Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Ilsa Madden-Mills: Dirty ​English – Balhés brit

Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Ilsa Madden-Mills: Dirty ​English – Balhés brit

2020. november 16., hétfő

Nincsenek megjegyzések

Sziasztok!

Annyira könnyen és gyorsan lehetett haladni a történetben hogy észre sem vettem és már be is csuktam a könyvet, azonban rengeteg dolgot hiányoltam... - Genevieve, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! Rendeld meg!

Fülszöveg

Egy sebhelyes bunyós…

Egy lány a saját szabályaival…

Egy emlékezetes éjszaka…

Három dolgot érdemes tudni Elizabeth Bennettről:

vág az esze, mint a borotva,

mindig ő irányít,

és a saját, gondosan megszerkesztett szabályai szerint él.

Kemény lecke árán tanulta meg, hogy akiket a legjobban szeretünk, végül mindig fájdalmat okoznak.

Aztán találkozik Declan Bayjel.

Egy tetovált, brit illegális bunyóssal, az egyetem rosszfiújával, akit messze el kéne kerülnie. De amikor a srác a segítségére siet egy rosszul elsült egyetemi bulin, minden szabály mehet a kukába, amit Elizabeth addig a szerelemben és a szexben követett.

A lány egyetlen éjszakára féktelen szenvedéllyel ajándékozza meg Declant, de ő ennél többet akar.

Arról álmodik, hogy ez a sebezhető lány, akitől csak egy papírvékony fal választja el, örökké az övé lesz.

Egy éjszaka. Két összetört szív. Egy életre szóló szenvedély.

Vesd bele magad!

Piszkosul vártam, hogy végre a várólistám elejére kerüljön a Balhés brit, talán ez volt a probléma... Lehet hogy csak az időzítés volt rossz, lehet hogy nem most kellett volna elővennem, de az is lehet hogy nem bennem van a hiba. Annyira könnyen és gyorsan lehetett haladni a történetben hogy észre sem vettem és már be is csuktam a könyvet, azonban rengeteg dolgot hiányoltam...

A történetet jelen időben, Elizabeth & Declan szemszögéből olvashatjuk. Az eleje nagyon jól indult (ez egy kicsit morbidul hangzik, de szerintem ez volt az egyetlen hely ahol éreztem valamit), rögtön egy sokkoló jelenetbe kerültem. Majd elkerültem a második és harmadik fejezetet is és semmit, ismétlem semmit sem éreztem. Nem éreztem az elemi vonzást Elizabeth és Declan között, nem éreztem a vágyódást, a pánikot, SEMMIT.  Ahogyan mész előre a történetben ez úgy lesz egyre szembetűnőbb. Elmentem egy buliba. Láttam egy srácot. Átmentem hozzá. Olyan állatira jól néz ki. Nem éreztem hogy tényleg annyira tetszett volna neki, vagy hogy küzd magával, vagy valamit! ÉREZNI AKAROK VALAMIT! De nincs semmi!!!!

Elizabethnek egy szörnyű dolgot kellett megtapasztalnia a múltban, ezt meg is értem, nyilvánvalóan nem volt egyszerű túltenni magát egy ilyen traumán. Azonban ahogyan viselkedik, amit csinál, teljesen értelmetlen, mesterkélt. 

Declan, kedves, gondoskodó, izmos pasi. De sajnos csak ennyi... Nem értettem a reakcióit, olyan volt mintha nem is egyetemistákról olvasnék hanem középiskola első osztályába járó gyerekekről....

A tesója sokkal szimpatikusabb volt nekem. 

Fordítás: a partikiller kifejezés kicsapta a biztosítékot, volt még néhány kisebb dolog, de ez volt az amire azt mondtam WTF?

Ettől függetlenül van még jó pár könyv az írónőtől várólistán, mindenképpen el fogom olvasni őket.

ELŐJÁTÉK

Elizabeth

A halántékomba éles nyilallás hasított.

Az ajkaim feldagadva.

A combom között fájdalmas lüktetés.

Miért éreztem úgy, hogy mindjárt meghalok? Felvillanó képek kavarogtak a fejemben, de összefüggéstelenül, értelmetlenül – csak a semmi nagy, fekete lyuka tátongott belül. Kösz, vodka!

A fájdalom mintha az egész arcomon szétterült volna, felnyögtem. Kaptam egy ütést?

Hányinger kerülgetett, közben próbáltam eligazodni a sötétben. Apránként összeraktam, hogy keresztben fekszem, kiterülve egy idegen ágyon.

Egy kis hotelszoba képe rajzolódott ki körülöttem. 

Vigyázva, hogy lassan mozdítsam a fejem, körbenéztem: ütött-kopott éjjeliszekrény és egy szebb időket megélt, rozoga asztal. A gyönggyel kivarrt retikül, amit Shelley-től, a legjobb barátnőmtől kértem kölcsön a szalagavatóra, a szoba sarkában feküdt. Hát jó. De ő vajon hol van? 

Az utolsó emlékem az volt, hogy a tornateremben táncolok – talán egy asztal tetején?

Szememmel lassan végigpásztáztam a szobát. 

Kopott, tengerészkék függöny, az ágy áporodott cigaretta- és izzadságszagtól bűzlött. 

Egy üveg Grey Goose. 

Összerándult a gyomrom a torkomon végigcsorgó, keserű íz emlékére, és hogy visszatartsam a meginduló epét, nyeltem egyet. 

Ilyen lenne a másnaposság? 

Nem tudtam, mert nem volt még benne tapasztalatom.  

Az éjszaka töredékei élénk képekben peregtek le előttem.

Vacsora a szerelmemmel, Colbyval, és a barátaimmal, Shelley-vel és Blake-kel egy olasz étteremben az észak-karolinai Petal központjában. Sokat nevetgéltünk. Colby becsempészte az alkoholos flaskáját, hogy felturbózhassuk az italainkat. Vibráló fények alatt táncoltunk az Oakmont gimi tornatermében a szalagavatón. Aztán beszálltunk Colby Porschéjába, és elhajtottunk a tóhoz afterpartyzni. 

De a tóra már nem emlékeztem. Colbyra viszont igen, ahogy noszogat, hogy igyak még, és a számhoz nyomja az üveget, miközben megyünk a szalagavatóra, és később is, ahogy a tó felé hajtunk. Ne legyél gyáva, Elizabeth! Igyál! Miénk a világ!

Miénk a világ – ez annyira jellemző rá. Hogy ő legyőzhetetlen, és mert az apja Észak-Karolina egyik szenátora volt, komolyan is gondolta. Attól, hogy a belső köreihez tartoztam, főleg hogy én voltam az új barátnője, úgy éreztem magam, mintha valami flancos királyi fenség lennék.  

A gyomrom még mindig megremegett, amikor eszembe jutott, hogy én lettem mellette a szalagavató királynője. Amikor a színpadon a fejünkre tették a csillogó koronát, odafordult hozzám, és azt mondta, szeret. Őrült, szédítő boldogság töltött el. Engem szeret! A lányt a város rosszabbik feléből! A lányt, akinek nincsen igazi családja. A lányt, aki egy senki. 

Egész életemben arra vártam, hogy valaki így szeressen.

Még több kép villant fel a kocsiútról, és felnyögtem. 

Eszembe jutott a második korty, aztán a harmadik, a negyedik. 

Minden elhomályosult. 

Istenem, nem emlékszem!

Colby adott egy kis, fehér tablettát. 

Bevettem vajon?

Annyira zavaros volt minden. 

Csillámló, rózsaszín flitterek pöttyözték a kezemet és körülöttem az ágyat is. A ruhám – amire annyit spóroltam, és úgy kapartam össze rá a pénzt, hogy egy helyi vendéglőben pincérkedtem – darabokra cincálva hevert körülöttem. A testem meztelen volt, a mellemet sem fedte semmi.

Szipogva próbáltam eltakarni magam, de a karom túl lomha volt. Elöntött a rémület, aztán hirtelen megértettem mindent. A ruhám szétszakítva, a keskeny spagettipántok letépve, a bugyim összetekeredve lógott a bokám körül, és a lepedőn vérfoltok vöröslöttek alattam.

Egy pillanatig még nem akarta elfogadni az eszem, ami napnál is világosabb volt, ám amikor a valóság végül beszüremkedett, iszonyat áradt szét a bensőmben.  

Próbáltam mozgatni a karomat, de csak csapdosott a testem körül.

Vörös foltok, horzsolások, karmolásnyomok, fognyomok.

Ne, ne, ne! Ez szörnyű! Nem ennek kellett volna történnie ma éjjel!

A szoba egyik sarkából suttogás hallatszott – Colby volt az.  

Szemem a fürdőben találta, ing nélkül állt, háttal nekem, és telefonált.

A beszélgetés részletekben jutott el hozzám. 

– A csaj ki van ütve… egy vadmacska volt az ágyban… ez a kis liliom is megvolt… betörtem a kis szüzet.

Szavai egy cunami erejével vágtak mellbe, lélegzetem a torkomban rekedt. Küszködtem, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat – hogy koncentrálni tudjak –, hazudva magamnak, hogy ez az egész jelenet csak a képzeletem szüleménye. 

Colby felhorkant: 

– Szerintem most legalább egy hétig nem fog tudni járni. – Szünet következett, majd röhögni kezdett valamin, amit a telefon másik végén mondtak. 

A lelkem mélyén megrepedt valami törékeny dolog, és felhasadt.

Mély és primitív hang tört fel a torkomból, úgyhogy Colby hirtelen felém fordult.   

Összerándultam, a testem minden izma megfeszült az undortól.

– Mennem kell – mondta, és letette a telefont. Odasétált hozzám, megállt az ágy szélénél, és rám meresztette jeges kék szemét. Ahogy a tekintete végigsiklott a testemen, egy pillanatra bosszúság villant át az arcán. 

– Nézd, mit műveltél! 

© Könyvmolyképző, 2020

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó | Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes /A chicagói maffiaháború 2./

Értékelés + Beleolvasó | Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes /A chicagói maffiaháború 2./

2020. június 2., kedd

Nincsenek megjegyzések

kép forrása

|Rendeld meg!|Tedd kívánságlistára!|

Fülszöveg

„Csak ​egyszer lehetsz fiatal és ostoba.

Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.”

Alessa Trentini mindig követi a szabályokat, vagy legalábbis úgy tűnik. A Conti család egy bizonyos tagjának azonban valahogy mindig sikerül felébresztenie a benne szunnyadó lázadót, és közben meg is védi minden bajtól, de attól a katyvasztól, amibe a bátyja miatt kerül, még Adriano sem mentheti meg.

Háborúban egyetlen nő sincs biztonságban, ha a keze által bármelyik család feljebb juthat a maffia ranglétráján.

Adriano Contit felőrli a kényszer, hogy mindenkinek megfeleljen, és hamarosan apja, Riley oldalán találja magát, aki felesége halálát felhasználva próbál magasabbra törni. A vér még a Szervezetnél is előrébb való. Adriano számára csak egyetlen biztos pont marad ebben a háborúban, mégpedig Alessa Trentini, de most talán kénytelen végignézni, ahogyan egy másik férfié lesz.


A Szervezet családjai között még soha nem volt olyan nagy a széthúzás, mint most. Ahogy fokozatosan mindenkit magával ragad a saját bosszúvágya, hamarosan vér árasztja el az utcákat, és mind több ember hal meg. Egyetlen módja van az életben maradásnak: mocskosan kell játszani. Még akkor is, ha ezáltal minden elpusztul.

Emlékeim szerint Bethany-Kris: A chicagói maffiaháború című sorozatának első kötetét is már "egyszer olvasós"-ra értékeltem, a kíváncsiság mégis hajtott, hogy elolvassam a folytatást is. Biztosan van némi mazochista hajlamom, mert a leírtak mellett a Vakmerő és végzetes borítóját is bűnrondának tituláltam. (Holott a Titokzatos és tüzes a borítójával fogott meg annak idején.) Szóval, egy szó, mint száz, belevágtam Alessa Trentini és Adriano Conti történetébe. A regény nagyon szépen indult, aggódtam ugyanis, hogy már nem igazán emlékszem az első rész történéseire, a Prológusban azonban kaptunk egy gyorstalpalót az előző kötet főbb történéseiből, aminek köszönhetően újra fel lehetett venni a történet fonalát. Aztán egy gyors kitekintés néhány évvel korábbra, éppen csak annyi, hogy képet kapjunk Alessa és Adriano kapcsolatának kezdetéről, ez a megoldás is tökéletes. A történet azután éppen ott folytatódik, ahol a Titokzatos és tüzes véget ér, vagyis Lily és Damian esküvőjének éjszakáján. Itt például mosolyogva olvastam a lányok beszélgetését, amiben mintegy mellékesen Damian hollétét taglalták. Én persze tudtam, hol van. :) A maffia szál szerintem egészen jól sikerült ebben a kötetben, Riley és Joel csatározását egészen élmény volt olvasni, az egész nagyon precízen, logikusan volt felépítve egészen a végkifejletig. Akik számomra rontották a könyvszínvonalát, az maga a főszereplő páros volt. Alessa személyében sajnos egy hisztifészket ismertem meg, aki azon kívül, hogy dobálózik a szavakkal, nem sokat tesz a saját boldogulása érdekében. Ha pedig engedelmes maffialeányzóként tudja, hogy meg van kötve a keze, és úgyis azt csinálja, amit mondanak neki, akkor meg nem értem, miért rinyál. A testvérek közül nekem egyértelműen Abriella volt a favoritom, az ő karaktere már az első kötetben is felkeltette az érdeklődésem, sajnos azonban majd csak a 4. kötetben lép elő főszereplővé. Alessa az édesanyjához való hozzáállása miatt sem nyerte el a szimpátiámat, olyan dolog miatt ítélkezik, méghozzá elég bunkó módon, amit ő is éppen ugyanúgy csinál. Hm. Ugye a saját szemében a gerendát sem... És ott van Adriano. A fiatal capo, aki az utcán rettenthetetlen, vakmerő szuperpasi, aki Alessával egy légtérben picsogó, nyálas pincsikutyává válik. Ilyenkor a jóérzésű olvasó a falat kapirgálja, és fohászkodik az írónőhöz, hogy ezt most miért kellett, könyörgöm?!?! Magam is meglepődve vettem észre, hogy Damian felbukkanásai a regényben szinte fénypontot jelentettek, pedig az előző értékelésemben vele is eléggé kritikus voltam. Legalább az az egy dolog megnyugtatott, hogy Riley sem nézte jó szemmel a hősszerelmesek bénázásait. Mindent összevetve valószínűleg megérdemelte volna a 4 csillagot a regény, én azonban úgy tettem le, hogy ez sajnos nem ütötte meg nálam a titokzatos és tüzes szintjét. S mivel arra anno 4 csillagot adtam, a Vakmerő és végzetesből jobbnak láttam egy felet lehúzni, így kapott 3,5 csillagot nálam. Nem mondom, hogy hű, de nagyon várom a 3. kötet megjelenését (Evelina és Theo is langyos víz a szememben, sajnos akit bírtam, azt kinyírták), talán csak azért, mert közelebb visz a 4. kötethez, Abrielláék könyvéhez, amire viszont őszintén nagyon kíváncsi vagyok. Úgy gondolom, aki elkezdte a sorozatot, nem veszít ezzel sem, úgyhogy hajrá, merüljetek el a chicagói alvilágban bátran!

Értékelésem

ELŐSZÓ

  – Csak egyszer lehetsz fiatal és ostoba.
  Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.
 – Pontosan. Csak egyszer lehetsz ostoba, Dean. Az én családomban ezt szó szerint kell érteni, mert nálunk életedben csak egyszer követhetsz el ostobaságot. Ha hülyeséget csinálsz, rábasztál.
  Dean nevetett, és tett egy lépést Alessa felé. A lány gyorsan elhátrált a fűzfa nyújtotta rejtekbe, biztonságos távolságra a sráctól. Semmi kétség, Dean aranyos fiú, csak sajnos ezen kívül semmi mást nem lehetett elmondani róla – és ez messze nem ellensúlyozhatta a rengeteg jellembeli hiányosságát. Kezdetnek mondjuk azt, hogy a jelek szerint nem értette, mit jelent a „nem”, ha Alessa szájából hangzik el. 
  Az egyik legnagyobb baj, hogy az apja volt a la famiglia egyik capója. Alessa minden alkalommal kényelmetlen helyzetbe került, amikor Dean feltűnt. Ráadásul Terrance-nek, a nagyapjának, a Szervezet főnökének semmi kivetnivalója nem volt sem Deannel, sem Dean apjával kapcsolatban.
  Ha Dean megjelent Alessa közelében, az csak rosszat jelenthetett.
  Alessának nem az volt a baja, hogy Dean tizennyolc éves létére máris szoros kapcsolatban áll a chicagói maffiával, és nem is az, hogy a többiekhez hasonlóan ő is elviselhetetlenül arrogáns. Egyáltalán nem ez volt itt a fő gond. Alessának az piszkálta a csőrét, hogy Deant ő csak úgy érdekli, mint Terrance Trentini unokája. Nem a személyisége, hanem a felmenői miatt kedvelte. Neki csak egy csinos arc, egy jól hangzó név és egy jó segg kellett, valamint az, hogy ezeknek a segítségével feljebb lépjen a ranglétrán.
  Alessának pedig esze ágában sem volt, hogy ő legyen, aki mindezt megadja neki.
  – Ugyan már, Alessa! – mondta Dean vigyorogva, és újabb lépést tett felé. – Gyere el velem, és bulizzunk egy kicsit ma este!
  – Ahogyan a múlt hónapban a nővéremmel is buliztál? – kérdezte Alessa.
  Dean állkapcsában megfeszült egy izom.
  – Vele csak barátok vagyunk.
  Aha.
  Ahhoz képest, hogy testvérek, Alessa kimondottan kedvelte a nővérét. Abriella amolyan vad lány volt, akit nemigen érdekeltek a szabályok. Ha ő elment valahova Deannel, akkor nem barátkozni akart vele, és ha Abriella úgy volt vele, hogy semmi kedve még egyszer találkozni a sráccal, akkor tuti, hogy Alessa is csak az idejét pazarolná.
  – Fel sem tűnt, hogy a homlokomra van írva, hogy hülye vagyok – felelte Alessa, és közben a lehető legkedvesebben mosolygott. – Ha vársz egy pillanatot, lemosom, és akkor a jövőben elkerülhetünk minden ilyen félreértést.
  Hasonló helyzetben a szarkazmust Alessa mindig könnyen bevethető fegyvernek tekintette. Átbújt a fűz egyik mélyre hajló ága alatt, és már éppen elindult volna a Trentini-villa felé, de nem jutott meszszire. Mielőtt kiért a fa ágainak rejtekéből, Dean utolérte, átfogta a derekát, és magához rántotta.
  – Eressz el! – kiáltotta Alessa, és próbált volna kiszabadulni. 
  Dean keményen tartotta.
  – Ugyan, Alessa! Ne kéresd magad! Mind a ketten tudjuk…
  – Hogy egy idióta pöcs vagy! – vágott a fiú szavába gyűlölettől csöpögő hangon.
  Dean még szorosabban átölelte, és most már a tüdejéből is kiszorított minden levegőt. Alessa érezte, amint szétárad benne a pánik, és miközben Dean megragadta hullámos, barna haját, majd olyan erővel rántotta meg, hogy az már fájt, hirtelen rádöbbent, hogy meg sem tud mozdulni. Vett egy hatalmas levegőt. Az oxigén sziszegve töltötte meg a tüdejét.
  – Légy jó, és ne viselkedj úgy, mint egy elkényeztetett picsa! – dörmögte Dean a fülébe.
  Alessa megremegett. Az undortól a gyomra is majdnem felfordult.
  – Eressz el, Dean!
  – Nem, azt hiszem, nagyon jól vagyunk így is. Jobban meggondolva, még soha nem sikerült kettesben maradnom veled. Azt hiszem, te is olyan csaj vagy, aki szereti addig szívatni és ingerelni a pasikat, amíg már nem bírják tovább. Aztán pedig szereted, ha jó keményen megadják neked, mi?
  – Nem – suttogta Alessa.
  Igazából nem is tudta, miről beszél Dean, de bármi volt is az, cseppet sem tetszett neki. A félelem hullámai egyre magasabbra csaptak benne. Túlságosan messze voltak a Trentini-villa kertjében, és ha sikoltott volna, innen akkor sem hallja meg senki.
  Hirtelen rádöbbent, mennyire hülye volt, amikor kíséret nélkül hagyta ott a délutáni partit, de amikor eljött, még úgy tűnt, mindenki nagyon el van foglalva a saját dolgával. Nem vágyott semmi egyébre, mint minél távolabb lenni Deantől és az állandó nyaggatásától, ezért amikor úgy gondolta, hogy biztosan nem veszi észre, óvatosan kisurrant a ház hátsó ajtaján, és elindult sétálni a hatalmas kertben. Friss levegőre vágyott. Dean pedig, amilyen perverz kis féreg, azonnal utánajött.
  Alessa érezte, hogy a srác keze elindul lefelé a hátán, és a nyári ruháján keresztül belemarkol a fenekébe. Amikor viszont megpróbált a ruha alá is benyúlni, Alessa felkiáltott, és éppen elég hirtelen lökte el magát Deantől ahhoz, hogy meglepje vele. Aztán villámgyors mozdulattal megpördült balerinacipőjében, és nyitott tenyérrel pofon vágta. A csattanás szinte visszhangot vert a szél halk susogásában.
  – Rohadék! – sziszegte Alessa, és felkészült, hogy ha Dean megint közelebb merészel jönni, újra lekever neki egyet. – Én nem olyan csaj vagyok, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz! Nem érted, hogy nem akarlak? Hogy soha nem akartalak, Dean? Egy öntelt, önelégült, undorító féreg vagy! És érezd szerencsésnek magad, ha nem mondom el apának és nagyapának, amit az előbb csináltál!
  Dean sötéten nevetett.
  – Apádnak? Úgy érted, annak a pasinak, aki arra sem jó, hogy a Szervezet tagja legyen, mindössze a nagyfaterod levetett ügyvédje? Gondold csak át, Alessa! Mégis mit tehetne ő velem?
  – Terrance…
  – A nagyfaterod azt hiszi, én fingom a passzátszelet – vágott a szavába Dean, ajkán kegyetlen mosollyal. – Menj csak, és nyavalyogj neki, amennyit akarsz, úgysem hiszi majd egy szavadat sem! És ha apámnak sikerül, amit tervez, akkor máris szoktathatod magad a gondolathoz, hogy én foglak az oltár előtt várni. Úgyhogy kapaszkodj csak a szoknyádba, és mondogasd magadnak, hogy ez majd megvéd, kicsi Alessa! Mert így vagy úgy, de megkaplak.
  Alessa úgy érezte, mindjárt felfordul a gyomra.
  – Baszd meg!
  Azt már nem. Soha nem fog hozzámenni ehhez a sráchoz.

© Könyvmolyképző Kiadó, 2019

Olvasd tovább!

Értékelés | Ferger Annamária: Törékeny álmok

Értékelés | Ferger Annamária: Törékeny álmok

2019. május 23., csütörtök

Nincsenek megjegyzések

kép forrása

Ferger Annamária: Törékeny álmok

Kiadó: Ekönyvbazár

Oldalszám: 420

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg

Bár az idő gyógyít, nem tudja kitörölni a múltat. Annak lenyomata ott marad a szívben, emlékek formájában. Marynek korán el kellett veszítenie az édesanyját, így az apján kívül nem maradt senkije, az édesanyja emléke pedig lassan elhalványult a gyásszal együtt. De ahogy sok évvel később, az anyai nagybátyjától levél érkezik, Mary élete fenekestül felfordul. 

Mary az édesanyjáról egy egészen más képet kap a nagybátyjánál töltött ideje alatt, és hamar arra is rájön, hogy mindvégig hazugságra épült a családja. 

Ahogy a lepel lehullik, barátból ellenség, ellenségből barát válik. Valaki, aki mindeddig Mary bizalmasa volt, akiben feltétel nélkül megbízott, elárulja, de vajon lesz Marynek annyi ereje, hogy megbocsásson neki az elkövetett bűnökért? 

Minden, amiben Mary hitt, vagy igaznak gondolt egy jól kitervelt hazugság csupán, és minden szál egyetlen egy személynél fut össze: az édesanyjánál.

Kissé zavarban vagyok ennél az értékelésnél. Ugyanis olvasás közben nem nagyon tudtam eldönteni, hogy romantikus vagy misztikus regényt olvasok. De kezdjük az elején!

A történet felütése nagyon jóra sikerült, sokat ígérő volt. A múltbeli tragédia, a titokzatos fiú és a meghívó a kastélyban... Igazán ínycsiklandóan hangzott. 

Eric alakja a romantikus szálat erősítette, mint ahogy a múlt eseményeit feltáró naplórészletek is. Ugyanakkor a kastély furcsa, zárt közössége és annak dinamikája misztikus érzetet keltett bennem. Azt hiszem, az vihetett félre, hogy a lakók úgy edzettek, mint akik különleges megmérettetésre készülnek. De igazából nem derült ki, hogy miért is volt a komoly gyakorlatozás.

Sajnos a főszereplőt, Maryt sem sikerült igazán a szívembe zárnom. Olyan döntésképtelen és nyavajgós volt egészen a történet végéig. Nem igazán volt az sem szimpatikus, ahogy a barátnőjéről és az apjáról elfeledkezett, amint a kastélyba ért. Azt sem volt számomra tiszta, hogy a Mary megszólításaként használt kifejezések pl.: "kicsi lány" vagy "hercegnőm", miért voltak dőlt betűvel szedve. Az is lehet, hogy csak  én nem találtam meg az okát. De ami igazán zavart, az a több helyen is előforduló nyelvhasználati hiba. Hogy csak kettőt említsek:

- Az ebédlő asztalnál tátott szájjal ásítani nem etikátlan, hanem illetlen.

- A baklövés kifejezést nem a szándékos besározásra szokás használni, inkább  az akaratlan hibákra.

Szóval igazán jót tett volna a történetnek egy szerkesztő...

Értékelésem így csak: 3,5 csillag

Olvasd tovább!

Értékelés | Krencz Nóra: A követ

Értékelés | Krencz Nóra: A követ

2019. március 7., csütörtök

Nincsenek megjegyzések

kép forrása

Krencz Nóra: A követ

Sorozat: A követ

Oldalszám: 248

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg

Mi a közös egy gyűrött, szakadt papírfecniben és egy méregdrága fülbevalóban? Azt gondolnád, semmi, de ne legyél ebben olyan biztos!

Livly csupán néhány hónapja költözött el az intézetből. Egyedül tengeti napjait és alkalmi munkával igyekszik fenntartani magát. Mindennél jobban szereti a történelmet és egészséges kíváncsiságának hála, elég jártas is benne. Továbbtanulni ugyan nem tud, de mindenáron pénzt akar keresni, hogy ezt megtehesse. 

Az életébe egy idegen hozza el a fordulatot, aki egy álláshirdetés szórólapját nyomja a kezébe. Livly úgy érzi, nincs esélye rá, hogy felvegyék tárlatvezetőnek a fővárosi palotába. A véleménye akkor változik meg, amikor kézhez kap egy csomagot, benne egy fülbevalóval. Az ékszer mellett egy üzenetet is talál: 

„Új életed kulcsa. Nagyon vigyázz rá!”

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik egy könnyed, hétvégi kikapcsolódásra vágynak, egy mesébe ágyazott csipetnyi romantikával.

Igen, a mese szót használtam, mert nekem fantasy rajongóként ez a történet inkább mese, mint fantasy. Utóbbi ugyanis összetettebb, több szálon futó cselekményt feltételez - legalábbis számomra. Krencz Nóra története azonban egyenes vonalban vezet el a bonyodalomtól a megoldásig, igaz mindezt nagyon olvasmányos, élvezhető formában teszi.

A követ főszereplője Livly, a mai  modern világnak egy kissé lecsupaszítottabb formájában él: egy autó és mobiltelefon nélküli világban :-) Unalmas hétköznapjait egy csapásra megváltoztatja a mágikus fülbevaló, amit ajándékba kap. Új állás, új ismerősök, titkok, rejtélyes robbantások, és egy csipet szerelem. Bár egy kissé furcsa volt számomra  Livry érzelmeinek csapongása, ahogy rögtön erős vonzalmat érez előbb egyik, majd másik fiú iránt. (Nem, ez nem egy klasszikus: Melyiket is válasszam?- szerelmi háromszög.)  Mint ahogy számomra a  megoldás is nagyon hirtelen, szinte a semmiből jött.

A cím jelentésére amúgy csak egy kis utalás van a könyvben, úgy gondolom, hogy az írónő a folytatásokban ad  majd magyarázatot a valódi jelentésére. És talán azokra a kérdésekre is ,amik megválaszolatlanok maradtak:  

Miért pont Livly lett a kiválasztott? Kik az újraéledők? Mennyire lehet megbízni abban, aki bárki fejébe bele tud mászni, bárkit manipulálni tud?

Mindezek ellenére szívesen fogom olvasni a történet folytatását is, hisz úgy érzem, ez csak bevezetője egy igazi fantasynak.

Értékelésem: 3,5 csillag

Olvasd tovább!

Értékelés | Kékesi Dóra: Várom a párom

Értékelés | Kékesi Dóra: Várom a párom

2018. december 19., szerda

Nincsenek megjegyzések

Kékesi Dóra: Várom a párom

Műfaj: romantikus, kortárs

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 320

|Tedd kívánságlistára!| Rendeld meg!|

Fülszöveg

KIKAPCSOL, MEGNEVETTET, SZÓRAKOZTAT 

Miről álmodhat egy lány, ha már 29 éves, az állása pocsék, a lakása felejtős, a kocsija pedig használhatatlan? 

Egy pasiról, aki társa a bajban, aki kedves, megértő, humoros és természetesen kiváló szerető. 

Szilágyi Henriettának nincs szerencséje a szerelemben. Az igazinak hitt férfiakban sorra csalódnia kell, és mintha minden ellene esküdne össze. Még jó, hogy barátnőire, a netes horoszkópokban hívő Margóra és a hebrencs, szöszi Lillára mindig számíthat. 

És valakire a szomszédból, aki mellette van, ha már égig ér a baj… 

Létezik a nagy ő? Vagy álom csupán? 

Mi, nők, milyen praktikákat vetünk be, hogy felfigyeljen ránk az álompasi? És mit teszünk, ha felbukkan a gyönyörű konkurencia? Vagy csupán ölbe tett kézzel várjuk a párunkat? 

Minden kérdésünkre választ kapunk a nagy sikert aratott A holnap érintése szerzőjének, Kékesi Dórának a legújabb, sok humorral és még nagyobb szívvel megírt regényében.

Kékesi Dóra  könyve könnyed, humoros kikapcsolódást ígért az olvasóinak, amely ígéretének minden bizonnyal eleget is tett volna, ha a megfelelő célközönséget találja meg, és nem engem. Ezért megpróbálok úgy véleményt alkotni róla, hogy érezzétek, attól, hogy ez a fajta könnyedség (humor) nekem nem igazán jön be, az nem feltétlenül a könyv hibája. A történet középpontjában Szilágyi Henrietta párkeresésének csetlés-botlásai állnak, mindez a főszereplő szemszögéből bemutatva. Mondhatnám, hogy aranyos, ahogy Heni próbálja kibogozni szerelmi életének kuszaságait, véleményem szerint azonban simán szerencsétlen szegény lány. Eleve nem tudtam azonosulni Heninek azzal a jellemvonásával, hogy pasi nélkül nem lehet élni. Ezzel számomra valami olyasmit sugallt, hogy egyedül nem vagyok képes megállni a lábamon. (Mondjuk, ő tényleg nem.) Az viszont, hogy egy kapcsolatnak abban a stádiumában, - 72 nap után - amikor más még csak próbál igazán ráhangolódni a másikra, ő már gyűrűvel meg esküvői ruhával álmodik. Amit meg ezzel kapcsolatban véghez visznek a "kedves" barátnőivel, az meg már abszurd volt. Igazság szerint ez a Briget Jones-os szerencsétlenkedés, a folyamatos égő helyzetekbe kerülés nekem nem humorforrás volt, hanem a történet előrehaladtával már-már idegesítő. Aki viszont igazán kiverte a biztosítékot, az Heni barátnője, Lilla volt. Szépen szólva ő az igazi buta liba megtestesítője. Hozzá kapcsolódik a könyvnek az a jelenete is, amire csak annyi volt  reakcióm: Na neee! Ez már tényleg fáj. (Az a bizonyos karateóra.) A legkellemesebb szereplő a történetben számomra Robi volt, azt viszont sajnos egyáltalán nem értettem, mit eszik Henin. Az igazi felüdülést és a csillagok számának emelkedését Kati megjelenése hozta el számomra. Onnét lett végre izgalmas a történet, valódi konfliktusok kerültek a semmiről történő panaszkodások helyébe. A vége pedig igazi hollywoodi romantika. Szerintem akkora klisével, mint egy ház, de igazán filmbe illő módon. Ahogy olvastam, szinte pörgött a szemem előtt a jelenet, mintha rendező vagy operatőr lennék. Mindent összevetve, aki annak idején Bridget Jones-rajongó volt, vagy éppen szívvel-lélekkel állította meg Terézanyut, az a Várom a párommal is 100%-ig elégedett lesz. Egy forró tea és egy rózsaszín bolyhos kispárna vagy plüssmaci társaságában könnyed kacagós délutánt/estét kreálhat magának.

Mivel én jobban értékelem a Katniss Everdeen-féle badass csajokat, ezért az én értékelésem sajna most csak 3,5 csillag. 

  

Olvasd tovább!

Értékelés + Exkluzív beleolvasó | Jane Corry: A halott ex

Értékelés + Exkluzív beleolvasó | Jane Corry: A halott ex

2018. október 21., vasárnap

Nincsenek megjegyzések

► Jane Corry: A halott ex

► Eredeti cím: The Dead Ex

► Kiadó: XXI. század

► Fordította: Tóth Attila

► Oldalszám: 350

|Moly adatlap|XXI. Század kiadó|

Fülszöveg

Megcsalt. 
Hazudott. 
Meghalt.

Vicki férje, Daniel egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban, egészségben és betegségben is szeretni fogja a feleségét. De miután egy brutális támadás miatt Vicki epilepsziás lett, otthagyta őt, és lelépett a barátnőjével. 
Amikor Vicki egy nap megtudja, hogy a férje eltűnt, először örül, hogy végre megszabadult tőle. A rendőrség azonban később bizonyítékot talál rá, hogy Daniel meghalt, és azt gondolják, Vickinek is köze van ehhez. 
Mi történt azon az éjszakán, amikor Daniel eltűnt? 
És hogyan bizonyíthatja Vicki az ártatlanságát, ha ő maga sem biztos benne? 
Sunday Times bestseller 

Jane Corry korábban egy magazin tudósítója volt, és három évig élt egy rendkívül szigorúan őrzött férfibörtönben, hogy tanulmányozza az ottani életet. Addig még sosem volt fegyházban, és a gyakran hajmeresztő élményei hatására írta meg nagysikerű regényeit, a Vértestvéreket és A férjem feleségét, melyek a Sunday Times bestseller listájára is felkerültek.

A történetet váltott szemszögben és idősíkon olvashatjuk. Műfajában elsősorban thriller, amely rendelkezik krimi- és romantikus szállal. A cselekmény szépen fokozatosan lett felépítve. Rengeteg leíró rész, csavar és pszichológiai utalás tarkítja történetünket. Ezek hol érdekesek, hol pedig rém unalmasak voltak. A karakterek viszont nagyon tetszettek. 

Alapvetően két főszereplőt ismerünk meg. Vicki az ex feleség és Scarlet, akiről a történet végéig azt sem tudtam miért kapott szerepet.
Vicki aromaterápiás kezeléseket tart egy kisvárosban. - zárójelben megjegyezném, nem igazán értem miért kapjuk az aromaterápiás kezelésekről azt a rengeteg információt mikor gyakorlatilag nincs különösebb szerepe a könyvben, csupán megnyugtatja Vickit - Egy váratlan baleset során epilepsziás lesz, állandó gyógyszeres kezelés alatt áll mely kihat memóriájára is. Őszintén egy másodpercig nem gondoltam volna hogy ez a nő önvédelmi vagy rendfenntartói képzést kapott. Olyan félénk, szétszórt, magának valónak látszik. Egy napon a rendőrség kopogtat ajtaján, volt férje eltűnésének ügyében nyomoznak. Na és szerintetek ki az első számú gyanúsított? Igen, egyértelmű hogy Vicki. Ez az egyetlen egy kiszámítható részt találjuk a könyvben. A nő sajnos nem tud és nem is akarja segíteni a rendőrség munkáját, ezzel válik egyre gyanúsabbá. A kész röhej az egészben az, hogyha már az elején elmondja az igazat -ezzel megkímélve magát az egész hercehurcával- simán tisztázhatná magát. De akkor nekünk mi maradna? Így ő inkább titkolózik és ellenállást tanúsít, még saját ügyvédjével szemben is. Agyatlan. Múltjáról a cselekmény előrehaladtával kapunk bővebb információt.
Scarlet történetét kiskorától kezdve olvashatjuk, ahol is édesanyjával "a játékot játsszák" ennek következtében a kislány nevelőszülőkhöz kerül. Érdekesnek tartom hogy már- már rögeszmésen ragaszkodik édesanyjához. Persze minden kisgyerek ragaszkodik a szüleihez, de ez akkor is más. Illegális dolgokat csináltat a saját lányával. Annak a szerencsétlennek fogalma sincsen mi a jó és a rossz, mintha a teljes világot fejjel lefelé látná. Az erkölcsi normák hiánya és az édesanyjától való függősége következtében olyan döntéseket hoz amely teljes mértékben megváltoztatja már amúgy is romokban heverő jövőjét. 
Érdekesnek tartom hogy Vicki a válás után is, már- már betegesen ragaszkodik volt férjéhez. Ez az egész azt bizonyítja  hogy mennyire naivak vagyunk, mennyire vágyunk más emberek társaságára. Látszólag a legjobb barátaink, a hátunk mögött pedig fenik késüket. Lehet csak egy pozícióra vagy egy boldog kapcsolatra, de mindenki vágyik valamire ami másnak esetleg megadatott. Egyesek pedig bármit képesek ezért kockára tenni. 
David egy hatalom- és presztízs központú majom. Sőt azt hiszem ezzel most a majmokat sértettem meg, utólag is elnézést kérek. Na szóval a ragaszkodásnál tartottam. Végig az jutott eszembe ugyan miből van ez a férfi hogy így elájulnak tőle a nők? Aztán rájöttem. A dumája. Mind bekajálják. Még Helen is, na de ez egy másik történet. 

Mit tennél ha a memóriád állandóan cserben hagy? Ha nem hisz neked senki? A múlt lehet fájdalmas, és lehet boldogsággal teli. Attól függ hogy kinek a szemszögéből nézzük. Honnan tudod ki hazudik és ki mond igazat?

Ha szereted a hosszú leírásokat és egy csavarokkal teli thrillerre vágysz Jane Corry tollából, ne habozz A halott ex a te fejedet is elcsavarja. 

EXTRA - Borítók

EXTRA - Beleolvasó

DAILY TELEGRAPH, 2018. NOVEMBER 5.

Holttestet találtak Észak-Cornwall partjainál. A testet a Deadman’s

Creek torkolatánál sodorta partra a víz. A rendőrség nyilatkozata

szerint további részletek egyelőre még nem ismertek.

ELSŐ RÉSZ

Zsálya, virginiai boróka, ruta és vörös kakukkfű. Az ember ugye azt gondolja, hogy az aromaterápiás olajok biztonságosak. Ám ezek a remek készítmények erősen mérgezők is lehetnek, ha rosszul használják őket.

Vannak, akik ezt állítják.

Gyakran nehéz kideríteni az igazságot.

Vegyük például azt a nőt, akit ismertem, és aki megölte a férfit, akit szeretett.

Nem állt szándékában.

Legalábbis ezt mondta nekünk…

A férfi megcsalta, pedig már megígérte, hogy otthagyja azt a másik nőt.

Aztán egyszer rajtakapta a pasit, amint a nővel telefonált.

Erre felkapta az első, keze ügyében lévő tárgyat, amely történetesen egy csavarhúzó volt, és belevágta a férfi nyakába.

Hát persze hogy meg akarta ölni őt, gondoltam akkor.

Most viszont már nem vagyok ebben olyan biztos.

1

Vicki

2018. február 14.

Lecsavarom a tetőt, mélyen beszívom az erős, bódító illatot, amely teljesen betölti az orromat, és óvatosan becseppentek három cseppet az üveg mérőpohárba. Tiszta levendula. A kedvencem. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy ez a hathatós orvosság arról ismert, hogy sok benne az észter, amiről az én szakmámban azt mondják, hogy „gyógyító hatású”.

Gyógyító? Kit akarok most becsapni? Engem senki és semmi

nem menthet meg. Külsőleg talán úgy nézek ki, mint egy meglehetősen átlagos, negyvenes nő. Belül azonban két lábon járó időzített bomba vagyok.

A dolog bármelyik másodpercben megtörténhet. Talán hetekig, vagy esetleg hónapokig kell várni rá. Egy darabig minden csendes, ám akkor hirtelen beüt a balhé, és teljesen készületlenül éri az embert. „Ne is gondolj rá!” – tanácsolták többen is. Könynyű azt mondani. Néha olyan az egész, mint amikor a csodás színésznő lejön a színpadról és várja a gratulációkat, pedig egy fikarcnyira se emlékszik az egész estéből.

Lábujjhegyre állok, leveszem a polcról a második üveget, és töltök még a pohárba ilang-ilangot is, ami a „szegények jázminja”.

Ez is lehet ugyanolyan jó. Legalábbis ezt mondom magamnak

De legyünk most őszinték! Nem menekülhetek a bűn világából.

Most nézzük a keserű narancs illóolajat! Óvatosan leveszem a harmadik fiolát, és visszaemlékezem az órára, amikor megtanultuk, hogy a szer keserűnarancs-fa leveleinek nedvét tartalmazza. Grépfrútot is kevernek bele? Esetleg. Ez a megrendelőtől függ.

Mindnyájan különböző módon viselkedünk, főleg itt, az én „klubomban”. Természetesen vannak módok a kockázat minimalizálására,de ha valami nagyon rosszul sül el, az ár akár halál is lehet. Az olajokat tisztelnünk kell, hogy a veszélyeket csökkenthessük.

  Imádom az aromaterápiát. Varázsa abban áll, hogy egyszerre nyugtatja és ellazítja az embert. 

  De ez az este nem rólam szól, hanem az új kliensemről. Nem sorstárs ugyan, de arca pár tekintetben hasonlít az enyémhez; az apró ráncok a szeménél nevetésre és könnyekre utalnak, és ott vannak a szeme alatti enyhén megereszkedett táskák is, amelyeket fényvisszaverő korrektorral próbált leplezni.

  Csendben csodálom az őszibarackszínű rúzsát. Én magam már nem használok ilyet. Korábban mindig a „Beautiful Beige” készítménnyel próbáltam bizonygatni a nőiességemet. Az előttem lévő nő hátul lazán összefogta szőke haját, de pár apró tincs azért elszabadult. Mit meg nem adnék ezért a színért. Iskolás éveimből még mindig itt cseng a fülemben a „szeplős vörös” jelző. De Davidnek tetszett a hajam színe. „Mintha csak Tiziano festette volna, és az enyém”, szokta mondani.

  Az ügyfelem is és én is öntudatosan mosolygunk, mintha csak azt akarnánk kifejezni, hogy „Jól vagyok, igazán”. Ő viszont nincs jól, különben nem lenne itt. És én sem vagyok jól.

– Szükségem lenne valamire, hogy ellazulhassak – mondja.

– Mostanában sok stresszhatás ért.

Nem lennék igazán jó tanácsadó. Időnként előfordul, hogy legszívesebben közbeszólnék, hogy elmeséljem a saját történetemet, hogy bizonyítsam ezeknek a nőknek (férfi ügyfelem még sosem volt), nincsenek egyedül. Ez természetesen nem lenne bölcs dolog, hiszen elijeszthetné őket. Nekem pedig szükségem van rájuk. Nemcsak a munkámhoz, de azért is, hogy magam előtt bizonyítsak.

  Mi történt azzal az erős, magabiztos nővel, aki korábban voltam? Aki komoly és célratörő volt. „Vikinek jó mellei vannak, ráadásul tökös csaj is”, mondogatták rólam. De ez még a régi életemben volt.
Ideje rátérni kliensem kórtörténetére.
– Terhes most?
Fel kell tennem ezt a kérdést, noha az előzetes tájékoztatójában benne van, hogy negyvenhat éves, akárcsak én. Ennek ellenére még az lehet. Elneveti magát.
– Azon már túl vagyok. De miért kérdezi?
– Van néhány aromaterápiás olaj, amely nem használható várandósok esetében – mondom. Gyorsan témát váltok. – Előfordul, hogy magas a vérnyomása?
– Nem fordul elő, habár úgy érzem, nem ártana, ha az lenne. A szer arra is befolyással lehet?
Gyanakodva rápillant a felettünk sorakozó üvegekre, melyek tartalma a szivárvány minden színében pompázik. Van köztük vörös, narancssárga, citromsárga, zöld, kék, indigókék és bíbor. Egy percre újra kilencéves vagyok, a kis északi bányászvárosban, ahol felnőttem, és felsorolom a színeket a tanárnak. Pár dolgot az ember sosem felejt el.
– Nem, de célszerű tudnom. Az olajok olyanok, mint az orvosságok. – Mintha a tanárom szavait hallanám. – Nagyon hasznosak, amikor megfelelő módon alkalmazzuk őket.
Futólag megbeszélünk még pár részletkérdést. Az előzetes tájékoztatójában azt írta ugyan, hogy nincs gyógyszerallergiája, de valami miatt mégis aggódom.
– Szeretne átöltözni? – ajánlom. – Pár percre kimegyek a helyiségből, hogy ne zavarjam.
Egyértelműen ideges. Mint sok ügyfelem, aki korábban sosem
kapott ilyen kezelést. Látom, hogy a falon lévő engedélyemet nézi, hogy abból kapjon bátorítást.
Vicki Goudman. MIFA. 3-AS SZINTŰ MINŐSÍTÉS.
A MIFA a Nemzetközi Aromateraputák Szövetségének tagja. Én magam sem akarom elhinni. Egyértelmű, hogy nem így terveztem.
Ahogy visszamegyek a helyiségbe, a kliensem (vagy inkább a hölgy, hiszen erre a megszólításra tanítottak), utasításomnak megfelelően, arccal lefelé fekszik a kezelőasztalon. Csupasz válla, amelyen sötét anyajegy látszik a jobb lapockánál, vékony. Cingár. Bőre hideg, noha az évnek ebben a szakaszában erősebbre állítottam a fűtést.
– Mostanában nem sok kedvem volt enni – mondja. – Fogytam.
A trauma ezt váltja ki az embernél, de éppen kilókat is felszedhetünk a hatására. Én mindkettőt tapasztaltam. Bekapcsolom a CD-lejátszót. Az angyali zene lágy. Gyógyító hatású. Álmosító.
– Mmm – mondja a hölgy már más hangon, miközben ügyes, körkörös mozdulatokkal dörzsölöm az olajat a bőrébe a gerince mentén. – Igazán ért hozzá. Imádom ezt az illatot. Mik is vannak benne?
Elismétlem az összetevőket. Levendula. Ilang-ilang. Keserű narancs illóolaj. Grépfrút leve.
– Honnan tudja, hogy mit kell használni? – kérdezi, de a testhelyzete miatt elég fojtott hangon.
– Picit olyan, mint a házasság – felelem. – Az ügyfél igényei szerint választjuk meg az olajat. Utána pedig az ösztöneinket követjük.
Különös hangot hallok. Egy ideig azt hiszem, hogy nevetés,
de utána rájövök, hogy a nő sír.
– Ha az ösztöneimre hallgatok – zokogja –, akkor talán megtarthattam volna a férjemet.
Megint itt van. A kísértés, hogy túl sokat áruljak el magamról.
Azt gondolhatnám, hogy a páciens megnyugtatására teszem, de valójában saját igényemet elégítem ki vele. Utána meg is bánom.
Az ügyfél kényelmetlenül érzi magát a következő látogatáskor.
Akárcsak én. Elvégre ez üzleti, és nem baráti kapcsolat.
Ezért most ellenállok a kísértésnek, és nem mondom el a hölgynek, hogy David és én pár hónap múlva a hatodik házassági évfordulónkat ünnepelnénk. Arra sem akarok gondolni, hogy Valentin-nap van. Hogy az első – és egyetlen – ilyen napon, amelyet együtt töltöttünk, kristály fülbevalót kaptam tőle, de már képtelen vagyok viselni. Inkább beszívom a levendula illatát, és azt képzelem, hogy úgy veszi körbe a testem, mint egy védelmet nyújtó köpeny.
– Időnként – szólalok meg, miközben nyomkodom a stresszcsomóit – az embernek át kell mennie a sötétségen, hogy a fényre jusson.
Ettől kliensem jobban ellazul. Szeretném azt gondolni, hogy a szavaim nyugtatták meg, de a szer bűvös hatása teszi. A levendula az én bőrömbe is bejut. Ez a jó az olajokban. Mindig egyformák. Nem változnak. Nem úgy, mint a szeretet.
– Van valami, ami kifejezetten aggasztja magát? – kérdezem óvatosan. Felnevet, mintha csak azt kérdezné, hogy hol is kezdjem?
– A kölykök megőrjítenek, különösen a pici. Lehetetlenül viselkedik.
– Milyen idős?
– Négy lesz, de nagyon gyorsan nő.
Ettől most én leszek libabőrös.
– Bajba került az óvodában, mert megharapta az új fiút a csoportjában, és az óvónő szerint ez az én hibám. Még azt is megkérdezték tőlem, hogy előfordul-e erőszak a családunkban.
És előfordul? A kérdést végül nem teszem fel.
A nő picit feszeng a díványon.
– Vannak gyerekei?
Erősebben nyomkodom az izomcsomókat.
– Van egy fiam. Ő is négyéves.
– Mi a neve?
– Patrick.
– Jó fiú?
A zsebemben lévő képre gondolok.
– Tökéletes gyerkőc.
– Maga nagyon szerencsés. Ki vigyáz rá, amíg ön dolgozik?
Kis szünetet tartok.
– A papámmal van.
– Igazán? Mostanában nagyon sokat hallani nagyszülőkről, akik segítséget nyújtanak a nevelésben.
Két hüvelykujjammal most igazán erős nyomást fejtek ki.
– Ami azt illeti, ez már fáj.
– Elnézést. – Enyhén vonakodva ugyan, de csökkentem a nyomást.
Ezután már csendben vagyunk, csak az angyali zene szól a háttérben.
Egyesek végig beszélni szeretnek, mások viszont egy szót sem szólnak. Többen bizalmas információkba is belekezdenek, de utána elhallgatnak, mint ez a nő. Talán több mindent elmond
a következő foglalkozáson. Úgy érzem, hogy visszajön, habár szeretném, ha nem jönne. Túl kíváncsi.
– Köszönöm – mondja, amikor kimegyek, hogy felöltözhessen.
Visszatérek a feljegyzéseimhez. Lila tintával leírom a pontos kezelést, és hogy a test mely részei igényelnek további figyelmet.
A csomók kemények voltak. Gyakran kapcsolatban állnak a gondolatok csomóival. David után hónapokig merev volt a vállam.
– Készpénzt vagy csekket szeretne? – kérdezi.
– Csekket, ha lehet.
A dokumentummal igazolt, vagy banki átutalással végzett fizetés révén biztosan tudom, hogy ki fizetett nekem, és mikor. A vállalkozásomnak teljesen tisztességesen kell működnie. Ha mást nem is, de ezt az alapelvet megtanultam.
Felveszi a kabátját. Kint hideg van. A szél zörgeti az ablakokat.
– Tetszik ez a hely – mondja a nő, és úgy néz körül, mintha csak most, indulás előtt kapna igazán jó képet róla.
– Köszönöm.
Nekem is tetszik. Az egyedüllét egyik előnye, hogy pont azt tehetjük, amit akarunk. David a modern stílust szerette. Én egy átalakított, földszinti lakást választottam egy Viktória korabeli házban. A volt férjem világa fekete-fehér volt. Az én munkához használt székemen kacsatojáskék gyapjútakaró van. A világítás halvány. Meggyújtatlan, illatos (szintén levendula) gyertyák sorakoznak az alacsony asztalon, amelyet magam festettem be krémszínűre. A halványlila pokróc, amelyet a többi hordozható dologgal együtt minden költözésnél magammal viszek, jól eltakarja az alatta lévő szőnyegen lévő foltot. Nincsenek lépcsők. A bejárati ajtó rögtön a tengerparttal szemközti utcára nyílik. Semmi nincs az otthonomban, ami kellemetlenséget okozhatna. Hacsak én nem akarom.
– Bárcsak én is otthonról dolgozhatnék – mondja az ügyfelem.
– A második gyermekem születése után fel kellett adnom a banki állásomat.
Erre azt mondhatnám, hogy az ilyen munkának előnyei és hátrányai is vannak. Alig mozdulunk ki, ha sok a feladat. Nincsenek irodai kollégák, akikkel beszélgetni lehet. Tréfálkozni. Problémákat megosztani. Hirtelen rám tör a magány.
– Kérhetek újabb időpontot? – kérdezi.
– Hogyne – felelem, és megfogadom, hogy legközelebb hallgatok a magam személyes dolgairól. Nem beszélünk újra Patrickről. És akkor meghalljuk a hangot az ajtó felől. Szándékosan olyan helyet választottam, amelynek saját főbejárata van. A tulajdonos engedélyével a csengőt is kikapcsoltam. Zavarnak az éles hangok. A kopogtató kevésbé fülsiketítő. Ettől a robajtól azonban felugrom.
Mit keres itt valaki, késő este? Megfeledkeztem volna egy kliensről? Általában ügyelek rá, hogy mindent gondosan feljegyezzek, de nemrégiben mégis volt egy vagy két tévedés.
– Várna egy percet a dolgozószobában? – kérdezem. Kis időbe beletelik, amíg kinyitom az ajtót. Vastag, biztonsági lánc van rajta, és mint mindig, most is kétszer ráfordítottam a zárat. Újabb kopogás hallatszik, miközben a kulcsot keresem. Megvan, ott hever a fal melletti asztalon. Megint elfelejtettem a helyére akasztani a kampón. Ez nem túl jó jel.
– Megyek – mondom, ahogy a kopogtatás újra felhangzik.
Az ajtó kinyitásakor csípős légáramlat és valamennyi köd jön be. Alaposan körülnézek. Egy nő áll a küszöbön, és rendőrigazolványt mutat. 

Olvasd tovább!