Ahogy megérkezünk a klub elé, Louis azonnal mellettem terem.
Kiszállok és észreveszem, hogy mögöttünk még egy autó áll meg és kiszállnak
belőle az embereim.
– Hova érkeztünk, hogy ennyi embernek
kell vigyáznia rád? – kérdezi Serena és közben csodálkozva nézi a körülöttem
lévő embertömeget. Nem várja el, hogy ajtót nyissanak neki, olyan magabiztosan
mozog közöttünk. Ez a másik arca. Amikor határozott és kemény. Nem vár semmit,
de olyankor nem is ad. Megannyi személyiség lapul gyönyörű testében.
– Ők csak a mi biztonságunkért vannak
itt.
– Egyre inkább azt érzem, hogy nagyon
fontos ember lehetsz, ha egy egész hadsereg vigyáz rád.
– Gyere! – megfogom Serena kezét és
bemegyünk a klubba, ahol hangos salsa zene szól.
– Mr. Salvatore! – egy bokszosképű
férfi terem előttem és a kezét nyújtja.
– Hátul az irodában – válaszolja
idegesen és visszahúzza a kezét.
– Megtennéd, hogy megvársz itt a
pultnál? Azonnal jövök – végigsimítom Serena bársonyos arcát, aki feszülten
lesi minden mozdulatomat.
– Persze, de siess kérlek, mert ez a
sok mogorvaképű férfi nem túl bizalomgerjesztő.
– Ne aggódj! Hagyok itt neked egy pár
embert, akik vigyáznak rád.
Sarkon fordulok, és öles léptekkel
haladok a hátsó iroda felé. Louis és még három embere szorosan a nyomomban.
Elérem az ajtót, kinyitom és belépek. Az áruló itt ül velem
szemben és pöffeszkedik a kényelmes székében, közben úgy tesz, mintha ő lenne a
világ ura.
– Mr. Salvatore! – azonnal feláll és
sebesen megkerüli az asztalt. Elém áll és a kezét nyújtja, amit durván ellökök
magamtól. Árulók mocskos kezét nem fogom meg!
– Úgy hallom, hogy kétfelé dolgozol,
Sergio.
– Uram! Biztosíthatom róla, hogy az
információi tévesek. Én csak magának dolgozom – hadarja idegesen.
– Akkor, gondolom, meg tudod
magyarázni azt, hogy miért szórod az én árumat és vele egy időben Escobal
áruját is?
Louis egy szempillantás alatt
mellette terem és a hátánál fogva lenyomja az asztalra. Kezét durván a háta
mögé csavarja és kifeszíti a karjait.
– Uram, én csak magának dolgozom,
higgyen nekem! – fogadkozik.
– Nem hiszek neked, mert egy
alattomos kis féreg vagy. Egy kis csúszómászó, aki képes a képembe hazudni.
– Uram – erősen rángatózni kezd, mire
Louis az arcába tenyerel.
– Nem menekülsz, áruló! – kiáltja
Louis az arcába és egy határozott ütéssel a bordái közé csap. A teste
meggörnyed, hallom, hogy levegővétele egyre szaggatottabbá válik. Kezd rajta
eluralkodni a pánik. Tudja, hogy mi jár ebben a világban az árulóknak. Ezt mindenki
tudja és elfogadja, amikor belép a szervezetbe. Aki ezt a legalapvetőbb
szabályt megszegi, meghal.
– Ugye tudod, hogy mi következik
most? – hátra nyújtom a kezemet, mire az egyik emberem egy hideg pisztolyt nyom
a kezembe. Sergio fölé állok és a szemébe nézek.
– Mr. Salvatore. Kényszerített. Azt
akarta, hogy terítsem az ő áruját. Azt akarta, hogy vegyek el a magáéból és
adjam oda neki. Nem tehettem mást. Nem volt választásom.
– Mindig van választás, Sergio!
Mindig van, és te rosszul választottál – a fegyver hideg csövét a halántékához
szegezem és egy határozott mozdulattal meghúzom a ravaszt. A fegyver nem szól
hangosan a hangtompító miatt, csak a fejéből kifröccsenő vér hangja verődik
vissza az iroda falairól. Teszek egy lépést hátra, hogy az asztalról lefolyó
sűrű vér ne a cipőmre folyjon.
– Alexander! – Serena áll az ajtóban
és rémült tekintete szinte lyukat éget belém. Engem néz az élettelen test
fölött, pisztollyal a kezemben.
– Te, hogy a picsába kerülsz ide? –
ingerülten felé fordulok, közben a kezemben lévő pisztolyt visszaadom az
emberemnek.
– Ez ez… – sarkon fordul és elrohan.
– Intézzétek el! – vágom oda Louisnak
és azonnal Serena után sietek. Idegesen keresem a klubban lévő emberek között,
de nem látom sehol sem. Kirontok az ajtón és észreveszem, ahogy az utcán rohan.
Utána eredek, amilyen gyorsan csak tudok. Ahogy utolérem, berántom magammal egy
sötét sikátorba és a falnak préselem. Látom rajta, hogy tényleg sokkos
állapotban van, a teste úgy remeg a kezeim között, akár a kocsonya. Arca sűrű
könnyeitől nedves, a tekintete tele van félelemmel és csalódottsággal.
– Egy rohadt gyilkos vagy, Alexander!
– üvölti torkaszakadtából, mire szabadon lévő kezemmel befogom a száját és
közelebb hajolok hozzá.
– Tudni akartad, hogy ki vagyok. Hát
most már tudod.
Vadul vergődik a kezeim között, de olyan erővel, hogy alig
bírom lefogni.
– Le kell nyugodnod, Serena és meg
kell értened, hogy mi történik körülötted. Szólj, ha megértetted, amit mondtam
és elveszem a kezemet – bólint egyet beleegyezéseképpen. Érzem, ahogy a teste
elernyed a szorításom alatt. Elhúzom a kezem és mélyen a szemébe nézek. A
pupillái teljesen ki vannak tágulva, mögötte rettegés rejtőzik. Pontosan úgy
néz rám, ahogy az árulók szoktak.
– Ami az előbb történt, istenem – zokogja.
– Ez vagyok én, Serena. Ez az életem.
– Bűnöző vagy! – robban ki belőle
fékezhetetlenül.
– Én uralom az alvilágot. Egy
gengszter vagyok. Rossz ember, aki bántja azokat, akik elárulják. Ezt akartad
tudni, nem?
– Nem. Ezt nem akartam… Nem tudom,
mit akarok – zihálja.
– Egy valamit tudnod kell, Serena!
Innen már nincs visszaút.
– Tehát fogadjam el, hogy egy
kegyetlen gyilkos vagy, aki embereket öl?
– És mi lesz, ha ezt nem vagyok
hajlandó elfogadni? Engem is megölsz? – szinte már kiáltja az utolsó szavakat.
– Örülnék, ha nem kiabálnál, különben
megint be kell fognom a szádat!
– Ja, fogadjam nyugodtan, hogy az
előbb végeztél ki egy ártatlan embert?
– Az a szarházi nem volt ártatlan,
Serena! – erősen a vállába markolok. – Nem tudod, mit miért teszek, melyik
döntésemet, miért hozom. És amíg ezzel nem vagy tisztában, nem ítélkezhetsz
felettem. És most hazamegyünk! – megfogom a kezét és elkezdem magam után
vonszolni, de ellenáll.
– Nem akarok veled menni, Alexander!
Engedj el!
– Már pedig velem fogsz jönni! Mit
gondolsz, ezek után csak úgy hagyom, hogy kisétálj az életemből?
– Nem kényszeríthetsz arra, hogy ilyen
dolgokat lássak.
– Nem kényszerítettelek. Kértelek,
hogy várjál meg a pultnál, de te utánam jöttél.
– Igen, mert tudni akartam, hogy… nem
is tudom, hogy mit akartam – megingatja a fejét.
– Most sokkos állapotban vagy, nem
tudsz észszerűen dönteni. Mint mondtam, most hazamegyünk. És ha lenyugszol,
megbeszélünk mindent. Megértetted? – kérdezem felindultam és újra magam után
kezdem vonszolni az autó felé, de már nem ütközöm ellenállásba. Nem akartam,
hogy így szerezzen tudomást arról, hogy ki vagyok. De miért volt olyan
kibaszott kíváncsi? Ha nem jön utánam, akkor nem látta volna, amit látott.
Innen már nincs visszaút. Most már tényleg hozzám tartozik. Nem engedhetem el,
mert veszélyt jelent számomra.
