Számtalan meghatározó pillanat lehet egy ember életében, amire szívesen emlékszik, de akad kettő, amely mindennél fontosabb, mégsem tudják felidézni. Ilyen a születésük és a haláluk pillanata. Egy mese, amely anélkül kezdődik és ér véget, hogy tudnák, honnan ered és hova tart. Mintha a kormánykerék mögött állva egy olyan hajót irányítanának, amelyre nincs teljes rálátásuk, ráhatásuk, mégsem ugranak az első adandó alkalommal a háborgó vízbe, hanem küzdenek. Hibái ellenére talán pont ezért olyan különleges az ember, a tudásvágy és a kitartás pedig ezért kivételes, becsülendő erény. Nem lenne szabad a pokollal riogatni őket, az életre kéne koncentrálniuk. Azonban mielőtt bárki téves következtetéseket vonna le, a pokol igenis létezik, de hogy tisztázzuk, nem helyhez kötött, nem a vén patkós dirigál, és nem kell meghalni ahhoz, hogy odakerüljünk. A pokol mindenkiben ott van a születés pillanatától egészen a halálig.
Nulladik fejezet
A történet előtti történet
az apokalipszis valódi okáról
Mert készen van a szörnyű tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata gyújtja meg azt, mint kénköves patak.
Ézsaiás próféta könyve
A teremben kialudtak a fények, a nézőtér homályba merült, és néhány kivételtől eltekintve minden néző elcsendesült. A mozivásznon ugyan semmi nem történt, de a hangszórókból halk, vészjósló zene szólalt meg. A semmibe révedők olyan izgatottan markoltak a pattogatott kukoricájukba, majd hajoltak szívószálaikra, mintha nem lenne holnap. Valószínűleg megsejthettek valamit a jövőből, ki tudja?
Mindenesetre ha nem lett volna annyira sötét, és nem köt le mindenkit a popcorn, biztosan feltűnt volna a hátsó sorban üldögélő két, oda nem illő személy. Mert ugye nem kifejezetten moziba való az égszínkék, bárányfelhős pizsama, a bolyhos mamusz, hogy a bokáig érő, kócos szakállt ne is említsük. A nevezett különös, leginkább a Mikulásra hajazó alak a vászonra meredt. Elindult a vetítés, amitől az öreg ráncoktól bölcsnek látszó arca időnként meg-megnyúlt.
– Mihály, miért hoztál ide? Erre nincs időm! Hajnalra terveztem be az Agung kitörését, és utána lesz még egy hurrikánom is – mondta, de közben mély, barátságos hangjába csalódottság vegyült.
– Ismerem a programod, Uram, de úgy gondoltam, ezt mindenképpen látnod kell. Mint tudod, sokat tépelődöm a halandókon. Meggyőződésem, hogy a világ mára tényleg megérett a pusztulásra. Ezt így, ebben a formában nem lehet tovább folytatni…
Az Úr tiltakozón emelte fel a kezét. Nem először hallotta ezeket a szavakat, és tisztában volt azzal is, hogy nem is utoljára. Mihály mostanában, egész pontosan az elmúlt kétszáznegyvenhét évben azon iparkodik, hogy fogást találjon a halandókon. Az állát a kézfejére támasztva Mihály felé fordult. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie, hiszen Mihály mindig is hűséges volt hozzá.
– Ezt már ezerszer megbeszéltük. Nem mintha nem szeretnék moziba járni, de ez már nekem is sok. Ott volt az az óriásplakátos film, amire pár hónapja rángattál el, és teljesen lehúztad, miközben nem is volt rossz. Vagy az az egészen elképesztő film, amin annyira kiakadtál, mi is volt a címe? – az Úr a homlokát dörzsölte. – Na, nem jut az eszembe. Brian mije is…?
– Igaz, uram, de ez most más. Készítettem egy kimutatást a hitetlenek számának drámai növekedéséről. Engedd meg, hogy prezentáljam – kezdte Mihály, és a választ meg sem várva diagramokkal és színes ábrákkal teli papírlapokat húzott elő műbőr aktatáskájából. – Egy évszázad alatt közel negyven százalékkal nőtt az ateisták száma, ami szoros kapcsolatba hozható az emberiség felgyorsult fejlődésével és ezzel a filmmel. Kérlek, legalább nézz bele!
Az Úr egy ideig a fejét ingatta, de aztán megadva magát mégis hátradőlt. A vásznon véres jelenetek váltották egymást, emberi testrészek repkedtek, de az Úr agya máshol járt. Szerette Balit, odáig volt a vulkánokért, az Agung ráadásul Indonézia egyik leghatalmasabb tűzhányója. Hajnalban a legszebb, és azok a színek! Észre sem vette, ahogy egy ábrándos mosoly lopakodott a szája sarkába.
– Uram, de hisz nem is nézed! – sopánkodott Mihály.
– Már hogyne nézném?! De hadd kérdezzem meg, hogy az milyen állat? – bökött az Úr a vászon felé. – Nem emlékszem, hogy ilyet teremtettem volna.
– Hát ez az, Uram! Mert ilyen teremtmény nem létezik! Számítógépes grafikával csinálták.
– Mint az Avatart?
– Valahogy úgy, csak itt nincs cselekmény, élvezhetetlen a színészi játék, rettenetes a zene, hogy a rendezésről ne is beszéljünk. Uram, hát nem abszurd, ahogy egy hatméteres kígyó leharapja egy emberi lény fejét? Szívesebben égetném magam a pokolban, mint hogy ezt a fertelmet végignézzem!
– Mihály, tudod, hogy nagyra tartom a véleményed, de kissé túlreagálod a helyzetet. Ez csak egy film. Nem egy mestermű, de ennél nagyobb problémákkal kell szembenéznünk: az állandó háborúk és az éhezés engem jobban aggaszt.
– Elsőre talán nem tűnik fel, de ez a film szoros összefüggésben áll az éhínséggel. Erről is készítettem egy elemzést.
Az Úr nagyot ásított, és a karfára könyökölt. Megint egy összeesküvés-elmélet! Ha lett volna órája, biztos megnézte volna, de mivel nem volt, csak lopva lesett Mihályra. Ha Mihály belelendül, a hurrikánról biztosan lemondhat, de lehet, hogy a vulkánkitörés is veszélybe kerül. Ennek nagyon nem örült, fel kellett pörgetnie az eseményeket.
– Öt percet kapsz, mérem az időt – blöffölt.
Mihály szeme felcsillant, izgatottan kunkorította a füle mögé vállig érő, sűrű, sötét haját. Egy újabb esély, hogy meggyőzze Istent. Talán az utolsó.
– Ez a film dollármilliókba került. Kétségbeejtő, hogy ekkora összeget költenek ilyesféle gyalázatok készítésére, ahelyett, hogy a világukat gyarapítanák.
Az Úr enerváltan fészkelődött a székében.
Mihály érezte, hogy vesztésre áll, így hát bedobta a végső adut: – És ugye ott van a Tudás Könyve. Amióta eltűnt, teljesen elszálltak maguktól. Kizsákmányolják a bolygót, erre kitalálják, hogy kolonizálnak egy másikat? Ezt nem először játsszák el! Mind emlékszünk az ötszáz éve történt esetre, Gyalázat, ami itt folyik… Büntessük meg őket!
Mihály elszánt volt, érvelése az Úr meggyőzésére azonban egyelőre kevésnek bizonyult. Az Úr nem akart apokalipszist. Tény, hogy a kezdetektől akadtak problémák az emberiséggel, de az meg sem fordult a fejében, hogy elpusztítsa őket. Meg egyébként is. Megígérte Noénak, hogy nem lesz több özönvíz. Ezzel Mihály sem vitatkozhat, és az Úr sosem szegi meg a szavát. Így igazságos. Így helyes.
– Sajnos ez nem lehetséges – a hangja lemondó volt, de közben szárnyalt a képzelete. Szinte látta, ahogy Indonéziát beteríti a hamu, mindenki menekül, egy kóbor kutya vonyít! – A szavamat adtam Noénak, hogy amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka, satöbbi… Most mennem kell, de köszönöm a filmet, a maga módján igazán érdekes volt.
Mihály szemöldöke feljebb csúszott, és ahogy a fejét rázta kétségbeesésében, a haja függönyként lengett az arca körül. Hát tényleg nem látja az Úr, mennyire elkanászodott az emberiség? Hány filmre, színházi előadásra, koncertre kell még beülniük, hogy ráébredjen, nem maradt más választásuk? Nem! Ezúttal nem hagyja annyiban! Ha most sem jár sikerrel, megint évszázadokat várhat.
Az Úr cihelődni kezdett. Lassan felállt, és a karjára nyalábolta a szakállát.
– Várj még, Uram! A te szavad szent, mint mindig, de mi van, ha maguk a halandók idézik elő önnön pusztulásukat? Vajon mit tennének, ha olyan csapással kellene szembenézniük, amit csak összefogva, együtt győzhetnek le? Ha olyan veszély fenyegetné őket, amit kizárólag a tudásukkal élhetnek túl? Tegyük őket próbára, lássuk, hogy képesek-e felülkerekedni fajuk gyengeségein!
– Jaj, Mihály… Megint mit találtál ki? Nem akarok háborút! Nézni se bírom!
– Garantálom, hogy nem lesz háború! Gyors és diszkrét megoldást kínálok, ami ráadásul humánus is.
– Úgy akarod őket eltüntetni a föld színéről, hogy közben humánus maradsz? Mihály, te tudsz valamit.
– Ne gúnyolj, Uram! Ez egy jól átgondolt projekt. Rengeteg munkám van benne, legalább hallgass végig!
Az Úr visszahuppant a székbe, s a lábát bokánál keresztbe eredménye. Mostanra mindenbe belekotyognak. Mihály mizantróp lett, Uriel előléptetésért teper… És Raziel? Na, az egy külön történet.
