Sharon Guskin: A felejtés ideje
Eredeti cím: The forgetting time
Kiadó: Libri
Fordította: Neset Adrienn
Oldalszám: 434
Fülszöveg
Mi történik velünk a halál után? És a születés előtt?
Mit tennél, ha a négyéves fiad azt mondaná, hogy egy másik életet élt és azt akarja vissza, az ottani anyukájával?
Noah soha nem volt átlagos kisgyerek, retteg a víztől, gyakran talál ki mesébe illő történeteket, és folyton olyan meglepő dolgokról beszél, amikről egy korabeli gyereknek fogalma sem lehetne.
Egy átlagosnak tűnő napon Noah édesanyját, Janie-t az óvódából aggasztó hírrel riasztják: fia lőfegyverekről beszélt és elmesélte, hogy a víz alá nyomták a fejét, amíg már nem kapott levegőt. Az óvóda kötelező pszichiátriai vizsgálatra küldi Noah-t, amitől anya és fia élete fenekestől felfordul.
Jerome Anderson pszichiáter professzor megszállottan kutatja azokat az eseteket, amelyben gyerekek emlékeznek előző életükre. Elméleteivel, miszerint van valami a látható és a megérthető mögött, Anderson nevetség tárgyává vált kollégái közt, de nem adta fel hitét és most úgy érzi, Noah történetében végre bizonyítékra lelt.
A fiú, az anya és professzor hamarosan egy eltűnt fiú családjánál kopogtatnak. Ha az ajtó kinyílik, minden kérdésükre választ kapnak.
Sharon Guskin merész debütáló regénye, feltárja az utat, amit gyermekeinkért teszünk meg. Megmutatja mit bánunk meg életünk végén, milyen reményekkel indultunk a kezdetén, és mindazt, ami a kettő között van.
A felejtés ideje lebilincselő regény a szülő-gyermek közötti varázslatos kapcsolatról, a reményről, a hitről és magáról az életről.
A Libri Kiadónak köszönhetően olvastam el Sharon Guskin: A felejtés ideje című könyvét. Sajnos elég lassan tudtam haladni az olvasással, pedig amint bekerülünk a történet világába, elég nehezen enged ki bennünket. Magyarul, még olvasás után is folyamatosan agyalsz a leírtakon, és ha akarod, ha nem rengeteg kérdés cikázik tovább a fejedben, amit aztán csak saját magad tudsz megválaszolni. A regény ugyanis a halál utáni lét, azon belül is a reinkarnáció (lélekvándorlás vagy újjászületés) kérdését boncolgatja. A témával kapcsolatban fontosnak tartom leszögezni, hogy sosem foglalkoztatott túlságosan ez a kérdés, nem foglaltam állást egyetlen lehetőség mellett vagy ellen sem, és nem is olvastam eddig ilyen témájú könyveket. Sharon Guskin könyvének koncepciója szerint egy négyéves kisgyermek, Noah furcsa viselkedése vezet el odáig, hogy amúgy racionális szemléletű édesanyja végső kétségbeesésében dr. Jerome Andersonhoz fordul, aki a reinkarnáció szinte megszállott kutatója. A pszichiáterprofesszor meggyőződésével vállalja azt is, hogy kirekeszti magából az orvostársadalom, Noah-ban pedig elméletének bizonyító erejű esetét látja. Hogy valóban így van-e? Hogy Noah-ban tényleg egy másik személy él tovább? Hogy Janie, az édesanya döntése helyesnek bizonyul-e, amikor a természetfelettiben keres magyarázatot? Hogy dr. Andersonnak sikerül-e bizonyítani az elméletét? Ezekre és sok más kérdésre ad választ ez a könyv, mégis rengeteg másikat felvet, amelyek túlmutatnak a lélekvándorlás kérdésén. Például meddig képes elmenni egy édesanya gyermeke testi-lelki egészsége érdekében? Olvasás közben nagyon sokszor felvetődött bennem, hogy én vajon mit tennék Janie helyében, ha az én gyermekemről lenne szó. Személyében az írónő egy olyan lelkierővel rendelkező karaktert teremtett, akire minden édesanya felnézhet. Vagy dr. Anderson, aki annak ellenére is kitart az álláspontja mellett, hogy már szinte mindent elveszített. Megéri? Ki tudja. Az ő sorsa engem személy szerint sokkal jobban megérintett, mint a Janie-vel és Noah-val történtek. Az ő története a kisfiúénál nagyobb horderejű tragédiákat foglal magában, s míg Janie-ék problémája végül (így vagy úgy) megoldódik, a dr. Anderson-féle történetszál számomra nyitva maradt. Vagy itt van maga Noah. Jó-e egyáltalán emlékezni egy másik létre? Hogyan "kezeli" ezt egy négyéves kisgyerek? A szereplők jellemfejlődése a könyvben egyszerűen tökéletesen fel van építve. Szerintem ez még a témaválasztásnál is nagyobb erőssége. Ahogy a Crawford család tagjainak mindegyike is teljesen másképp reagál Noah történetére, és másképpen dolgozza fel a Tommyval történteket. Az írónő zseniálisan tárja fel a jelen és a múlt eseményeit, mindig egy kicsit több részletbe avatva bele az olvasót, míg végül a mozaikdarabok teljes egésszé állnak össze. Engem a vége felé már csak az esetleírások zavartak, amiket kezdetben szintén szuper adaléknak tartottam, a végére azonban már csak az időhúzás eszközét láttam benne. Az egyetlen negatívum, amelyet személy szerint fel tudok róni, hogy ezekből a töltelékekből lehetett volna kevesebb. Hogy mit emelnék ki a történetből? Mindent. Az első laptól az utolsóig. Nem tudom pontosan, melyik az a rész a könyvebn, ahol az ember maga is elkezd hinni. Hogy lehetséges-e? Van-e igazságtartalma? Én még mindig nem tudom. Egy kérdésre viszont biztosan választ kaptam. Ha választhatnék, nem szeretnék emlékezni. Szerintem jobb, ha minden leélt élet abban az időtartamban marad, amelyben a léte tartott. Sokáig gondolkodtam azon, hogy kinek ajánlom. Azoknak biztosan akiknek az a sok kérdés felkeltette az érdeklődését, amivel ezt az értékelést telenyomtam. Rajtuk kívül pedig mindenkinek, akik csak egy kicsit is nyitottak a világra, nemcsak a láthatóra, hanem arra is, ami mögötte van.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése