Fülszöveg
Jesmyn Ward az első női szerző, aki kétszer is elnyerte az Amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award); ezért a regényéért kapta meg másodszor. A könyvet ugyanakkor 2017 legjobbjának nevezte a Time, és hónapokig szerepelt a The New York Times sikerlistáján is – számtalan egyéb díj és elismerés mellett.
A Hallgasd a holtak énekét! nagyszabású családtörténet, az amerikai útiregény archetipikus hagyományainak, a kísértethistóriáknak és a katasztrófaregényeknek lenyűgöző, zavarbaejtő és sehová sem besorolható elegye, egy modern remekmű.
A tizenhárom éves Jojo igyekszik megérteni, mit jelent férfivá válni. A családjában van kitől és van miből tanulnia: ott van feketebőrű nagyapja, Pop, vagy fehérbőrű nagyapja, aki viszont egyáltalán nem fogadja el a fiút. És az apja, aki mostanában szabadul a börtönből… Amikor kiengedik, Jojo kábítószerfüggő anyjával odautazik. Találkozik egy másik tizenhárom éves kissráccal, egy halott fegyenc szellemével, aki magában hordozza az amerikai dél történelmének örökségét. Fontos dolgokat tanít meg Jojónak apákról és fiaikról, az erőszakról és a szeretetről.
Meggyőződésem, hogy az amerikai irodalom egyik leendő klasszikusát tartottam a kezemben. Az olvasás során gyakran eszembe jutott, hogy hasonlóan remek szociográfiát tartok a kezemben, mint Theodore Dreiser Amerikai tragédiája. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy a történet az amerikai polgárjogi mozgalom lezajlása, a rabszolgafelszabadítás, valamint a feketék társadalmi egyenlőségének elfogadása után nem sokkal játszódik (tehát kb. az 1960-70-es években), viszont a változásokat még sokan nem szeretnék elfogadni. A történet középpontjában álló főhős, a 13 éves Jojo és kishúga is "vegyes" kapcsolatból született, édesanyjuk fekete, édesapjuk fehér. A legnagyobb hangsúly talán mégsem ezen van, csupán hátteret képez egy súlyosabb problémának, a drogok és a bűnözés által teljesen lecsúszott családmodell bemutatásának, valamint összekötő kapcsa a feketék által képviselt hiedelemvilág és babonák megjelenítésének.
A regény tartalma és szerkezete rendkívül összetett, az első laptól az utolsóig teljes figyelmet kíván. Mindenképpen pozitívumként emelném ki a többszempontú történetmesélést, bár sajnálom, hogy papa gondolataiba nem nyerhettünk betekintést. Jojo igazából sajnos nem hagyott bennem túl mély nyomot, Kayla személye sokkal jobban megfogott. Viszont nem igazán értettem, hogy a betegségével mi volt az írónő célja. Valahogy nem illett a képbe. Ahogy a kezdő jelenet sem az állatok között, engem inkább visszavetett az olvasásban.
Leonieval egyáltalán nem szimpatizáltam, szerintem az ő viselkedésére semmilyen mentség nincs.
A regényt mindenképpen azoknak ajánlom, akik szeretnek elmerülni a társadalmi kérdésekben, nem riadnak vissza a nehezebb olvasmányoktól, esetleg a szépirodalomtól. Amerikában szerintem előbb-utóbb úgyis kötelező olvasmánnyá válik, érdemes vele bővíteni a műveltségünket.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése