TOP 5 Szerda | Gyermeknap alkalmából

2020. május 27., szerda


Sziasztok!

Mivel vasárnap gyermeknap, ezért a mi választásunk is erre a témára esett. Mai bejegyzésünkben azokat a könyveket soroljuk fel, melyek iskolában játszódnak/gyerekek is szerepelnek bennük.




Ha iskola a téma, az első ami az eszembe jut, az Leiner Laura Szent Johanna gimi-je. Ez a sorozat volt az első, amit az írónőtől olvastam, s mellyel teljesen levett a lábamról. Ahogy Renivel beléptem a francia tagozatos iskolába, el se szerettem volna hagyni. Nagyon megkedveltem osztályának minden tagját, és hát Cortez, az örök szerelem. A történetet olyan fiatalos lendület és humor jellemzi és annyira valódi, hogy nem véletlen, ha rongyosra olvassák a könyvtári példányokat. 
Tudom, hogy már ezerszer lerágott csont, de ha iskola, akkor muszáj újból, ezredszer is előhozakodnom a Harry Potterrel. Mert nem csak a zseniálisan kitalált varázslóvilág vagy a Voldemorttal vívott heroikus küzdelem miatt szerettem nagyon a történetet. Az iskola felépítése, a tantárgyak és tanárok személyiségének sokasága, az ötletes jutalmazási, büntetési renden túl a Roxfort is csak egy egyszerű iskola, ahol megtalálható minden tanuló típus: a stréber, az agresszív, a lúzer, a különc, az apuka drága kicsi fia, a menő ...
A következő választásom R. J. Palacio: Csodácska című könyve, melyben az arcdeformitással született Augie iskolába lépésének nehézségeit követhetjük nyomon. A gyerekközösség könyörtelenségét, a mássághoz való különböző hozzáállást annyi humorral tudta bemutatni az író, hogy a komoly téma ellenére, ha a történetre gondolok, mosolyognom kell.
Aztán, ha iskola, akkor nem maradhat el Szabó Magda Abigélje. A bentlakásos református lánynevelő iskola, a Matula konzervatív világa még ennyi év távlatából is roppant szórakoztató és tanulságos. S bár ma már nagyon másféle az oktatási rend, de a beilleszkedés nehézségei, az osztályközösség dinamikája és a nevelők felelőssége ma is hasonló. A könyvből készült film pedig zseniális!
Végül pedig essen szó Louis Sachar könyveiről, melyek az ifjúságirodalom igazi gyöngyszemei, melyekben komoly témákról meglepően könnyed stílusban ír. Közülük először a Bradley, az osztály rémé-t olvastam, amely egy viselkedés zavaros, kötekedő, agresszív gyerek iskolai életéről szól. A történet szép példa arra, hogy ahhoz, hogy értékesnek tartsd magad, kell hogy legyen legalább egy valaki, aki hisz benned, aki, aki meglátja még a "szörnyetegben" is a jót.



Nagyon örültem, hogy gyermeknap alkalmából azoknak a kedvenceinknek is szentelünk egy toplistát, amelyben gyermekek állnak a középpontban, vagy éppen gyermek születik, de időközben rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan könnyű ez a téma. Vagyis, jó ha tudjátok, hogy a mai listám hosszas gondolkodás után született meg. Elsőként örökérvényű kedvencemet szeretném említeni (megint), azt az aranyhajú és aranyszívű gyermeket, aki megtanította nekem, hogy az igazán lényeges dolgokat nem a szemünkkel, hanem a szívünkkel érzékeljük, hiszen láthatatlanok. Igen, mai dobogósom is A kis herceg. A továbbiakban azért igyekszem olyanokat felsorolni, hogy ne ismételjem magam folyton. Mint például Jay McLean: Kick push - Lebegés című könyvét, amelyben a kis Tommy születése kegyetlenül felforgatja a főszereplő életét, de a gyerkőc végig központi szerepet tölt be az események alakulásában. Ki nem hagynám másik nagyon kedvelt gyerekszereplőimet, a Finch-testvéreket Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! c. regényéből. Különösen Scout lopta be magát a szívembe, gyermekien nyílt szívével és szájával. A regény elbeszélőjeként az ő szemén keresztül láthatjuk az alapvető emberi jogokért és a társadalmi egyenlőségért vívott küzdelmet. Bár amikor olvastam, nem igazán tartottam kedvencemnek, most mégis szívesen emlékszem vissza listám következő darabjára, Alexandra Bracken: Sötét elmék c. regényére. A különleges képességekkel rendelkező gyerekeknek meg kell keresniük a helyüket a világban, miközben azt sem tudják, kiben bízhatnak igazán. Végül, de nem utolsó sorban muszáj említést tennem a Vesztesek klubjáról, akiknél bátrabb, összetartóbb és szerethetőbb csapatot nem hiszem, hogy tudnék említeni. Stephen King megint csak zseniálisat alkotott, amikor az Az c. monstrumban megírta a történetüket.


Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Copyright © GCK's Book Review Blog. Blog Design by SkyandStars.co