"(...) arra biztatok mindenkit, akinek az elátkozott gyermek esetleg kimaradt az életéből, sürgősen pótolja, mert szenzációs élményben lesz része." - Kikyo, GCK's Book Review Blog

Tedd kívánságlistára!

Fülszöveg

Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Nagyon sokáig nem mertem elolvasni a 8. Harry Potter történetet, mert féltem, hogy elrontja az élményt, amit a 7 kötet adott. Hajlamos vagyok ugyanis kissé szkeptikusan hozzáállni a folytatásokhoz, különösen azokhoz, amelyeknek sikeres volt az előzménye. Egy tanítványom viszont ódákat zengett róla, így megembereltem magam, és belevágtam. És milyen jól tettem. Abszolút nem zavart a forgatókönyvszerű szerkezet, a cselekmény egy pillanat alatt magával ragadott. Akik olvasták, szerintem tudják, hogy mikor volt az első jelenet, amikor csak kapkodtam a fejem, és próbáltam levegőt venni. Igen, amikor a Teszlek Süveg Albus fejére került. Előtte, a vonaton lezajló események csupán mosolyt csaltak az arcomra. A bonyodalmat elindító beszélgetés volt kissé furcsa számomra, nem igazán értettem, hogy Albus hogy jutott elhatározásra Cedric-kel kapcsolatban. Amit viszont az alkotók kihoztak belőle, az egyszerűen zseniális. Itt jegyezném meg, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy ebből a történetből vajon mennyi köszönhető J. K. Rowlingnak? Vajon a mű oroszlánrésze az ő keze munkája, vagy inkább a társszerzők alkottak, Rowling neve viszont mindenképp kellett hozzá. Nem tudom. Coeur-rel viszont megállapítottuk, hogy ez a könyv mindenképpen megérte volna a regény formátumot. De visszatérve a történetre. Piton megjelenésekor teljesen elérzékenyültem, Harry viszont előfordult, hogy csalódást okozott. Aki abszolút megnőtt a szememben, az Draco volt, Ron és Hermione pedig mindegyik verzióban oltári jó karakter lett. Sajnáltam viszont azt is, hogy James teljesen háttérbe szorult, Albus mellett szerettem volna őt is jobban megismerni, nemcsak az apa-fia, de a testvérkapcsolatot is látni. Bár erre a könyv terjedelme sem adott lehetőséget, egy 100-200 oldat hozzácsapva még nagyobb csodákat lehetett volna tenni. Persze akkor megintcsak regénnyé nőtte volna ki magát a színházi előadás helyett. A fináléról pedig ne is beszéljünk! Spoilermentesen úgysem megy, a cselekményt pedig inkább nem tárnám fel. Bár eddig is teljesnek éreztem a Harry Potter történeteket, úgy gondolom, most vált igazán teljessé a kép. Örülök, hogy megszületett ez az utózönge, jó látni, hogy kivé váltak a korábban megismert szereplőink. Úgyhogy arra biztatok mindenkit, akinek az elátkozott gyermek esetleg kimaradt az életéből, sürgősen pótolja, mert szenzációs élményben lesz része.