Sziasztok!

A szerzői hét harmadik napján beleolvasóval készültünk számotokra. Mégpedig az írónő Ismert ismeretlen könyvéből, melyet egyébként lehetőségem adódott előolvasni. Könnyed, humoros és szórakoztató történet. Nincs felesleges dráma szívfájdalom, mindenből pont annyi amennyi éppen kell. Többször hangosan felnevettem olvasás közben és ti is fel fogtok :) - Genevieve

" – Meghallgatnál végre? – dőlt neki vállával a gardrób ajtajának Tom már odafent, amíg Lívia lerángatta a ruháját és kidobta a kukába. Most ott állt előtte egy szál bugyiban, de a lány szemmel láthatóan nem gondolt arra, milyen helyzetben vannak.

– Tom, becsaptál – fordult felé végre. – Mit lehetne még ezen ragozni? Azt mondtad szeretsz és én is ezt mondtam – tette a szíve fölé a kezét. – Csakhogy én így is éreztem. Nem mondogatom ezt mindenkinek, akivel összeakadok.

– Így is van, szeretlek – indult volna el a férfi a lány felé, mert Lívia most annyira elesettnek és törékenynek tűnt, hogy át szerette volna ölelni és megvédeni mindentől.

– Ne gyere ide! – kérte elgyötört hangon. – Még nem fejeztem be. Közel engedtelek magamhoz és elhittem, hogy már minden rendben lesz, aztán bumm, jött a hideg zuhany és minden szétesett. Tudod te, hogy milyen az, amikor kinyitod valakinek a szíved, aztán az a valaki darabokra töri? – ült le egy puffra, mert érezte, hogy elgyengül a lába.

– Nem akartam – guggolt le elé Tom.

– Nem akartad, de a te életed valószínűleg ilyen. Ez számodra természetesnek hathat. Tegyük fel, hogy úgy van, ahogy mondod, hogy tőrbe csaltak. Hányszor lenne még ilyen? Hányszor kellene még arra ébrednem, hogy téged látlak egy másik nővel? Erről szóljon az életem? Az étterembe több újságíró telefonált, mint amennyien időpontot foglaltak. Én ezt nem bírom Tom, nekem ez nem menne még akkor sem, ha tisztára mosnád a nevem. Egyszerűen nem megy – temette bele arcát a tenyerébe nagy sóhajjal.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy vége? – tette fel félve a kérdést a férfi.

– Nagyon úgy tűnik, hogy nincs más alternatíva – nézett Lívia a szemébe.

– Már hogy a büdös francba ne lenne! – fakadt ki Tom és megfogta a lány mindkét kezét. – Szerinted megtettem volna ezt az utat, ha nem jelentene nekem semmit az, ami köztünk van? Szeretlek Liv, a franc essen az egészbe! Megszerzem neked azokat a kurva fotókat és rákényszerítem az összes oldalt és újságot, hogy kijavítsák a hibát. Tisztára mosom a neved és olyan életet biztosítok, amilyet érdemelsz, csak maradj velem. Kérlek Liv! – araszolt olyan közel, amennyire csak lehetséges volt.

– Én próbáltam, de nekem ez nem megy. Én boldog voltam a saját magam szabályozta életben – suttogta Lívia.

– Most nem vagy boldog?

– Ezt most komolyan kérded? Nem tudok aludni, nem tudok enni, folyton ingerült vagyok, már a munkám sem tudom rendesen elvégezni. Láttad, mit tettem az előbb. Én nem ilyen vagyok – bökött a saját mellkasára.

– Nem olyannak ismerlek, aki feladja. Szeretsz? – kérdezte félve a férfi.

– Persze, hogy szeretlek, de most nem erről van szó.

– Már hogyne erről lenne szó. Ha szeretsz, akkor nem adhatod fel. A szentségit Liv, hiszen mi egymásnak vagyunk teremtve. Nem szakíthat szét minket az első bukkanó.

– Mégis hány ilyen bukkanóra számíthatnék még, ha együtt maradunk? – fakadt ki a lány.

– Ha?

– Igen, ha, mert hiába szeretlek, én nem tudok így élni. Folyton attól rettegjek, mi lesz a következő percben?

– Nem tudom garantálni, hogy mostantól sima útra számíthatunk, de azt garantálhatom, hogy mindig ugyanúgy szeretlek majd, mint a legelején – vallotta be őszintén Tom.

– Ez nekem most nem elég – suttogta a lány elcsukló hangon.

– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte félve a férfi.

– Szeretném, ha most elmennél. Ezt az egészet egyedül kell feldolgoznom.

– Ha jóvá teszem és helyreállítom a rendet, reménykedhetek abban, hogy a kapcsolatunk mellett döntesz? – fogta a lány arcát két tenyere közé reménykedve.

– Most nem szeretnék válaszolni erre – simította meg a számára oly kedves arcot Lívia.

– Ígérd meg, hogy holnap is szeretni fogsz és azután is! – Olyan fájdalom csengett a hangjában, hogy Liv szemében gyűlni kezdtek a könnyek, amik a férfiéban már ott ültek várva arra, hogy végiggördülhessenek borostás arcán.

– Gondolod, hogy ez két nap alatt elmúlik?

– Akkor mond ki! – könyörgött a színész és a könnycseppek útra keltek.

– Szeretlek Kallio és mivel te is szeretsz, most hagyod, hogy a magam módján rendezzem a gondolataim – kérte és finoman szájon csókolta a férfit. Tom felállt, egy percig még nézte a nőt, aki összetörve a puffon kuporgott, aztán bármennyire is tiltakozott ellene minden sejtje, kihátrált a szobából és elsietett, amíg még képes volt rá. Lívia tartotta magát, amíg meg nem hallotta az ajtó csukódását, majd keservesen sírva fakadt. Ha a szívére hallgat, Tom után rohan, átöleli, és soha többé nem engedi el, de maradt még benne annyi büszkeség, hogy ne tegye. Miután elfogytak a könnyei, a fürdőbe ment, hogy rendbe szedje magát, az agya egyik rejtett zugában elkezdett motoszkálni a gondolat, hogy talán hiába élte át a kínok kínját az elmúlt két napban, mert a férfi akár igazat is mondhat. Hiszen megtett több ezer kilométert, hogy személyesen magyarázza el, mi is történt. Ki tenne ilyet, ha nem számítana neki a másik? – Elég ebből Albertfi! – szólt rá saját tükörképére míg a víz csöpögött le az arcáról. – Ha megkapod tőle a bizonyítékokat, hiszel majd neki. Most viszont az élet megy tovább. Cakk, gyere! – hívta magához a serdülő cicát. – Bezárjuk a boltot – indultak el lefelé.

…

Zárás után Melinda maradt. Csatlakozott hozzájuk Marcsi és Szilvi is.

– Hülye vagy, hogy elzavartad, már bocs – mondta nyersen Szilvi, aki kényelmesen elnyúlt a puha szőnyegen.

– Ideállít, erre én ugorjak a nyakába?

– Ha a faszi leszarná a fejed, nem jön ide és teríti le azt a két barmot. Hajlok rá, hogy nincs olyan nő a földön, akinek ekkora mákja lenne, mint amilyen neked van. Mármint neked lenne, ha nem csesznéd el – bökött kólás üvegével barátnője felé Melinda.

– Szép. Eddig mindennek elmondtad, most meg ő a legjobb cimbid? – vágott vissza Lívia. – Mégis ki pártját fogod?

– Ne mond nekem, hogy nem nedvesedett be a bugyid, amikor lovagként megmentette a segged.

– Melinda! – hüledezett Marcsi.

– Bocs, Marcsi anyus, de ami a szívemen, az a számon.

– Azt látom. Csoda, hogy még nem vitted csődbe az éttermet. Amúgy kicsim – fordult Lívia felé -, szerintem is igaza van.

– Persze, álljatok mind mellé, had legyek én a szemétláda.

– Látom én, hogy te is ingadozol – csapott le rá a nővére.

– Jó, lebuktam. Hajlok rá, hogy tényleg nem akar átverni, de azt is vegyétek számításba, hogy színész.

– Én meg elvileg tanító néni vagyok, mégis az első héten kinyírnám a hisztis kölköket – vallotta be Melcsi.

– Jesszus te lány – nevetett fel Marcsi, majd a többiek is.

– Mi van? Csak őszinte vagyok, mint ahogy szerintem a sztárocska is. Annyi hazugságot olvastam már a neten, talán itt is tényleg arról van szó, hogy átdobták a palánkon – érvelt.

– Akkor majd megkapom a bizonyítékot és átgondolom a dolgot – felelte higgadtan Lívia.

– Néha legszívesebben behúznék neked – húzta ki magát Melinda -, de rohadt erős vagy, úgyhogy mindig vissza kell fognom magam.

– Mi? – állt meg a pohár Liv kezében. El sem akarta hinni, amit barátnője mondott.

– Olyan okos vagy, de néha annyira hülye, hogy az már nekem fáj. Ez a pasi a lelkét kiteszi, hogy higgy neki, te meg jössz azzal a baromsággal, hogy ha megkapod a bizonyítékokat, akkor még meggondolod? Mégis mi a szart akarsz meggondolni? Lásd már be, hogy neked elmentek otthonról – förmedt rá a kikerekedett szemű barátnőjére Mel. Soha az életben nem beszélt még így vele.

– A lökött csajnak igaza van – emelte fel poharát Szilvi.

– Édesem, ha te lennél Hófehérke és Tom lenne a herceg, aki a csókjával fel akarna ébreszteni, te akkor is azon gondolkoznál, hulla maradsz még egy darabid, merthogy milyen már, hogy egy hímnemű csak úgy beállít, hogy megmentsen, hiszen ki tudod te köpni az almát egyedül, ha a fene fenét eszik is – csatlakozott az anyja.

– Látod? Ezért lett ő író – helyeselt Melcsi. – Tökre igaza van. Ha a herceg eljönne fehér lovon, te akkor is csak azt vennéd észre, hogy a négylábú hatalmas dög rászart a járdádra és azon filóznál, megérné-e összejönni az álom pasival, ha közben néha lócitromot kell takarítanod.

– Szép esti mesék voltak, de mi a fenére akartok ezzel rávezetni? – értetlenkedett Liv.

– Tömören arra, hogy hülye vagy – mondta ki kíméletlenül Szilvi. – Basszus, hugi, még én is értettem, mit karattyol össze ez a két nő. Valószínűleg a kezeid közül hagyod kifolyni a lehetőséget, hogy életed végéig a tenyerén hordozzon egy férfi, aki mindennél jobban szeret. Menjünk haza, had gondolja át, amit ma este hallott, hátha pihenés közben összeáll neki a teljes kép – állt fel és poharát az asztalra tette. – Mi itt már semmit nem tehetünk. Szeretlek hugi – puszilta meg -, de tényleg olyan az agyad néha, mintha legalább száz pontot esett volna az IQ-d. Aludj jól!

– Jó éjt kicsim! – ölelte meg Marcsi a döbbent lányát.

– Szia csajszi! – szorongatta meg Melinda is. – Egy hét múlva találkozunk, de ha bármilyen fejlemény van, csörögj, és légyszi ne cseszd el az egész életed a kemény fejed miatt – tette hozzá kedvesen."

" – Üdvözlöm újra a szállodánkban Mr. Kallio! – köszöntötte a férfit Bill, a már jól ismert recepciós mosolyogva a Groote Yland Logde-ban, majd az órájára pillantott. – Időben érkezett.

– A menyasszonyom kikötötte, hogy pontban délben legyek a parton, még van öt percem – felelte izgalommal a hangjában. – Az arcáról lerí, hogy többet tud, mint én.

– Sokkal többet, de egy szót sem húz ki belőlem. De nem ám! – vigyorgott. – Ideje indulnia Tom, mi elintézzük a csomagjait.

Tom kíváncsian pillantgatott ki a part felé a nagy üvegajtókon keresztül, de onnan, ahol ő állt, nem látszódott a kedvenc partszakaszuk. Nem tudta, mi vár rá odakint. Arra tippelt, hogy valamiféleképp kötődik a karácsonyhoz. Lívia biztos kint fekszik a homokban úgy, mint első alkalommal és várja őt, hogy újra játsszák a naptejes jelenetet, aztán eltöltenek egy kellemes hetet, ezzel megünnepelve, hogy elrendeződtek a dolgok köztük. A lány felvette a kapcsolatot egy kivitelező céggel, akik kora tavasszal kezdik a telek letisztítását és az építkezést. A végső munkát, a kert kialakítását Kornél vállalta. Amíg nem lesz kulcsrakész, Tom számára az étterem feletti kis lakás lesz az otthona, kivéve amikor forgat, de fél évre szabadságolta magát és utána sem fog ennyit vállalni. A Líviával való közös életet választotta az állandó rohanás helyett. Tegnap előtt befejezték a forgatást, egy ideig nincs dolga. Csak akkor kell újra visszamennie Los Angelesbe, ha kezdődik a reklámkörút és megbeszélték, hogy amikor csak tud, a lány is vele tart. Mindketten megnyugodtak, ahogy tisztázták, hogy mennek majd a dolgok a jövőben. A közös jövőjükben.

Kilépett az ajtón, farmerje zsebébe dugta a kezét, mivel idegességében nem tudta, mit csináljon vele és elindult jobbra, arrafelé, ahol a legtöbb időt töltötték. Lerúgta a cipőjét és élvezte, ahogy a finom homok bekúszik a lábujjai közé. A távolban már látta a két pálmafát, ami árnyékot biztosított nekik a forró nap ellen, és ami alatt, ha senki sem volt a közelben, több alkalommal is szeretkeztek. Ahogy közelebb ért, meglátott három alakot. Ilyen távolságról már jól kivehető volt egy idegen férfi, az egyik itteni alkalmazott és…

– Ó, istenem – csúszott ki a száján.

… és Lívia. Egyenesen állt és csak őt nézte, mintha a férfin kívül senki más nem létezne a világon. Rajta sem volt cipő, vagy papucs. Mezítláb, mozdulatlanul várt. Csak rá várt. Megfejthetetlen kifejezéssel az arcán. Hosszú, fekete haját és térdig érő, hófehér ruháját finoman mozgatta a szél. Jobb kezében egy apró csokrot tartott, aztán csintalan kifejezés ült ki az arcára és felemelte bal kezét Tom felé, kérvén, hogy menjen oda. Az egész olyan volt, mint egy látomás. A legszebb álom, amiben valaha része volt. Elindult hát a lány felé. Mikor odaért, csak némán nézték egymást. Tekintetük mindent elmondott, nem volt szükségük szavakra.

– Készen állsz Kallio? – törte meg a csendet Lívia körbemutatva a kezével.

– Alul vagyok öltözve – válaszolta Tom, miután megnézte a másik két férfit is, akik szövetnadrágban és ingben álltak a kijelölt helyükön.

– Így tökéletes – biztosította a lány.

– A családod nem fog megsértődni szívem?

– Nézd – mutatott egy kidőlt farönkre elhelyezett laptopra. A képernyő két felén ott mosolygott és integetett mindkettejük családja két kis kupacba összezsúfolódva. – Mind eljöttek, hogy lássák.

– Ugye tudod, hogy ezt egyetlen karácsonyi ajándékkal sem tudod majd túlszárnyalni? – nevetett boldogan a férfi.

– Majdcsak kitalálok valamit – kacsintott Lívia, majd szembe állt a férfivel és megfogta mindkét kezét. – Most fókuszáljunk erre a pillanatra és a következő pár percre, amivel örökre összeforr a két világ, a mi két világunk. Szeretlek Tom! Jobban szeretlek, mint ahogy valaha is hittem, hogy szeretni tudok és biztos vagyok benne, hogy lesznek hullámvölgyeink, de már nem félek tőlük, mert megtanítottál rá, hogyan is kell benned bíznom. Megtanítottál szeretni, bízni, elfogadni és alkalmazkodni. Ez jóval több, mint amit bárki más elért. Köszönöm – suttogta az utolsó szót, mert az érzésektől, amik megrohanták elcsuklott a hangja.

– Szeretlek Lívia! Ez az egész – mutatott körbe – olyan hihetetlen. Álmomban sem gondoltam, hogy erre készülsz, mint ahogy arra sem, hogy ilyen csodálatos nőre lelek. – Tartott egy kis szünetet, mert ő is elérzékenyült. – De megtaláltalak Liv, vagyis egymást találtuk meg. Hiszem, hogy egész életünkben ugyanígy érzünk, mert a kapocs, ami minket összeköt, és amit jócskán megcibált az elmúlt hónapokban a sors, mindennek ellenére egyben maradt. Kibírta az idő próbáját és a házasságunk is ki fogja, mert az egész világon nincs másik olyan ember, akit ennyire tudnék szeretni és tisztelni, mint téged. "