Sziasztok!
Az idei évben úgy döntöttünk, hogy kissé újragondoljuk a TOP5 szerdákat, amit mindhárman nagyon szerettünk. Mivel azonban voltak negatív tapasztalataink is (későn jelentek meg a témák, gyakori ismétlődés, nem tetsző téma esetén saját ötletek), ezért úgy gondoltuk, hogy ettől az évtől nem követjük a központi témákat, hanem a magunk ötleteivel állunk elő, és osztjuk meg veletek az 5 "leget". Ma például, az újévhez kapcsolódóan azokat a könyveinket vettük sorra (a teljesség igénye nélkül), amelyeket már 2019-ben szerettünk volna elolvasni, de valami okból átcsúszott erre az évre.
Genevieve
Ugyan a téma első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnik, de amikor leülsz és elkezded megírni, rájössz hogy rohadt nehéz csupán 5 könyvet leírni mikor minimum 23589015 könyv van olvasatlanul a polcodon, listádon. Na de azért muszáj megpróbálkozni vele :D
1. B.B. Easton: Praying for Rain, kb. mióta megjelent azóta van a várólistámon.
2. Callie Hart: The Rebel of Raleigh High, mint láthatjátok eléggé rá vagyok kattanva a középiskolában játszódó könyvekre, az írók annyira izgalmassá tudják tenni őket...
3. Siobhan Davis: Cruel Intentions, Everglow már ezer éve rágja a fülem hogy olvassam, szóval nem ártana nekiállnom!
4. Amo Jones: Crowned by Hate, a következő rész megjelenése előtt illene újraolvasnom!
5. Kim Holden: Bright Side, eddig minden évben újraolvastam, de sajnos tavaly ez elmaradt úgyhogy idén kötelező lesz!!!!
Coeur
Szerencsére az év során többször is ért az a megtiszteltetés, hogy a kiadóktól recenziós könyveket kaptam. Ezért időnként félbehagytam vagy későbbre szorítottam egy-egy olvasnivalómat. így aztán nem volt nehéz találnom olyan könyveket, amelyek 2020-ra "maradtak".
1.Jeff Wheeler: Királyforrás
2.Robin LaFevers: A halál szépséges szolgálólányai
3.Marie Rutkoski: A nyertes trilógia
Mindhárom trilógia befejező részével vagyok adós magamnak.
4.Stephen King: Csipkerózsikák - Kingtől még nem olvastam semmit eddig. Kicsit ódzkodom az írásaitól, mert a horror nem az műfajom. De a Csipkerózsikáknak annyira gyönyörű a borítója, hogy tavaly tervbe vettem az elolvasását, de nem maradt rá időm. Majd idén!
5.Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei- Egy kihívást buktam amiatt, hogy nem sikerült 2019-ben ezt a könyvet beszereznem és elolvasnom. Pedig nagyon kíváncsi vagyok rá.
Kikyo
Sajnos nekem több mint 5 olvasmányom elmaradt, amit a tavalyi év 2. felére beterveztem, úgyhogy 2020-at azzal kezdem, hogy ezeket mielőbb szeretném pótolni.
A legsürgetőbb Michael Ondaatje-től Az angol beteg lesz, nemcsak azért, mert recenziós olvasmány, hanem mert irtó kíváncsi vagyok rá. A könyvtárból hoztam ki Cath Crowley: Szavak kékben és R. J. Palacio Az igazi csoda című regényét, amelyeket ugyancsak gyorsan el kell olvasnom, ha határidőre vissza szeretném vinni. Arról, hogy olvasatlanul visszavigyem, nálam szó sem lehet :)
Innét borulhat az 5-ös, de a terveim szerint a Jake megadja magát lesz a következő Penelope Wardtól, ezt már a TBR 2019 polcomra is feltettem, viszont nem sikerült időben teljesítenem, ahogy Rick Yancey-től Az ötödik hullámot sem, így esélyes a közel jövőbeni olvasásra.
Következő heti témánk:
2020 legjobban várt könyvei
Ha van kedvetek csatlakozzatok hozzánk! ;)
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése