Értékelés + Beleolvasó + Borítók | Megkopott korona

Csatlakozz zónánkhoz!

Erin Watt: Megkopott korona

Eredeti cím: Tarnished Crown

Sorozat: A Royal család

Kiadó: Könyvmolyképző

Fordította: Benedek Dorottya

Oldalszám: 192

Fülszöveg

Gideon Royal két évvel ezelőtt, egyetlen hiba miatt elveszítette álmai szerelmét. Azóta megcsömörlött, közönyössé vált, és belekerült a zsarolás, a szívfájdalom és a veszteség végtelen spiráljába. Amikor egyetemre került, azt remélte, mindent újrakezdhet. Ám a sors másként tervez, és ismét az útjába sodorja Savannah Montgomeryt.

Savannah úgy hiszi, nincs már visszaút Gideon árulása után.

A fiú azt reméli, téved.

Megbocsátás. Remény. Megváltás. Gideon megfogadta, hogy visszaszerzi a lányt, aki elrabolta a szívét. És ha egy Royal elhatároz valamit, a végsőkig elmegy, hogy valóra váltsa.

A szédítően népszerű Royal családban mindig történik valami.

Hagyd, hogy kiragadjon a hétköznapokból!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Rengeteget gondolkodtam azon mégis hogyan fogalmazzam meg szépen azt amit érzek. De rájöttem hogy ezt lehetetlen kulturáltan elmondani. Mert hát, ez mi ez? Értem hogy én, hogy ez egy kiegészítőkötet! Ettől függetlenül azt nem értem miért nem lehetett tartani az előző 3 könyv színvonalát? EZ a könyv a teljes KÖZÖNY. Nincsenek érzelmek, csak a sivár tények. Utalás híján időben is kegyetlen nehéz volt elhelyezni. A könyv háromnegyedénél kaptunk egy mentőkötelet és innen már nagyjából tudhatjuk mégis mely események után vagyunk. 

Egyáltalán nem lehetett érezni hogy Gideon és Savannah kapcsolata valamikor is "lángolt" volna. Gideon egy óriási nagy seggfej volt, Savannah meg egy kislány aki leste minden kívánságát. Ez a csaj szó szerint MINDENT elnézett neki, azt is furcsálltam hogy egyáltalán akkor dobta mikor kiderült a megcsalás. A magyarázat?! Elkezdődik a nemtudomhányadik fejezetnél aztán nem lesz belőle semmi!!! De most komolyan? TÉNYLEG? A csaj pedig valami orbitális (baromság) csoda folytán megbocsátva olvad karjaiba?! Édesem, egész nap csókolgathatnád a lábnyomomat, ezek után akkor sem kellenél....

Az egyetlen jó pont az Ellával való telefonálás volt....

Na igen, ez a kulturált dolog nem sikerült, bocsi... Remélem elnézitek nekem....

Erin Watt Royal család sorozata a kedvenceim közé tartozik. Annak ellenére, hogy nem mostanában olvastam az első köteteket, szinte a történet minden mozzanatára emlékszem,. Ezért is vettem örömmel, hogy a legidősebb testvérről, Gideonról is többet tudhatok meg.
Eddig is szimpatikus volt Gideon karaktere, de ezután még inkább, A kitartása, elszántsága, mellyel a hibáját jóvá kívánja tenni igazán imponáló,
Savannah-val kapcsolatban azonban eléggé ambivalens érzéseim voltak eddig is. Elég sekélyesnek és túlságosan befolyásolhatónak tűnt. S ebben a részben is olyan, mint aki nem igazán tudja mit akar. Vagy csak nem ismeri be, hogy mit akar. Az ízlésemnek kicsit sok volt a "nyafogás."

Minden esetre kettősük története egy könnyed délutánnal ajándékozott meg. De csak ennyi, és nem több.  Laza, pár órás olvasmány. Mert azért azt meg kell valljam, hogy a Megkopott korona nem az a könyv, ami nagy nyomott hagyna benned, vagy ami nagyon emlékezetes lenne.

Nagy reményekkel vágtam bele Gideon és Savannah történetébe, a Royal család ugyanis az első kötet óta megvett magának. Az első harmad után még reménykedtem, hogy: "beindul ez, csak várni kell még egy kicsit", aztán sajnos hiába vártam. Sajnos ez az a könyv, amit keserű szájízzel tettem le. Még mindig olyan se füle, se farka érzésem van vele kapcsolatban, mintha a teljes sztoriból kiragadtunk volna egy szeletet, ami aztán zavarossá, összecsapottá teszi a leírtakat. Gideont igazából sokkal "tökösebbnek" képzeltem az előzetes ismereteim alapján, mint amilyennek most kibontakozott előttem. Eleve furcsa volt, hogy az egyetemen senki sem tudja, ki ő, holott az eget a családja cége által gyártott repülőgépek töltik meg. És nem a világ másik végére ment egyetemre, hanem kb. a szomszéd városba. A párhuzamos történetmesélés tetszett, csak azt sajnáltam, hogy fogalmam sem volt, hogy a Cifra palota eseményeihez képest hol járunk. A végén, Steve felbukkanásakor tudtam csak időben elhelyezni az eseményeket. A képek körüli felhajtást sem igazán értettem, mert amit Samantha elmesélt, abban én semmi kompromittálót nem találtam. Egyébről meg nem esett szó. Vagy mégis volt? Aztán a nyüglődésükből hirtelen spoiler: megbocsájtottam, összejöttünk spoiler vége ugyancsak minden átmenet nélkül. Lehet, hogy ráfért volna még erre a könyvre kb. 100-150 oldal, és akkor az események fele nem maradt volna balladai homályban. Igazából a következő kérdések maradtak bennem ezzel kapcsolatban: Muszáj volt megírni, pedig nem akarták? Vagy szorította a határidő a szerzőpárost? Gideon személyében pedig sajnos csalódtam. A NAGY GIDEON ROYALnak sikerült megütnie a töketlen szintet ebben a kötetben. A látványos gesztusokkal pedig nálam nem emelkedett, hanem tovább süllyedt a mérce. Épphogy nem seggen csúszott Savannah előtt, aki pedig játszotta a sértett kamaszlányt. Gyakorlatilag mindketten éretlenül viselkedtek. A könyv fénypontja Ella megjelenése volt, abban a fél oldalban éreztem igazán a régi, megszokott színvonalat, aztán a jelenet záródásával ez újra el is tűnt. Kár érte. Régen pontoztam le ennyire könyvet (3 csillag), de abszolút nem ez volt az elvárásom az előzmények alapján. Csak remélni tudom, hogy Easton és az ikrek története megint hozza a megkívánt minőséget. S hogy kinek ajánlom? Nem is tudom. Sőt fogalmam sincs. Akik nem olvasták a Royalokat, azoknak semmiképp. Akik igen, azoknak talán. De nem bűn, ha kihagyjátok.

1. fejezet 

👠

Gideon

–Miért is mentem ebbe bele? – morgolódom, ahogy körbenézek a zsúfolt szobában. Ez a buli is olyan, mint az a több száz, amin tizennégy éves korom óta részt vettem, amikor is rájöttem, hogyan nyúljam le valamelyik verdát a fater garázsából. A zene jelentősen javult, mióta normális DJ-t hívnak ezekre a bulikra, de a sör gyatra, ahogy az anyag is.

– Mert van ingyenpia és dögös csajok. Mi más motiváció kellene? – feleli Cal Lonigan, az egyik úszó csapattársam.

– Költői kérdés volt.

– Látod azokat a bigéket? Az embernek már csak attól is félig feláll, hogy rájuk néz, kivéve, ha teljesen elkorhadt a farkad. Legalább tucatnyi ok áll ott, amiért érdemes volt eljönni – int Cal egy csapat lány felé a sörösüvegével.

Én mindegyiket tök egyformának látom. Dús, beszárított haj, szűk ruha, és olyan szandál, aminek a szíja a bokájukra tekeredik. Azt hiszem, a mostohahúgomnak van rájuk valami neve. Római szandál? Görög szandál?

Á, a fenébe is, érdekel egyáltalán? 

Nem. Nem érdekel. 

Már egy ideje semmi sem érdekel. 

Odaadom Calnek a söröm. 

– Én léptem.

– Lépsz? – ismétli hitetlenkedve. – És ahhoz ott mit szólsz? Az az ázsiai lány, ott, a sarokban tornász. Azt hallottam, rohadt hajlékony, úgy tekeredik, mint valami perec.

Mégis mióta akarunk pereceket dugni?

– Pláne lépek.

– Aggódom miattad, haver. – A szája elé emeli az üveget. Gondolom, azért, nehogy a sok szájról olvasni tudó rájöjjön, mit mond. – Az a hír járja, hogy már jó ideje nem mártottad bele a vödrödet egy kútba sem. Átmeneti zsugorodástól szenvedsz?

Szólásra nyitom a számat, hogy megmagyarázzam Calnek, ilyesmi nem létezik, de aztán elvetem. Túl sok klórnak volt kitéve babakorában, ami kihatott az agyára. Ezt igazán nem róhatom fel neki.

– Még szerencse, hogy jól úszol, és csinos a képed, Cal – veregetem hátba.

– Szerinted csinos a képem? – vinnyogja. Kikerekedett szemmel körbekémlel, hogy meghallotta-e valaki. – Nézd, haver, te is jóképű srác vagy, de, tudod, én nem abban a csapatban játszom, oké?

– Oké – nyújtom el a szót. – Mindegy, én léptem. Ez a buli…

De ekkor meglátom őt.

Sötét haja egyenes és fényes. Kék szeme köré éles vonalakat és füstös festéket kent, tökéletes ívű száját kiemelte. Azóta így sminkeli magát, mióta dobott engem. Azt üzeni: dühös a világra, és kész ezt valami szegény balekon levezetni.

Fogalmam sincs, hány sráccal kavart, mióta közölte, hogy épp annyi szenvedést fog nekem okozni, mint amennyit én okoztam neki, de tudom, hogy egyiket sem élvezte.

Hogyan is tehetné, ha a teste az enyém, épp úgy, ahogy az enyém az övé?

– Ki az a szépség, akit bámulsz? – kérdezi Cal kíváncsian.

– Ha hozzáérsz, neked véged, Lonigan – mordulok rá.

Azzal eloldalgok, hogy kiderítsem, mit keres Savannah Montgomery ebben a pokol bugyrabeli egyetemi buliban, amikor épp az Astor Park Prep elsőéveseinek az álmát kéne darabokra törnie.

Egy beképzelt nagyarc megelőz. Savannah feje fölé támasztja a könyökét, és megpróbálja megkörnyékezni, még mielőtt kiléphetne az ajtón.

Megragadom a srác vállát.

– A haverod, Paul téged keres. 

A galléros pólós, bárgyú képű seggfej pislogva néz rám. 

– Paul?

– Vagy talán Peter? Parker? Kábé ilyen magas. – Meglengetem a karom nagyjából az államnál. – Szőke.

– Jason Pruittra gondolsz?

– Ő lesz az.

Egy kevéssé gyengéd lökéssel elhessegetem a srácot Savannah-tól.

– Jobb lesz, ha megkeresem. – A seggfej a csajomra kacsint. – De tartsd melegen a helyet magad mellett! Nemsokára visszajövök.

– Ki az a Paul? – szólal meg egy hang mellettem.

A francba, Cal! 

Megpördülök. 

– Mit művelsz?

– Muszáj volt megnéznem, ki vonta magára a nagy Gideon Royal figyelmét. – Azzal óriási mancsát Sav felé nyújtja. – Cal Lonigan. De szólíts csak Longnak!

Sav kezet fog vele, és jóval hosszabb ideig szorongatja a kezét, mint szeretném.

– Long? Azaz Hosszú? Ez is egy olyan becenév, ami a szomorú valóságot igyekszik leplezni?

A fogamat csikorgatom. Igazi csoda, hogy van még fogzománcom. Azóta csikorgatom a zápfogaimat, amióta találkoztunk.

– Nem. Ez a reklám a valóságot tükrözi. Royal tanúsíthatja. Egy úszócsapatban vagyunk. – Lehajol, hogy csókot adjon Sav ujjaira. – Nos, hercegnő, hová vihetem, hogy megmutathassam, mennyire illik hozzám a becenevem?

– Még kiskorú – bököm ki.

– Dehogy, te seggfej. – Sav visszarántja a kezét. – Tizennyolc vagyok. És ebben az államban tizenhat a beleegyezési korhatár, ahogy azt te is nagyon jól tudod

– Tűnj innen, Cal! – Nem vagyok hajlandó Longnak hívni. – Ő az enyém. Ismered a szabályokat.

Savannah tekintete éles tőrként mered rám. 

– Nem vagyok a tiéd. 

Cal felsóhajt. 

– Oké. Oké. De a következőre én formálok jogot. 

Nem veszem le a tekintetem Savről. 

– Tedd azt! 

– Nem egy darab hús vagyok, Gideon – csattan fel Sav. – Nem címkézhetsz fel, mint valami récét egy vadászaton.