3.5 star ·
Beleolvasó ·
Bethany-Kris ·
Értékelés ·
Kikyo ·
Reckless & Ruined ·
Vakmerő és végzetes
Nincsenek megjegyzések
Értékelés + Beleolvasó | Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes /A chicagói maffiaháború 2./
2020. június 2., kedd
kép forrása
Fülszöveg
„Csak egyszer lehetsz fiatal és ostoba.
Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.”
Alessa Trentini mindig követi a szabályokat, vagy legalábbis úgy tűnik. A Conti család egy bizonyos tagjának azonban valahogy mindig sikerül felébresztenie a benne szunnyadó lázadót, és közben meg is védi minden bajtól, de attól a katyvasztól, amibe a bátyja miatt kerül, még Adriano sem mentheti meg.
Háborúban egyetlen nő sincs biztonságban, ha a keze által bármelyik család feljebb juthat a maffia ranglétráján.
Adriano Contit felőrli a kényszer, hogy mindenkinek megfeleljen, és hamarosan apja, Riley oldalán találja magát, aki felesége halálát felhasználva próbál magasabbra törni. A vér még a Szervezetnél is előrébb való. Adriano számára csak egyetlen biztos pont marad ebben a háborúban, mégpedig Alessa Trentini, de most talán kénytelen végignézni, ahogyan egy másik férfié lesz.
A Szervezet családjai között még soha nem volt olyan nagy a széthúzás, mint most. Ahogy fokozatosan mindenkit magával ragad a saját bosszúvágya, hamarosan vér árasztja el az utcákat, és mind több ember hal meg. Egyetlen módja van az életben maradásnak: mocskosan kell játszani. Még akkor is, ha ezáltal minden elpusztul.
Emlékeim szerint Bethany-Kris: A chicagói maffiaháború című sorozatának első kötetét is már "egyszer olvasós"-ra értékeltem, a kíváncsiság mégis hajtott, hogy elolvassam a folytatást is. Biztosan van némi mazochista hajlamom, mert a leírtak mellett a Vakmerő és végzetes borítóját is bűnrondának tituláltam. (Holott a Titokzatos és tüzes a borítójával fogott meg annak idején.) Szóval, egy szó, mint száz, belevágtam Alessa Trentini és Adriano Conti történetébe. A regény nagyon szépen indult, aggódtam ugyanis, hogy már nem igazán emlékszem az első rész történéseire, a Prológusban azonban kaptunk egy gyorstalpalót az előző kötet főbb történéseiből, aminek köszönhetően újra fel lehetett venni a történet fonalát. Aztán egy gyors kitekintés néhány évvel korábbra, éppen csak annyi, hogy képet kapjunk Alessa és Adriano kapcsolatának kezdetéről, ez a megoldás is tökéletes. A történet azután éppen ott folytatódik, ahol a Titokzatos és tüzes véget ér, vagyis Lily és Damian esküvőjének éjszakáján. Itt például mosolyogva olvastam a lányok beszélgetését, amiben mintegy mellékesen Damian hollétét taglalták. Én persze tudtam, hol van. :) A maffia szál szerintem egészen jól sikerült ebben a kötetben, Riley és Joel csatározását egészen élmény volt olvasni, az egész nagyon precízen, logikusan volt felépítve egészen a végkifejletig. Akik számomra rontották a könyvszínvonalát, az maga a főszereplő páros volt. Alessa személyében sajnos egy hisztifészket ismertem meg, aki azon kívül, hogy dobálózik a szavakkal, nem sokat tesz a saját boldogulása érdekében. Ha pedig engedelmes maffialeányzóként tudja, hogy meg van kötve a keze, és úgyis azt csinálja, amit mondanak neki, akkor meg nem értem, miért rinyál. A testvérek közül nekem egyértelműen Abriella volt a favoritom, az ő karaktere már az első kötetben is felkeltette az érdeklődésem, sajnos azonban majd csak a 4. kötetben lép elő főszereplővé. Alessa az édesanyjához való hozzáállása miatt sem nyerte el a szimpátiámat, olyan dolog miatt ítélkezik, méghozzá elég bunkó módon, amit ő is éppen ugyanúgy csinál. Hm. Ugye a saját szemében a gerendát sem... És ott van Adriano. A fiatal capo, aki az utcán rettenthetetlen, vakmerő szuperpasi, aki Alessával egy légtérben picsogó, nyálas pincsikutyává válik. Ilyenkor a jóérzésű olvasó a falat kapirgálja, és fohászkodik az írónőhöz, hogy ezt most miért kellett, könyörgöm?!?! Magam is meglepődve vettem észre, hogy Damian felbukkanásai a regényben szinte fénypontot jelentettek, pedig az előző értékelésemben vele is eléggé kritikus voltam. Legalább az az egy dolog megnyugtatott, hogy Riley sem nézte jó szemmel a hősszerelmesek bénázásait. Mindent összevetve valószínűleg megérdemelte volna a 4 csillagot a regény, én azonban úgy tettem le, hogy ez sajnos nem ütötte meg nálam a titokzatos és tüzes szintjét. S mivel arra anno 4 csillagot adtam, a Vakmerő és végzetesből jobbnak láttam egy felet lehúzni, így kapott 3,5 csillagot nálam. Nem mondom, hogy hű, de nagyon várom a 3. kötet megjelenését (Evelina és Theo is langyos víz a szememben, sajnos akit bírtam, azt kinyírták), talán csak azért, mert közelebb visz a 4. kötethez, Abrielláék könyvéhez, amire viszont őszintén nagyon kíváncsi vagyok. Úgy gondolom, aki elkezdte a sorozatot, nem veszít ezzel sem, úgyhogy hajrá, merüljetek el a chicagói alvilágban bátran!
Értékelésem
ELŐSZÓ
– Csak egyszer lehetsz fiatal és ostoba.
Alessa még életében nem hallott ekkora baromságot.
– Pontosan. Csak egyszer lehetsz ostoba, Dean. Az én családomban ezt szó szerint kell érteni, mert nálunk életedben csak egyszer követhetsz el ostobaságot. Ha hülyeséget csinálsz, rábasztál.
Dean nevetett, és tett egy lépést Alessa felé. A lány gyorsan elhátrált a fűzfa nyújtotta rejtekbe, biztonságos távolságra a sráctól. Semmi kétség, Dean aranyos fiú, csak sajnos ezen kívül semmi mást nem lehetett elmondani róla – és ez messze nem ellensúlyozhatta a rengeteg jellembeli hiányosságát. Kezdetnek mondjuk azt, hogy a jelek szerint nem értette, mit jelent a „nem”, ha Alessa szájából hangzik el.
Az egyik legnagyobb baj, hogy az apja volt a la famiglia egyik capója. Alessa minden alkalommal kényelmetlen helyzetbe került, amikor Dean feltűnt. Ráadásul Terrance-nek, a nagyapjának, a Szervezet főnökének semmi kivetnivalója nem volt sem Deannel, sem Dean apjával kapcsolatban.
Ha Dean megjelent Alessa közelében, az csak rosszat jelenthetett.
Alessának nem az volt a baja, hogy Dean tizennyolc éves létére máris szoros kapcsolatban áll a chicagói maffiával, és nem is az, hogy a többiekhez hasonlóan ő is elviselhetetlenül arrogáns. Egyáltalán nem ez volt itt a fő gond. Alessának az piszkálta a csőrét, hogy Deant ő csak úgy érdekli, mint Terrance Trentini unokája. Nem a személyisége, hanem a felmenői miatt kedvelte. Neki csak egy csinos arc, egy jól hangzó név és egy jó segg kellett, valamint az, hogy ezeknek a segítségével feljebb lépjen a ranglétrán.
Alessának pedig esze ágában sem volt, hogy ő legyen, aki mindezt megadja neki.
– Ugyan már, Alessa! – mondta Dean vigyorogva, és újabb lépést tett felé. – Gyere el velem, és bulizzunk egy kicsit ma este!
– Ahogyan a múlt hónapban a nővéremmel is buliztál? – kérdezte Alessa.
Dean állkapcsában megfeszült egy izom.
– Vele csak barátok vagyunk.
Aha.
Ahhoz képest, hogy testvérek, Alessa kimondottan kedvelte a nővérét. Abriella amolyan vad lány volt, akit nemigen érdekeltek a szabályok. Ha ő elment valahova Deannel, akkor nem barátkozni akart vele, és ha Abriella úgy volt vele, hogy semmi kedve még egyszer találkozni a sráccal, akkor tuti, hogy Alessa is csak az idejét pazarolná.
– Fel sem tűnt, hogy a homlokomra van írva, hogy hülye vagyok – felelte Alessa, és közben a lehető legkedvesebben mosolygott. – Ha vársz egy pillanatot, lemosom, és akkor a jövőben elkerülhetünk minden ilyen félreértést.
Hasonló helyzetben a szarkazmust Alessa mindig könnyen bevethető fegyvernek tekintette. Átbújt a fűz egyik mélyre hajló ága alatt, és már éppen elindult volna a Trentini-villa felé, de nem jutott meszszire. Mielőtt kiért a fa ágainak rejtekéből, Dean utolérte, átfogta a derekát, és magához rántotta.
– Eressz el! – kiáltotta Alessa, és próbált volna kiszabadulni.
Dean keményen tartotta.
– Ugyan, Alessa! Ne kéresd magad! Mind a ketten tudjuk…
– Hogy egy idióta pöcs vagy! – vágott a fiú szavába gyűlölettől csöpögő hangon.
Dean még szorosabban átölelte, és most már a tüdejéből is kiszorított minden levegőt. Alessa érezte, amint szétárad benne a pánik, és miközben Dean megragadta hullámos, barna haját, majd olyan erővel rántotta meg, hogy az már fájt, hirtelen rádöbbent, hogy meg sem tud mozdulni. Vett egy hatalmas levegőt. Az oxigén sziszegve töltötte meg a tüdejét.
– Légy jó, és ne viselkedj úgy, mint egy elkényeztetett picsa! – dörmögte Dean a fülébe.
Alessa megremegett. Az undortól a gyomra is majdnem felfordult.
– Eressz el, Dean!
– Nem, azt hiszem, nagyon jól vagyunk így is. Jobban meggondolva, még soha nem sikerült kettesben maradnom veled. Azt hiszem, te is olyan csaj vagy, aki szereti addig szívatni és ingerelni a pasikat, amíg már nem bírják tovább. Aztán pedig szereted, ha jó keményen megadják neked, mi?
– Nem – suttogta Alessa.
Igazából nem is tudta, miről beszél Dean, de bármi volt is az, cseppet sem tetszett neki. A félelem hullámai egyre magasabbra csaptak benne. Túlságosan messze voltak a Trentini-villa kertjében, és ha sikoltott volna, innen akkor sem hallja meg senki.
Hirtelen rádöbbent, mennyire hülye volt, amikor kíséret nélkül hagyta ott a délutáni partit, de amikor eljött, még úgy tűnt, mindenki nagyon el van foglalva a saját dolgával. Nem vágyott semmi egyébre, mint minél távolabb lenni Deantől és az állandó nyaggatásától, ezért amikor úgy gondolta, hogy biztosan nem veszi észre, óvatosan kisurrant a ház hátsó ajtaján, és elindult sétálni a hatalmas kertben. Friss levegőre vágyott. Dean pedig, amilyen perverz kis féreg, azonnal utánajött.
Alessa érezte, hogy a srác keze elindul lefelé a hátán, és a nyári ruháján keresztül belemarkol a fenekébe. Amikor viszont megpróbált a ruha alá is benyúlni, Alessa felkiáltott, és éppen elég hirtelen lökte el magát Deantől ahhoz, hogy meglepje vele. Aztán villámgyors mozdulattal megpördült balerinacipőjében, és nyitott tenyérrel pofon vágta. A csattanás szinte visszhangot vert a szél halk susogásában.
– Rohadék! – sziszegte Alessa, és felkészült, hogy ha Dean megint közelebb merészel jönni, újra lekever neki egyet. – Én nem olyan csaj vagyok, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz! Nem érted, hogy nem akarlak? Hogy soha nem akartalak, Dean? Egy öntelt, önelégült, undorító féreg vagy! És érezd szerencsésnek magad, ha nem mondom el apának és nagyapának, amit az előbb csináltál!
Dean sötéten nevetett.
– Apádnak? Úgy érted, annak a pasinak, aki arra sem jó, hogy a Szervezet tagja legyen, mindössze a nagyfaterod levetett ügyvédje? Gondold csak át, Alessa! Mégis mit tehetne ő velem?
– Terrance…
– A nagyfaterod azt hiszi, én fingom a passzátszelet – vágott a szavába Dean, ajkán kegyetlen mosollyal. – Menj csak, és nyavalyogj neki, amennyit akarsz, úgysem hiszi majd egy szavadat sem! És ha apámnak sikerül, amit tervez, akkor máris szoktathatod magad a gondolathoz, hogy én foglak az oltár előtt várni. Úgyhogy kapaszkodj csak a szoknyádba, és mondogasd magadnak, hogy ez majd megvéd, kicsi Alessa! Mert így vagy úgy, de megkaplak.
Alessa úgy érezte, mindjárt felfordul a gyomra.
– Baszd meg!
Azt már nem. Soha nem fog hozzámenni ehhez a sráchoz.
© Könyvmolyképző Kiadó, 2019
