Fülszöveg
Bár az idő gyógyít, nem tudja kitörölni a múltat. Annak lenyomata ott marad a szívben, emlékek formájában. Marynek korán el kellett veszítenie az édesanyját, így az apján kívül nem maradt senkije, az édesanyja emléke pedig lassan elhalványult a gyásszal együtt. De ahogy sok évvel később, az anyai nagybátyjától levél érkezik, Mary élete fenekestül felfordul.
Mary az édesanyjáról egy egészen más képet kap a nagybátyjánál töltött ideje alatt, és hamar arra is rájön, hogy mindvégig hazugságra épült a családja.
Ahogy a lepel lehullik, barátból ellenség, ellenségből barát válik. Valaki, aki mindeddig Mary bizalmasa volt, akiben feltétel nélkül megbízott, elárulja, de vajon lesz Marynek annyi ereje, hogy megbocsásson neki az elkövetett bűnökért?
Minden, amiben Mary hitt, vagy igaznak gondolt egy jól kitervelt hazugság csupán, és minden szál egyetlen egy személynél fut össze: az édesanyjánál.
Kissé zavarban vagyok ennél az értékelésnél. Ugyanis olvasás közben nem nagyon tudtam eldönteni, hogy romantikus vagy misztikus regényt olvasok. De kezdjük az elején!
A történet felütése nagyon jóra sikerült, sokat ígérő volt. A múltbeli tragédia, a titokzatos fiú és a meghívó a kastélyban... Igazán ínycsiklandóan hangzott.
Eric alakja a romantikus szálat erősítette, mint ahogy a múlt eseményeit feltáró naplórészletek is. Ugyanakkor a kastély furcsa, zárt közössége és annak dinamikája misztikus érzetet keltett bennem. Azt hiszem, az vihetett félre, hogy a lakók úgy edzettek, mint akik különleges megmérettetésre készülnek. De igazából nem derült ki, hogy miért is volt a komoly gyakorlatozás.
Sajnos a főszereplőt, Maryt sem sikerült igazán a szívembe zárnom. Olyan döntésképtelen és nyavajgós volt egészen a történet végéig. Nem igazán volt az sem szimpatikus, ahogy a barátnőjéről és az apjáról elfeledkezett, amint a kastélyba ért. Azt sem volt számomra tiszta, hogy a Mary megszólításaként használt kifejezések pl.: "kicsi lány" vagy "hercegnőm", miért voltak dőlt betűvel szedve. Az is lehet, hogy csak én nem találtam meg az okát. De ami igazán zavart, az a több helyen is előforduló nyelvhasználati hiba. Hogy csak kettőt említsek:
- Az ebédlő asztalnál tátott szájjal ásítani nem etikátlan, hanem illetlen.
- A baklövés kifejezést nem a szándékos besározásra szokás használni, inkább az akaratlan hibákra.
Szóval igazán jót tett volna a történetnek egy szerkesztő...
Értékelésem így csak: 3,5 csillag
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése