és jó néhány hosszú deszka kapott helyet, s mert semmivel le nem kötözték azokat, egy bordó ruhás, fehér fejkendős asszony lépkedett a kordé mellett, két kézzel tartva a szállítmányt, miközben arra is vigyáznia kellett, hogy a szoknyáját be ne kapja a kerék. Mivel keresztezték az útját, egy bőrkötényes sintér, aki soványka szamarat vezetett kötélen a végzete felé, megállt, hogy elengedje őket. A  kordét húzó férfi, bár ez még nehezebbé tette a dolgát, egyik kezével puhára ázott kalapjához nyúlt, és megemelve azt köszönte szépen a sintér türelmét.

    Emma a bolt esővető eresze alól kilépve épp azon töprengett, hogy benézzen-e a szemközti sarkon lévő Falkensteinféle ékszerüzletbe – papuskának ugyanis előző nap elszakadt az óralánca –, mikor az éles fütty felharsant. A szamár ezt hallva hátracsapta két fülét és bánatos, a fuldoklók hörgésére emlékeztető hangot hallatott, a bordó ruhás asszony pedig a válla fölött pillantott hátra, megkockáztatván, hogy elkalandozó figyelme miatt a kordé rakománya mind a földre hullik.

    – Nédd mán, Perec, mit tanátam! – rikkantott a Kossuth utca közepén állva egy veres képű, nyurga legény, aki a főgymnasium egyensapkáját viselte. Szempillantásba sem telt, a Lábasház mögül mindjárt négyen is csatlakoztak hozzá, ő pedig egyenest a messzi Korzó kávéház irányába mutatott.

    Emma nem sokat törődött a hangoskodó diákokkal. Úgy döntött, ha már egyszer rászánta magát, hogy kilépjen az utcára, hát megveszi azt a fránya óraláncot, hadd örüljön a drága papuska. Elvégre a gombvásárlást is sikerült többékevésbé sértetlenül megúsznia, nem számítva a rosszalló tekintetek okozta könnyű karcolásokat, amik a lelkét érték. Persze még ennyinek is bolond lett volna kitenni magát, ha a cseléd, akit nagy nehezen sikerült felvenniük, két hét után ki nem lép. Szegény lány… Úgy sírt, mint a záporeső, és sehogy sem akarta elárulni, miért hagyja el őket, de Emma sejtette az okát. Más házak cselédjei, akikkel vásárlás közben találkozott, kezdhették el gúnyolni őt, amiért a „rossz hírű Hangayékhoz” szegődött. Erős lélek kell ahhoz, hogy ilyesmit az ember kibírjon, és ez a csíki lányka bizony ilyesmivel nem bírt.

    – Ez az? 

    – Leteszem rá a nagyesküt, koma! 

    – Tán láttad már máskor is? 

    – Azt nem, de mégis felismerem. 

    – Honnét, te ló?! 

    – Onnét, hogy más nem lehet, mivel én ebben a városban minden nőt ismerek!

    A sebesen pergő vitát Emma már aközben hallotta, hogy a Dudutz-sarokról Falkenstein üzlete felé indult. Látta, hogy a falra szerelt „Tilos köpködni!” feliratú tábla alatt egy férfi dohánylétől barna tócsát sercint a földre, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy többen is visszafogták lépteiket, mert a diákok vitája felkeltette az érdeklődésüket.

    – Kapaszkodjunk össze! – javasolta az imént Perecnek szólított gymnazista. – Verselni jól csak úgy lehet!

    Újabb vad kamaszröhögés harsant, majd a sárban csusszanó cipők szabályos, bármely nemzeti ünnepre megfelelő sorfalat alkottak.

    Emma óvatosan kerülgette a tócsákat, és próbált kizárólag az esernyőjén kopogó vízcseppekre figyelni. A Kossuth utca egyik üzlete elől társzekér indult el zörögve, miközben a Budapesti Ruharaktár épületéből két komor arcú férfi lépett ki, és a kislány, aki imént még Dudutz István cukorkás pultja előtt ácsorgott, most nyalókát cuppogtatva meresztette szemét a sebesen kialakuló utcai vircsaftra.

    – Töri Emma a lencsét…

A rigmus első sora úgy érte az úttesten áthaladó leányt, mintha pofon vágták volna.

    – Várja a jó szerencsét…

    Állát felvetve gyors pillantást vetett a négy diákra, akik ettől vérszemet kapva, egyetlen szuszra süvöltötték el a csúfolódó következő két sorát:

    – Báró viszi a padra, 

    Recseg a pad alatta!

Olvasd tovább!