Te és a Nagyvilág | Babonák

Sziasztok!

A mai téma Balogh W. Orsolya: A zodiákus lány című regénye kapcsán jutott eszembe, amelyet épp tegnap fejeztem be (értékelés hamarosan…) Mivel a könyvben jelentős szerepet kap az asztrológia és a spiritualitás, én pedig inkább a realisták táborát erősítem, gondoltam összesezdek néhány olyan babonát, hiedelmet, amelyet nagy számban tettek magukévá a követők. (És talán még én is hiszek benne kicsit ☺)

Fekete macska: A fekete macskákat a nyugati kultúrákban régóta a szerencsétlenség előjelének tekintik, amelyet a  boszorkányokkal hoznak kapcsolatba. Számos kultúrában hiszik azt, hogy ha a szóban forgó jószág megy át előttük, akkor valami szörnyűség, balszerencse éri őket. Gyermekkoromban az osztálytársaim szerint még az sem volt mindegy, hogy melyik irányba halad, balszerencsét ugyanis csak a jobbról balra történő átkelés jelent. A szerencsejátékosok különösen félnek a fekete macska átkától, sokan úgy tartják, hogyha a kaszinóba menet fekete macskát látnak, akkor el kell állniuk a játék szándékától. 

Mindemellett néhány kultúrában, többek között Japánban, Nagy-Britanniában és Írországban, az ellenkezőjét tartják igaznak, azaz hogy a fekete macska szerencsét hoz. Nem mondanám, hogy annyi negatívum ért a fekete cicák miatt, de régebben azért körültekintőbben végeztem a napi teendőimet, ha összefutottam eggyel. Mióta viszont a Katica és Feketemacska rajzfilm betalált az életembe, azóta kimondottan nagy rajongójukká léptem elő. 

A 13-as szám: A 13-as szám szerencsétlenséget hozó hitének eredetét ma már homály fedi. Egyes feltételezések szerint a keresztény tradícióhoz köthető a megjelenése, ugyanis a Jézust eláruló Júdás az utolsó vacsorán a 13. helyen ült az asztalnál, de a viking mondavilágban is vannak nyomai. Pl. Loki, a csalás istene a 13. isten volt a sorban. A perzsa horoszkóp szerint, ahol csak 12 jegy van, a 13-as szám jelképezi a káoszt. A babona speciális esete a péntek 13-ától való félelem, ami a 19. századig nyúlik vissza és két régi babonát egyesít, a 13-as számtól való félelmet és azt a meggyőződést, miszerint a péntek szerencsétlen nap.

A 13-as számtól való rettegésnek már tudományos neve is van, ez a  triskaidekafóbia, ami annyira gyakori, hogy sok emeletes ház, jellemzően az Egyesül Államokban, Kanadában, nem is nevezi meg 13. szintet számmal, helyette a 12. emelet után rögtön a 14. következik. Az én ismeretségi körömben is sokan hisznek ebbena  babonában, többek között ezért tettem meg évekkel ezelőtt (már csak dacból is) a 13-ast a szerencseszámommá.

Törött tükör: Nagyanyáimtól sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy csak a tükörre vigyázzak nagyon játék közben, mert ha eltörik, az hét év balszerencsét jelent. Ezt a babonát arra a hitre vezethetjük vissza, mely szerint a tükör a lélek egy részét foglyul ejti. Valószínűleg ezzel függ össze, hogy némely kultúrákban halálozás esetén letakarják a tükröket, hogy az elhunyt lelke szabadon távozhasson. A törött tükör babonájának itt Somogyban én másik változatát is ismerem, ebben az esetben a hajadon lányokat féltik inkább a tükör törésétől, hiszen állítólag ahány darabra törik, a leányzó még annyi évig nem fog férjhez menni. Ez a veszély mondjuk engem már nem fenyeget, úgyhogy nyugodt szívvel törtem össze szándékosan is, amikor tükörmozaikot készítettem.

Négylevelű lóhere: Véleményem szerint, aki nem túrta gyerekként az udvart négylevelű lóhere után kutatva a fűben, az hazudik ☺ Jó, jó, én néha még most is túrom. Nekem ez a legkedvesebb babonám, nem mintha egy-egy találat után bármikor is ellenőriztem volna, hogy teljesült-e a kívánságom. A négylevelű lóhere hírnevét a kelta kultúra európai elterjedésének köszönhetjük. A druidák voltak ugyanis azok, akik a négylevelű lóherét amulettként használták, mert meglátásuk szerint védelmet nyújtott a rossz szellemek ellen, emellett pedig szerencsét is hozott. Több nép szimbólumrendszerében a négylevelű lóhere levelei a hűséget, a reményt, a szeretetet és a szerencsét jelképezik, az viszont tudományos tény, hogy minden 10000 háromlevelű lóhere közt akadhatunk rá egy négylevelű változatra.

Végül pedig hadd említsem meg egyik személyes kedvencemet, amelyről Radnóti Miklós is megemlékezett Nem tudhatom című versében: „s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én”. Bár ez a veszély valószínűleg már sosem fog fenyegetni, úgy emlékszem annak idején nagyon akartam hinni benne. Tanárként viszont gyakran megfordul a fejemben egy-egy feleltetést követően, hogy vajon aznapi kiszemeltem rálépett-e reggel arra a bizonyos kőre.

Ti hisztek az efféle babonákban? Ne felejtsétek megosztani velem a tapasztalataitokat!