Sziasztok!

Annyira könnyen és gyorsan lehetett haladni a történetben hogy észre sem vettem és már be is csuktam a könyvet, azonban rengeteg dolgot hiányoltam... - Genevieve, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! Rendeld meg!

Fülszöveg

Egy sebhelyes bunyós…

Egy lány a saját szabályaival…

Egy emlékezetes éjszaka…

Három dolgot érdemes tudni Elizabeth Bennettről:

vág az esze, mint a borotva,

mindig ő irányít,

és a saját, gondosan megszerkesztett szabályai szerint él.

Kemény lecke árán tanulta meg, hogy akiket a legjobban szeretünk, végül mindig fájdalmat okoznak.

Aztán találkozik Declan Bayjel.

Egy tetovált, brit illegális bunyóssal, az egyetem rosszfiújával, akit messze el kéne kerülnie. De amikor a srác a segítségére siet egy rosszul elsült egyetemi bulin, minden szabály mehet a kukába, amit Elizabeth addig a szerelemben és a szexben követett.

A lány egyetlen éjszakára féktelen szenvedéllyel ajándékozza meg Declant, de ő ennél többet akar.

Arról álmodik, hogy ez a sebezhető lány, akitől csak egy papírvékony fal választja el, örökké az övé lesz.

Egy éjszaka. Két összetört szív. Egy életre szóló szenvedély.

Vesd bele magad!

Piszkosul vártam, hogy végre a várólistám elejére kerüljön a Balhés brit, talán ez volt a probléma... Lehet hogy csak az időzítés volt rossz, lehet hogy nem most kellett volna elővennem, de az is lehet hogy nem bennem van a hiba. Annyira könnyen és gyorsan lehetett haladni a történetben hogy észre sem vettem és már be is csuktam a könyvet, azonban rengeteg dolgot hiányoltam...

A történetet jelen időben, Elizabeth & Declan szemszögéből olvashatjuk. Az eleje nagyon jól indult (ez egy kicsit morbidul hangzik, de szerintem ez volt az egyetlen hely ahol éreztem valamit), rögtön egy sokkoló jelenetbe kerültem. Majd elkerültem a második és harmadik fejezetet is és semmit, ismétlem semmit sem éreztem. Nem éreztem az elemi vonzást Elizabeth és Declan között, nem éreztem a vágyódást, a pánikot, SEMMIT. Ahogyan mész előre a történetben ez úgy lesz egyre szembetűnőbb. Elmentem egy buliba. Láttam egy srácot. Átmentem hozzá. Olyan állatira jól néz ki. Nem éreztem hogy tényleg annyira tetszett volna neki, vagy hogy küzd magával, vagy valamit! ÉREZNI AKAROK VALAMIT! De nincs semmi!!!!

Elizabethnek egy szörnyű dolgot kellett megtapasztalnia a múltban, ezt meg is értem, nyilvánvalóan nem volt egyszerű túltenni magát egy ilyen traumán. Azonban ahogyan viselkedik, amit csinál, teljesen értelmetlen, mesterkélt.

Declan, kedves, gondoskodó, izmos pasi. De sajnos csak ennyi... Nem értettem a reakcióit, olyan volt mintha nem is egyetemistákról olvasnék hanem középiskola első osztályába járó gyerekekről....

A tesója sokkal szimpatikusabb volt nekem.

Fordítás: a partikiller kifejezés kicsapta a biztosítékot, volt még néhány kisebb dolog, de ez volt az amire azt mondtam WTF?

Ettől függetlenül van még jó pár könyv az írónőtől várólistán, mindenképpen el fogom olvasni őket.

ELŐJÁTÉK

Elizabeth

A halántékomba éles nyilallás hasított.

Az ajkaim feldagadva.

A combom között fájdalmas lüktetés.

Miért éreztem úgy, hogy mindjárt meghalok? Felvillanó képek kavarogtak a fejemben, de összefüggéstelenül, értelmetlenül – csak a semmi nagy, fekete lyuka tátongott belül. Kösz, vodka!

A fájdalom mintha az egész arcomon szétterült volna, felnyögtem. Kaptam egy ütést?

Hányinger kerülgetett, közben próbáltam eligazodni a sötétben. Apránként összeraktam, hogy keresztben fekszem, kiterülve egy idegen ágyon.

Egy kis hotelszoba képe rajzolódott ki körülöttem.

Vigyázva, hogy lassan mozdítsam a fejem, körbenéztem: ütött-kopott éjjeliszekrény és egy szebb időket megélt, rozoga asztal. A gyönggyel kivarrt retikül, amit Shelley-től, a legjobb barátnőmtől kértem kölcsön a szalagavatóra, a szoba sarkában feküdt. Hát jó. De ő vajon hol van?

Az utolsó emlékem az volt, hogy a tornateremben táncolok – talán egy asztal tetején?

Szememmel lassan végigpásztáztam a szobát.

Kopott, tengerészkék függöny, az ágy áporodott cigaretta- és izzadságszagtól bűzlött.

Egy üveg Grey Goose.

Összerándult a gyomrom a torkomon végigcsorgó, keserű íz emlékére, és hogy visszatartsam a meginduló epét, nyeltem egyet.

Ilyen lenne a másnaposság?

Nem tudtam, mert nem volt még benne tapasztalatom.

Az éjszaka töredékei élénk képekben peregtek le előttem.

Vacsora a szerelmemmel, Colbyval, és a barátaimmal, Shelley-vel és Blake-kel egy olasz étteremben az észak-karolinai Petal központjában. Sokat nevetgéltünk. Colby becsempészte az alkoholos flaskáját, hogy felturbózhassuk az italainkat. Vibráló fények alatt táncoltunk az Oakmont gimi tornatermében a szalagavatón. Aztán beszálltunk Colby Porschéjába, és elhajtottunk a tóhoz afterpartyzni.

De a tóra már nem emlékeztem. Colbyra viszont igen, ahogy noszogat, hogy igyak még, és a számhoz nyomja az üveget, miközben megyünk a szalagavatóra, és később is, ahogy a tó felé hajtunk. Ne legyél gyáva, Elizabeth! Igyál! Miénk a világ!

Miénk a világ – ez annyira jellemző rá. Hogy ő legyőzhetetlen, és mert az apja Észak-Karolina egyik szenátora volt, komolyan is gondolta. Attól, hogy a belső köreihez tartoztam, főleg hogy én voltam az új barátnője, úgy éreztem magam, mintha valami flancos királyi fenség lennék.

A gyomrom még mindig megremegett, amikor eszembe jutott, hogy én lettem mellette a szalagavató királynője. Amikor a színpadon a fejünkre tették a csillogó koronát, odafordult hozzám, és azt mondta, szeret. Őrült, szédítő boldogság töltött el. Engem szeret! A lányt a város rosszabbik feléből! A lányt, akinek nincsen igazi családja. A lányt, aki egy senki.

Egész életemben arra vártam, hogy valaki így szeressen.

Még több kép villant fel a kocsiútról, és felnyögtem.

Eszembe jutott a második korty, aztán a harmadik, a negyedik.

Minden elhomályosult.

Istenem, nem emlékszem!

Colby adott egy kis, fehér tablettát.

Bevettem vajon?

Annyira zavaros volt minden.

Csillámló, rózsaszín flitterek pöttyözték a kezemet és körülöttem az ágyat is. A ruhám – amire annyit spóroltam, és úgy kapartam össze rá a pénzt, hogy egy helyi vendéglőben pincérkedtem – darabokra cincálva hevert körülöttem. A testem meztelen volt, a mellemet sem fedte semmi.

Szipogva próbáltam eltakarni magam, de a karom túl lomha volt. Elöntött a rémület, aztán hirtelen megértettem mindent. A ruhám szétszakítva, a keskeny spagettipántok letépve, a bugyim összetekeredve lógott a bokám körül, és a lepedőn vérfoltok vöröslöttek alattam.

Egy pillanatig még nem akarta elfogadni az eszem, ami napnál is világosabb volt, ám amikor a valóság végül beszüremkedett, iszonyat áradt szét a bensőmben.

Próbáltam mozgatni a karomat, de csak csapdosott a testem körül.

Vörös foltok, horzsolások, karmolásnyomok, fognyomok.

Ne, ne, ne! Ez szörnyű! Nem ennek kellett volna történnie ma éjjel!

A szoba egyik sarkából suttogás hallatszott – Colby volt az.

Szemem a fürdőben találta, ing nélkül állt, háttal nekem, és telefonált.

A beszélgetés részletekben jutott el hozzám.

– A csaj ki van ütve… egy vadmacska volt az ágyban… ez a kis liliom is megvolt… betörtem a kis szüzet.

Szavai egy cunami erejével vágtak mellbe, lélegzetem a torkomban rekedt. Küszködtem, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat – hogy koncentrálni tudjak –, hazudva magamnak, hogy ez az egész jelenet csak a képzeletem szüleménye.

Colby felhorkant:

– Szerintem most legalább egy hétig nem fog tudni járni. – Szünet következett, majd röhögni kezdett valamin, amit a telefon másik végén mondtak.

A lelkem mélyén megrepedt valami törékeny dolog, és felhasadt.

Mély és primitív hang tört fel a torkomból, úgyhogy Colby hirtelen felém fordult.

Összerándultam, a testem minden izma megfeszült az undortól.

– Mennem kell – mondta, és letette a telefont. Odasétált hozzám, megállt az ágy szélénél, és rám meresztette jeges kék szemét. Ahogy a tekintete végigsiklott a testemen, egy pillanatra bosszúság villant át az arcán.

– Nézd, mit műveltél!