Sziasztok!

"Minden tökéletlensége ellenére nekem ez ismét egy ötcsillagos történet! Egyszerűen nem tudok kiszakadni ebből a világból. Úgyhogy még, még, még! Várom az újabb kötetet!" - Kikyo, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára! E-könyv Rendeld meg!

Fülszöveg

Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot.

Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből.

Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre.

Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete.

Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat!

Malec FOREVER!!! Istenem, annyira szeretem őket, hogy ihaj! És olyan jó, hogy ők is kaptak egy történetet! Vagy többet, mert szerintem a vége igenis megköveteli a folytatást, meg ugye tudjuk, hogy CC a trilógiákra szakosodott egy-egy történet kapcsán. Na, de kezdjük az elején! Az első néhány oldalon kissé képzavarban voltam, mert előzetesen azt hittem, hogy ott vesszük fel a fonalat, ahol az Éjsötét királynőnél abbahagytuk, azaz Alec és Magnus esküvője után. Simán el tudtam volna képzelni, hogy nászútra mennek Európába. Amikor azonban helyre raktam magamban, hogy éppen hol/mikor járunk az Árnyvadász univerzumban, már rendben is volt minden. Sajnos észrevettem, hogy az emlékeim helyenként megkoptak, ami eléggé zavart, meg az is, hogy helyenként tudtam a további eseményeket. Pl. hogy Simon el fogja veszíteni az emlékeit, hogy Sebastian még ezután fog megjelenni vagy a hidegbéke. A Karmazsin Kéz cselekményszála viszont tízpontos volt! Simán kinéztem Magnusból, hogy poénból megalapítja a szektát, az események további alakulása pedig logikus, szépen felépített volt. A szekta vezérének kiléte, az emlékek visszatérésének leírása pedig zseniális. Szerintem Cassie a nagy finálék embere. A helyenként hullámzó történetvezetés a csúcspont elérésekor egyszerűen mozgóképpé válik az ember fejében, és onnét nincs megállás. Igaz, hogy valószínűleg az egész könyvet egyben kivégeztem volna, ha nem zavarnak meg (ilyen apró-cseprő dolgokkal, mint kaját kérek), így második nekifutásra sikerült kiolvasnom. Tudom, kap az írónő hideget-meleget, de szerintem abban mindenki egyetért, hogy ha egyszer beszippant az Árnyvilág, nagyon nehéz kikeveredni belőle.

Amit még muszáj kiemelnem, az a humor. Magnus szerintem emiatt is az egyik kedvenc karakterem, mert olyan beszólásai vannak, hogy azon hangosan kell nevetni olvasás közben. Ezzel csak Jace egoizmusa veszi fel nálam a versenyt. Alec eleinte totál másodhegedűs volt a szememben, de miután összejöttek, rájöttem, hogy ők a tökéletes páros. Teljesen kiegészítik egymást, közhelyesen szólva ők tényleg egy egész összepasszoló darabjai. Úgy érzem, az LMBTQ szál ebben a kötetben volt a leghangsúlyosabb, ennyire intim jeleneteket szerintem még nem írt CC (és szerzőtársai), ez azonban egyáltalán nem volt zavaró számomra, sőt, természetes módon hozzátartozott a főszereplő karakterekhez.

Amit még imádtam, az Aline és Helen megismerkedésének története volt. Igazából itt láttam be, hogy nagyon jó, hogy időben visszaugrottunk a cselekményben, mert így teljesen logikus magyarázatot kaptunk arra is, hogy mit keresnek kedvenc tengerentúli szereplőink Európában. Az egyik kedvenc jelenetem az alvilági bál volt, pontosan emiatt. Raphael, Lily Chen, Malcolm Fade! Igen, ő is! Annyira jó volt velük újra találkozni! És persze a telefonhívások miatt kaptunk egy kicsit Izzyből és Jace-ből is.:) Hiszen olyan jó lett volna, ha ők is itt vannak. ("Mondjuk ez pont nem igaz." - imádom Magnust!)

Szóval: Minden tökéletlensége ellenére nekem ez ismét egy ötcsillagos történet! Egyszerűen nem tudok kiszakadni ebből a világból. Úgyhogy még, még, még! Várom az újabb kötetet!

ELSŐ RÉSZ

A szerelem városa

† † †

„Párizsban nincs menekvés a múlt elől.”

– Allen Ginsberg –

ELSŐ FEJEZET

Karambol Párizsban

Az Eiffel-torony harmadik emeletéről nézve úgy terült el a város Magnus Bane és Alec Lightwood előtt, mint valami ajándék. A csillagok úgy ragyogtak, mintha tudnák, hogy versenytársuk akadt. A keskeny macskaköves utcák aranyszínben világítottak odalent, a Szajna ezüst szalagját fi nom ötvösmunkával készült bonbonos dobozka köré csomózták. Párizs a sugárutak, a bohémok, a szerelmesek és a Louvre városa.

Párizs egyben Magnus több kínos balfogásának és rosszul elsült tervének a színhelye is volt, a számos katasztrofális szerelmi kalandról nem is beszélve. A múlt azonban most mit sem számított.

Magnus ezúttal mindent jól akart csinálni Párizsban. Négyszáz éve járta a világot, és ennyi idő alatt megtanulta, hogy akárhová utazik is az ember, a társaság az, ami igazán számít. A kis asztal fölött mosolyogva pillantott Alec Lightwoodra, aki Párizs csillogásával mit sem törődve képeslapokat írt a családjának.

Ahányszor befejezett egyet, Alec odabiggyesztette a végére, hogy: „Jó lenne, ha itt lennél”. Magnus ilyenkor elkapta előle a lapot, és cirkalmas betűivel hozzátette: „Mondjuk ez pont nem igaz.”

Ahogy Alec széles vállát az asztal fölé görnyesztve írt, rúnák hullámzottak izmos karján. Az utolsó még a nyakára is felfutott, közvetlenül álla határozott vonala alatt ért véget. Mindig kócos fekete hajából egy kósza tincs a szemébe hullott. Magnus hirtelen nagyon szeretett volna odanyúlni, és a helyére igazítani, de ellenállt a kísértésnek. Alec nem nagyon szerette, ha nyilvánosan kimutatják az érzéseiket. Igaz, nem voltak körülöttük árnyvadászok, a hétköznapi emberek sem feltétlenül lelkesedtek az ilyen gesztusokért. Magnus nem bánta volna, ha elfogadóbbak.

– Mély gondolatokba merülsz? – kérdezte Alec.

Magnus felhorkant.

– Igyekszem nem.

Létfontosságú volt, hogy élvezzék az életet, de néha komoly erőfeszítésbe telt. Nem volt könnyű megtervezni a tökéletes európai utazást sem. Magnus jó pár zseniális ötletet kénytelen volt önmaga megvalósítani. El tudta képzelni, mit szólt volna egy utazási ügynök, ha előáll a kissé szokatlan elképzeléseivel.

– Gondolt esetleg valamire? – kérdezné az irodában dolgozó hölgy, ha felhívná.

– Először megyek nyaralni az új pasimmal – felelné Magnus, mivel csak nemrég alakult úgy, hogy közhírré tehette a kapcsolatát Aleckel, és most szívesen dicsekedett vele. – Nagyon új. Annyira új, hogy még újautó-illatunk van.

Annyira új, hogy még mindketten tanulták a másik ritmusát, minden pillantással, minden érintéssel, minden mozdulattal csodás, de ismeretlen területre jutottak. Magnus néha azon kapta magát, hogy döbbenten mered Alecre – vagy azt vette észre, hogy a fiú figyeli így őt. Olyan volt, mintha egyszerre fedeztek volna fel valami váratlant, ámbár mérhetetlenül kívánatosat. Még nem voltak biztosak egymásban, de nagyon szerettek volna azok lenni.

Vagy legalábbis Magnus erre vágyot.

– Klasszikus szerelmi történet. Rányomultam egy buliban, ő randira hívott, aztán vállt vállnak vetve hősiesen harcoltunk a gonosz ellen egy mágikus háborúban, úgyhogy végre ránk fér a vakáció. Az a helyzet, hogy ő árnyvadász – mondaná.

– Bocsásson meg, hogy mondta? – csodálkozna el a képzeletbeli utazási ügynök.

– Ó, hát tudja, hogy van ez. Annak idején a világot lerohanták a démonok. Valami olyasmi volt, mint a fekete péntek, csak több véres folyóval és kevesebb gyötrelmes üvöltéssel. Mint mindig, ha a nemes és igaz emberek (szóval nem magamról beszélek) nehéz időket élnek át, ezúttal is eljött egy angyal. Az Angyal átadta a maga tudását a kiválasztott harcosainak és a leszármazottaiknak, hogy ők védelmezzék az emberiséget. Saját titkos országot is létrehozott a számukra. Raziel angyal nagy adományozó volt. A szóban forgó daliás és erényes árnyvadászok a mai napig láthatatlan védelmezőként harcolnak, és nem csak szentfazekak, hanem igazi szentek, minden irónia nélkül. Baromi idegesítő. Szó szerint szentek. Nálam biztos szentebbek, mert én démonok ivadéka vagyok.

Azt még Magnus sem tudta elképzelni, mit lépne erre az utazási ügynöke. Valószínűleg csak nyüszítene zavarodottságában.

– Elfelejtettem volna említeni? – folytatná azért. – Az árnyvadászoktól mindenben különböző lények is léteznek. Vannak alvilágiak is! Alec az Angyal gyermeke, és az egyik legősibb idrisi család sarja. Idris a nephilimek otthona. Elég biztos vagyok benne, hogy a szülei nem verték volna a hátsójukat a flaszterhoz, ha azt látják, hogy egy tündérrel, egy vámpírral vagy egy vérfarkassal kavar New Yorkban. Abban is biztos vagyok, hogy még ezeket is jobban tűrték volna, mint egy boszorkánymestert. Az én fajtámat tekintik a legveszélyesebbnek és a leggyanúsabbnak az alvilágban. Démonok gyerekei vagyunk, én meg egyenesen egy bizonyos hírhedt nagyobb démon fi a, bár nincs kizárva, hogy pont erről elfelejtettem beszámolni a pasimnak. Tisztes árnyvadászoknak nem illik a magamfajtát hazavinniük anyuhoz és apuhoz. Van múltam. Igazából jó pár múltam van. Ráadásul a jó árnyvadászfiúk eleve nem visznek haza pasikat.

Csakhogy Alec hazavitt egyet. Az ősei termében állt, és gondolkodás nélkül szájon csókolta Magnust az összegyűlt nephilimek szeme láttára. Ez volt a legigazibb és legszívhezszólóbb meglepetés Magnus hosszú életében.

– Nemrég együtt harcoltunk egy nagy háborúban, amivel elhárítottuk az emberiségre leselkedő veszélyt. Nem mintha az emberiség hálás lenne érte, mivel nem is tud róla. Az árnyvadászoknak sem dicsőség, sem megfelelő anyagi kárpótlás nem jutott, és olyan veszteségeket szenvedtek el, hogy arról beszélni is nehéz. Alec elvesztette az öccsét, én a barátomat, és mind a kettőnknek jól jönne egy kis pihenés. Az a kellemetlen érzésem, hogy Alec soha nem engedett meg magának nagyobb luxust annál, mint amikor vett egy szép új kést. Valami jót akarok tenni vele. Kicsit el akarok távolodni a sok zűrtől az életünkben, hogy kiokoskodjuk, hogyan lehetünk igazán együtt. Tud ajánlani ehhez valamilyen útitervet?

Az utazási ügynök erre még Magnus képzeletében is lecsapta a telefont.

Nem, kénytelen volt maga megtervezni a romantikus európai utazást. Elvégre ő volt a ragyogó és rejtélyes Magnus Bane. Bármikor képes összehozni egy stílusos kirándulást. Az angyalok gyermeke és egy jól öltözött démonivadék egymásba szeretnek, és nekivágnak Európának. Mi baj származhatna belőle?

A stílus kérdésén merengve Magnus hetykén rézsút tolta a fején karmazsin barettjét. Alec felnézett a mozdulatra, aztán rajta is felejtette a szemét.

– Szóval mégis szeretnél egy ilyet? – kérdezte Magnus. – Csak szólj! Történetesen jó pár hasonló van elrejtve a ruházatomban. Mindenféle színben. Egy barettbőségszaru vagyok.

– Ezt speciel kihagynám – sóhajtotta Alec. – Megint. Azért kösz.

A szája sarka felfelé kanyarodott, a mosolya bizonytalan volt, de azért igazi.

Magnus a tenyerére támasztotta az állát. Ki akarta élvezni ezt a lehetőségekkel teli csillagfényes pillanatot Párizsban Aleckel, és eltenni az emlékei közé, hogy hosszú évek múltán is élvezhesse. Remélte, hogy később nem fog fájni ez az emlék.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte Alec. – Komolyan.

– Komolyan? Te.

Alecet láthatólag meglepte a gondolat, hogy Magnusnak rajta jár az esze. Egyszerre volt nagyon könnyű és nagyon nehéz meglepni – nem csak viccből volt szokás az árnyvadászok jó szemét és reflexeit emlegetni. Akár a semmiből érkezett, akár a közös ágyukban fordult felé – az ágyat egyelőre csak alvásra használták, amíg Alec nem szeretett volna többet –, a fi ú mindig résen volt. Egy olyan apróság viszont, mint a gondolat, hogy ő jár Magnus eszében, váratlanul érte.

Magnus úgy érezte, rég eljött az ideje, hogy rendes meglepetéssel szolgáljon Alec számára. Történetesen elő is készített egyet.

Párizs volt az utazásuk első állomása. Talán klisének tűnhet egy romantikus európai vakációt éppen a szerelmesek városában kezdeni, de Magnus szentül hitte, hogy a klasszikusok jó okkal klasszikusok. Majdnem egy hete voltak már itt, és úgy érezte, ez a megfelelő pillanat, hogy hozzáadja a dolgokhoz a rá jellemző sajátos csavart.

Alec végzett az utolsó képeslappal is, Magnus pedig érte nyúlt, aztán leengedte a kezét. Elolvasta, mit írt a fi ú, és elmosolyodott. Alec a húgának írt lapot is azzal fejezte be, hogy „jó lenne, ha itt lennél”, ezúttal azonban saját kezűleg tette hozzá, hogy: „mondjuk, ez pont nem igaz”.

Halvány vigyorral nézett Magnusra.

– Készen állsz a következő kalandra? – kérdezte Magnus.