► Colleen Hoover: Ugly Love - Csúf szerelem
► Kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
► Fordította: Barthó Eszter
► Oldalszám: 326
Fülszöveg
Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról!
Ne várj semmit a jövőtől!
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.
Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.
Vesd bele magad!
Mivel CoHo mind írásmódjában, mind témaválasztásaiban a kedvenceim közé tartozik, mondanom sem kell, hogy nagy várakozással indítottam ezt a könyvét is. Pedig csak a címet ismerve (nem olvastam el a fülszöveget) voltak fenntartásaim, vajon mitől lesz csúf egy szerelem. Aztán, ahogy elém tárult a cselekmény, rájöttem, hogy ez tényleg jó szó erre a szituációra. És igen, kedves hölgyeim, lehet Tate-et elítélni, meg fújolni, meg hülyézni, amiért csinálja, amit csinál, és illúziókat gyárt, de szerintem, aki egy kicsit is volt már szerelmes, az tudja, hogy bizony, ilyenkor nem az agy irányít. Engem, személy szerint elgondolkodtatott, mit tennék egy ilyen helyzetben. Mi van, ha hasonlóan reagálnék? Hiszen az ember ösztönösen vágyik a másik szeretetére. Különösen, ha a másik fél pontosan úgy reagál, mint Miles. Hiszen a kommunikációnk nonverbális része kétharmadot képez a verbálissal szemben, vagyis a kimondott szavaink mindössze egyharmadot érnek. (Tudom, hagyjam a szakmai dumát!) Az én szememben azonban Miles sajnos egyszerűen gyáva. Azzal, hogy hagyta magát belesüppedni az önmarcangolásba (sok regényalakkal egyetemben), a könnyebbik utat választotta ahelyett, hogy szembenézett volna a problémával. Minden tiszteletem egyébként Rachelé, akiben egy igazán pozitív személyiséget ismertem meg.
Mivel tesós hónap van, mindenképpen szeretnék kitérni Tate és Corbin kettősére is. Bár Corbin néha kissé idegesítő tudott lenni, mégis azt mondom, nagyon bírnám, ha ilyen bátyám lenne. Tate-tel mindenben számíthatnak egymásra, nagyon bírtam a beszélgetéseiket, az évődéseket, még a vitáikat is. Ahogy Corbin tigrisként védi a húgát a szemét pasiktól (amilyen tulajdonképpen ő maga is!). Nagyon aranyos.
Ami azonban érthetetlen volt számomra, az a másik „testvérpár”. SPOILER!!! Nem igazán értem, miért gördítettek már az elején saját maguk elé akadályt azzal, hogy a szüleik összejöttek. Könyörgöm, nem a középkorban élünk. És nincs köztük vér szerinti kötelék. Akkor meg??? Nem kellett volna ezt túldramatizálni, egyszerűen már az elején meg kellett volna mondani a szülőknek, hogy ők bizony randizni fognak.SPOILER VÉGE!!!
Az abszolút kedvencem azonban a kapitány lett, akit kicsit mindenki nagypapájának éreztem. Igazi meglepetés volt vele kapcsolatban a történet vége, amitől CoHo-t szívem szerint meg is öleltem volna, ha éppen előttem áll.
Végezetül pedig muszáj említést tennem az egész környezetről. Állati volt ez a pilóta-körítés. Ellenállhatatlan vágyat érzek azóta is, hogy pótoljam egy nagy mulasztásomat, és megnézzem a Top Gunt. Az utalás Az angol betegre pedig 10 pont, hiszen az egyik kedvenc sztorim.
Szóval: Colleen Hoover rajongóknak kötelező olvasmány, az írónőt nem ismerőknek pedig tuti ráhangoló, hogy rajongókká váljanak!
Értékelés: 5 csillag!!!
EXTRA - Borítók
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése