kép forrása
Vi Keeland: Egomániás
Eredeti cím: Egomaniac
Kiadó: Álomgyár
Fordította: Seres Noémi
Oldalszám: 336
Fülszöveg
Akkor találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen.
Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen.
Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített.
Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk.
Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni.
Esetleg lehetnek olyan fanyalgók, akik írásaival kapcsolatban azt mondják, hogy csupa előregyártott klisékből állnak. És talán abban igazuk van, hogy az alapok sokszor hasonlóak. Mint példásul: a jóképű, gazdag, zárkózott, önimádó férfi, akinek problémája van az elköteleződéssel. Aztán a "szomszéd lány" típus, aki szép és okos, még sincs tisztában a saját vonzerejével. Így aztán az alfahím támadásba lendül. hogy levadássza a számára egzotikus vadat...
Azt gondolom, ha a történet csak ennyi lenne, akkor sem lenne vele semmi baj, de ez nem így van! A két szálon futó történet több, mint a két szereplő, Drew és Emerie elkerülhetetlen egymásra találása. Bár az sem semmi! Hisz egy párterapeuta és egy válóperes ügyvéd kettőséről beszélünk. Olyanok ők, mint az érem két oldala, a jing és a jang. S bár tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, az élet még akkor is tartogathat meglepetéseket és bonyodalmakat, ha úgy érzed rá találtál az igazira!
A történet három férfi figurával is büszkélkedhet. Először is, ott van Drew, aki az a férfitípus, akinek nem lehet ellenállni, akit nem lehet nem szeretni. Lehengerlő stílusa, sármja, mocskos szája olyan fegyver, amit igazán jól használ. De ebben az esetben nemcsak a vad, de a vadász is csapdába esik... Aztán mellékszereplőként ismerhetjük meg Romant, aki gyerekkori barátja Drewnak. Nagyon szerettem a karakterét, és azt gondolom, sokkal egészségesebb lenne a világ, ha mindenkinek megadatna egy ilyen barátság. És nem utolsó sorban Beck, a hat és háromnegyed éves férfipalánta, aki egyszerűen imádnivaló! Persze ott van még Baldwin, de őt nem sorolnám azok közé, akikkel büszkélkedni kellene.
Női karakterekben talán kicsit szegényesebb a mű. A főszereplő Emerie, aki hol nagyon is határozottan áll ki a véleménye mellett, hol pedig naiv kislányként viselkedik. Időnként nem értettem a viselkedését, de aztán belegondolva, el kellett ismernem, hogy mi nők igazán jók vagyunk önámításban, és valljuk be, bizonyos helyzetekben nagyon is naivak vagyunk. Ezért Emerie-nek, minden megbocsátva!
Persze kellett egy negatív női szereplő is Alexa személyében, aki az aranyásók nem kissé utált táborát erősíti és igencsak bicskanyitogatósra sikeredett.
S már csak egy remek írónő kellett Vi Keeland személyében, aki mindezeket a karaktereket megálmodta, és igazán lebilincselő, érzelem dús történetet kerekített köréjük. Ha te is szereted a jó nagy adag humorral és erotikával fűszerezett romantikus történeteket, akkor jó helyen jársz! Ezt a könyvet neked írták!
Kedvenc idézetem:
"Honnan tudtad annak idején, hogy apa a megfelelő férfi számodra?
Nem használtam többé az én szót, amikor a jövőről beszéltem."
Beleolvasó
Első fejezet
DREW
Két óra a forgalomban, nehogy egyszerű legyen a tizennégy kilométeres út a LaGuardiától hazáig. Este tíz óra. Miért nem valamelyik buliban szórakoznak ezek az emberek? Akármennyi feszültség is oldódott fel bennem a kéthetes hawaii tartózkodásom alatt, ismét felgyülemlett bennem, ahogy az autó a városban araszolt velem.
Próbáltam nem gondolni a munkára, ami várt rám, az emberek gondjainak végeláthatatlan sorára, amihez hozzájöttek az én saját problémáim.
Megcsalt.
Ő is megcsalt.
Teljes jogú szülői felügyeleti jogot akarok.
Nem lehet az övé a Vailben lévő ház.
Csak a pénzemet akarja.
Már három éve nem szopott le.
Figyelj ide, seggfej, ötvenéves vagy, kopasz, nagyképű és az alakod, akár egy tojás. Ő pedig huszonhárom, szexi, a melle olyan ruganyos, hogy majd az állát verdesi. Rendbe akarod hozni a házasságodat? Akkor egy zsák pénzzel menj haza, ropogós bankókkal és mondd meg neki, hogy térdeljen le. Neked meglesz a szopás, ő meg költekezhet. Ne tegyünk már úgy, mintha többről szólna ez a kapcsolat, mint amiről valójában szó van. Nem tetszik ez a megoldás? Nos, nem úgy, mint a hamarosan exfeleséged, én csekket is elfogadok. Drew M. Jagger ügyvéd névre állíthatod ki.
Megvakartam a tarkómat, kezdtem klausztrofóbiás tüneteket produkálni az Uber hátsó ülésén, úgyhogy kibámultam az ablakon. Egy idős, járókeretes hölgy haladt el mellettünk.
– Itt kiszállok – közöltem a sofőrrel.
– De hát csomagja is van.
De én már nyitottam is az ajtót.
– Nyissa ki a csomagtartót! Így úgysem jutunk sehová.
A dugó teljesen beállt és alig pár háznyira voltunk a lakásomtól. Kapott a sofőr egy százdolláros jattot, kivettem a bőröndömet a csomagtartóból, és mélyen beszippantottam az éjszakai manhattani levegőt.
Ugyanannyira szerettem a várost, amennyire utáltam is.
A Park Sugárút 575. egy háború előtt felújított épület volt a Hatvanharmadik utca délkeleti sarkán. Egy olyan hely, ami alapján az emberek már előre tudni véltek bizonyos dolgokat az emberről. Főleg, ha valaki az én vezetéknevemmel már azelőtt itt lakott, mielőtt az épületben a lakások ára elkezdett volna felszaladni. Ezért is maradhatott az irodám a földszinten, miközben a többi bérlőt már évekkel ezelőtt kidobták. A lakásom a legfelső emeleten volt.
– Isten hozta, Mr. Jagger! – üdvözölt az egyenruhát viselő portás, és kinyitotta előttem a lépcsőház ajtaját.
– Köszönöm, Ed. Lemaradtam valamiről, amíg nem voltam itthon?
– Minden a régi. Azért bekukkantottam tegnap a munkálatokra. Jól néz ki.
– A Hatvanharmadik utca felőli bejáratot használják, ahogy megbeszéltem velük?
– Igen – bólintott Ed. – Alig hallottam őket az utóbbi néhány napban.
Letettem a bőröndömet a lakásomban, majd lifttel visszamentem a földszintre, hogy mindent ellenőrizzek. Az utóbbi két hétben, amíg én Honolulun csavarogtam, az irodám teljes felújításon ment keresztül. A magas plafonon lévő repedéseket kellett eltüntetniük és kifesteniük, valamint a régi, kopott parketta helyett új padlót kértem tőlük.
A vastag vakolat még ugyanúgy ott hevert az előszobában, amikor beléptem a lakásba. Azt a kevéske bútort pedig, amit nem tettem be a tárolóba, még mindig ponyva fedte. A fenébe! Még nincsenek készen. A kivitelező biztosított felőle, hogy mire visszaérek, befejezik a munkát. Igazam volt, hogy szkeptikusan álltam hozzá.
Felkapcsoltam a lámpát, és boldog voltam, hogy legalább az előtér elkészült. A változatosság kedvéért végre egy szilveszter, amikor nincsenek szörnyű meglepetések.
Gyorsan körbenéztem, és elégedetten nyugtáztam, hogy minden rendben. Már éppen menni készültem, amikor a folyosó végén lévő egyik szobából fényt láttam kiszűrődni.
Gyanútlanul elindultam, hogy lekapcsoljam a lámpát.
A száznyolcvanöt centi magasságommal és a kilencvenhárom kilómmal benyitottam. Talán kicsit szórakozott voltam és egyáltalán nem feltételeztem, hogy bárkit is találok odabent. De tévedtem: ott volt valaki, és úgy megijesztett, majd kiugrott a szívem a helyéből.
Ő is sikított.
Hátráltam egy lépést az ajtó felé.
Felugrott egy székre, majd a mobiljával hadonászva üvöltötte:
– Hívom a rendőrséget! – Az ujjai mintha a kilences számot érintették volna, aztán az egyest és végül felemelte, mutatva, hogy megnyomja az utolsó egyest. – Ki innen! Különben hívom a 911-et!
Ki is csavarhattam volna a telefont a kezéből, mielőtt még lenyomja az utolsó számjegyet, de annyira ijedtnek látszott, hogy inkább még egy lépést hátráltam, és megadón felemeltem a kezemet.
– Nem akarom bántani. – A legmegnyugtatóbb hangomat vettem elő. – Nem kell hívnia a rendőrséget. Ez az én irodám.
– Teljesen hülyének néz? Hiszen maga tört be az én irodámba.
– A maga irodájába? Szerintem rossz felé fordult a sarkon, hölgyem.
Megbillent a szék tetején, mindkét karjára szüksége volt, hogy megtartsa az egyensúlyát, és aztán… a szoknyája lecsúszott a bokájáig.
– Ki innen! – kiáltotta újra, és felráncigálta a szoknyáját a derekáig, majd hátat fordított nekem.
– Esetleg valamilyen gyógyszer hatása alatt áll, hölgyem?
– Gyógyszer? Maga viccel?
– Tudja mit? – A telefonja felé mutattam, amit még mindig a kezében szorongatott. – Miért nem nyomja meg az utolsó számjegyet is, és hívja ki a rendőröket? Ők legalább visszaviszik a diliházba, ahonnan elszökött.
Kikerekedett a szeme.
Ami azt illeti – bolond létére –, elég csinosan festett. A vörös haja a feje tetején volt összecsavarva, és illett a harcias természetéhez. Bár a szikrákat szóró kék szempárból ítélve jobb, hogy ezt inkább nem közöltem vele.
Megnyomta az utolsó egyest, és jelentette, hogy valaki behatolt az irodájába.
– Rablást szeretnék bejelenteni.
– Rablást? – Felhúztam a szemöldökömet és körbenéztem. Egy szétnyitható szék és fémasztal képezték a berendezést az egész helyiségben. – És mit is akarok ellopni pontosan? A lehengerlő személyiségét?
Korrigálta a panaszát a rendőrség felé.
– Azaz, hogy betörést. Park Sugárút 575. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nem, szerintem nincs nála fegyver. De nagydarab. Nagyon nagydarab. Legalább száznyolcvan centi. Vagy talán még több.
Elmosolyodtam.
– Ne felejtse el közölni, hogy erős is vagyok. Szeretné, hogy megfeszítsem az izmaimat? És talán azt is közölnie kéne velük, hogy zöld szemem van. Nehogy összetévesszenek a többi nagydarab sráccal, akik az irodámban lófrálnak.
Miután letette, továbbra is a szék tetején maradt és szemmel tartott.
– Esetleg egeret is látott? – kérdeztem.
– Egeret?
– Hiszen egy szék tetején áll.
– Csak nem viccesnek találja?
– Nos, elég különös. Fogalmam sincs, miért csinálja ezt.
Tulajdonképpen inkább bosszantania kéne, hogy két hét nyaralás után hazajövök, és itt találok egy önkényes irodafoglalót.
– Irodafoglalót? Nem vagyok irodafoglaló. Ez az én irodám. Egy hete költöztem be.
Ismét megbillent a szék tetején.
– Miért nem jön le? Le fog esni, és megüti magát.
– Honnan tudhatom, hogy nem fog bántani, ha lemegyek?
A fejemet csóváltam, és próbáltam visszafogni a nevetésemet.
– Kiscsillag, nézze már meg, hogy én mekkora vagyok és maga mekkora. Azzal, hogy odafönt álldogál egy széken, semmivel sem ér többet. Ha bántani akartam volna, akkor már rég megtettem volna.
– Figyelmeztetem, hetente kétszer járok Krav Magára.
– Kétszer egy héten? Komolyan? Köszönöm a figyelmeztetést.
– Kár csúfolódnia. Még az is lehet, hogy kárt tudnék tenni önben. Tudja, ami a betolakodókat illeti, ön a bunkó fajtából való.
– Jöjjön le!
Miután egy egész percig bámult rám, lemászott a székről.
– Látja? Ugyanolyan biztonságban van a földön, mint a széken volt.
– Mit akar itt?
– Nem is hívta a rendőrséget, ugye? Már majdnem sikerült becsapnia.
– Nem. De még megtehetem.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése