Hogy maradjunk az aktualitásoknál is, ma a húsvét témakörében fogok egy kissé vájkálni, remélve, hogy azért néhány olyan érdekességről is be tudok számolni, ami felett eddig elsiklottunk a nagy ünneplés közepette. Az első dolog, ami már engem is elég régóta foglalkoztat, eddig viszont sosem néztem utána, a tojást tojó húsvéti nyúl alakja. Sokszor elgondolkodtam, hogy a manóba sikerült ezt összehozni az idők során. Aztán kiderült, hogy a rejtély nyitja mindössze egy nyelvbotlás/elszólás/félreértés. Németország bajor vidékén ugyanis szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni húsvétra, amelynek a neve németül Haselhuhn, röviden Hasel. Mivel a nyúl pedig Hase, ahogy a szokás kinőtte magát térben és időben, a gyöngytyúk szép lassan nyúllá alakult, megtartva az eredeti állat tulajdonságait, mint pl. a fészek- és tojásrakás. Egyes történetek szerint azonban, mivel a húsvét a megújulás és a termékenység ünnepe, egyértelmű volt, hogy a nyúl legyen a szimbóluma, mondjuk úgy… szapora tulajdonsága miatt. ☺
Kanyarodjunk azonban vissza a tojáshoz. A tojás ősi teremtésszimbólum, ami az idők során a kereszténység térhódításával a feltámadás szimbóluma lett. A húsvéti tojásfestés a 12. század óta van jelen Európában (vagyis már jóval azelőtt terítékre került, hogy a nyúl egyáltalán megjelent volna), és Magyarországon is nagy múltra tekint vissza. A profik patkolják, csipkézik, hímezik, népi motívumokkal díszítik, mi a kisfiammal pl. simán körömlakkal festettük.
A gyönyörű szép húsvéti tojásokat pedig nemcsak a fészekbe tehetjük, hanem fára is akaszthatjuk. Ugyancsak német hagyomány az Ostereierbaum, vagyis a húsvéti tojáfa készítése, amely napjainkban virágkorát éli. Már nemcsak az ünnepi asztalt díszíti néhány barkaágra függesztett hímes tojás, a települések szinte veresngenek, hogy ki rendelkezik szebb, nagyobb, látványosabb, egyedibb, stb. tojásfával, amelyek népszerű turisztikai célpontokká is váltak az ünnepi időszakban.
Ha nem akasztjuk fára, akkor pedig bátran ajándékozzuk őket azon kedves fiatalembereknek, akik húsvét hétfőn felkeresnek bennünket lányokat, hogy néhány csepp kölnivel/ egy kanna vízzel/ egy szifon szódával stb. locsoljanak meg minket.
A locsolkodás a megtisztulási rítus mellett érdekes eredettörténettel rendelkezik. Eszerint ugyanis a Jézus korabeli Jeruzsálemben a zsidók húsvét napján vödör vízzel locsolták le a feltámadás hírét vivő asszonyokat, hogy elhallgattassák őket. Bár néhány évtizeddel ezelőtt a vödör víz általános jelenség volt, és az itatóvályuba is előszeretettel vágátk bele a leányokat, a locsolás mostanra jobbéra kölnivízre szelídült. Azt viszont tapasztalatból állíthatom, a fiúk napjainkban versenysportot űznek abból, hogy a lehető legerőteljesebb (értsd legbüdösebb) illatanyaggal megáldott kölnivel jelöljék meg „áldozatukat”, akik az alapos csutalokás ellenére is sokáig magukon viselik a szeretett locsoló keze nyomát. ☺
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése