Sziasztok!

"Szerzők a középpontban" hetünk mai napján egy beleolvasóval készültünk, mégpedig Marilyn A vezér c. könyvéből.

Fülszöveg

Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik…
A találkozás vajon véletlenszerű?
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?
„A részemmé vált. Pontosan úgy, ahogy a sötétség a világosság része. A kettő együtt nem létezik, ahogy én sem létezem nélküle."

Ahogy megérkezünk a klub elé, Louis azonnal mellettem terem. Kiszállok és észreveszem, hogy mögöttünk még egy autó áll meg és kiszállnak belőle az embereim.

– Hova érkeztünk, hogy ennyi embernek kell vigyáznia rád? – kérdezi Serena és közben csodálkozva nézi a körülöttem lévő embertömeget. Nem várja el, hogy ajtót nyissanak neki, olyan magabiztosan mozog közöttünk. Ez a másik arca. Amikor határozott és kemény. Nem vár semmit, de olyankor nem is ad. Megannyi személyiség lapul gyönyörű testében.

– Ők csak a mi biztonságunkért vannak itt.

– Egyre inkább azt érzem, hogy nagyon fontos ember lehetsz, ha egy egész hadsereg vigyáz rád.

– Gyere! – megfogom Serena kezét és bemegyünk a klubba, ahol hangos salsa zene szól.

– Mr. Salvatore! – egy bokszosképű férfi terem előttem és a kezét nyújtja.

– Hol van?

– Hátul az irodában – válaszolja idegesen és visszahúzza a kezét.

– Megtennéd, hogy megvársz itt a pultnál? Azonnal jövök – végigsimítom Serena bársonyos arcát, aki feszülten lesi minden mozdulatomat.

– Persze, de siess kérlek, mert ez a sok mogorvaképű férfi nem túl bizalomgerjesztő.

– Ne aggódj! Hagyok itt neked egy pár embert, akik vigyáznak rád.

Sarkon fordulok, és öles léptekkel haladok a hátsó iroda felé. Louis és még három embere szorosan a nyomomban.

Elérem az ajtót, kinyitom és belépek. Az áruló itt ül velem szemben és pöffeszkedik a kényelmes székében, közben úgy tesz, mintha ő lenne a világ ura.

– Sergio!

– Mr. Salvatore! – azonnal feláll és sebesen megkerüli az asztalt. Elém áll és a kezét nyújtja, amit durván ellökök magamtól. Árulók mocskos kezét nem fogom meg!

– Úgy hallom, hogy kétfelé dolgozol, Sergio.

– Uram! Biztosíthatom róla, hogy az információi tévesek. Én csak magának dolgozom – hadarja idegesen.

– Akkor, gondolom, meg tudod magyarázni azt, hogy miért szórod az én árumat és vele egy időben Escobal áruját is?

– Uram.

Louis egy szempillantás alatt mellette terem és a hátánál fogva lenyomja az asztalra. Kezét durván a háta mögé csavarja és kifeszíti a karjait.

– Uram, én csak magának dolgozom, higgyen nekem! – fogadkozik.

– Nem hiszek neked, mert egy alattomos kis féreg vagy. Egy kis csúszómászó, aki képes a képembe hazudni.

– Uram – erősen rángatózni kezd, mire Louis az arcába tenyerel.

– Nem menekülsz, áruló! – kiáltja Louis az arcába és egy határozott ütéssel a bordái közé csap. A teste meggörnyed, hallom, hogy levegővétele egyre szaggatottabbá válik. Kezd rajta eluralkodni a pánik. Tudja, hogy mi jár ebben a világban az árulóknak. Ezt mindenki tudja és elfogadja, amikor belép a szervezetbe. Aki ezt a legalapvetőbb szabályt megszegi, meghal.

– Ugye tudod, hogy mi következik most? – hátra nyújtom a kezemet, mire az egyik emberem egy hideg pisztolyt nyom a kezembe. Sergio fölé állok és a szemébe nézek.

– Mr. Salvatore. Kényszerített. Azt akarta, hogy terítsem az ő áruját. Azt akarta, hogy vegyek el a magáéból és adjam oda neki. Nem tehettem mást. Nem volt választásom.

– Mindig van választás, Sergio! Mindig van, és te rosszul választottál – a fegyver hideg csövét a halántékához szegezem és egy határozott mozdulattal meghúzom a ravaszt. A fegyver nem szól hangosan a hangtompító miatt, csak a fejéből kifröccsenő vér hangja verődik vissza az iroda falairól. Teszek egy lépést hátra, hogy az asztalról lefolyó sűrű vér ne a cipőmre folyjon.

– Alexander! – Serena áll az ajtóban és rémült tekintete szinte lyukat éget belém. Engem néz az élettelen test fölött, pisztollyal a kezemben.

– Te, hogy a picsába kerülsz ide? – ingerülten felé fordulok, közben a kezemben lévő pisztolyt visszaadom az emberemnek.

– Ez ez… – sarkon fordul és elrohan.

– Intézzétek el! – vágom oda Louisnak és azonnal Serena után sietek. Idegesen keresem a klubban lévő emberek között, de nem látom sehol sem. Kirontok az ajtón és észreveszem, ahogy az utcán rohan. Utána eredek, amilyen gyorsan csak tudok. Ahogy utolérem, berántom magammal egy sötét sikátorba és a falnak préselem. Látom rajta, hogy tényleg sokkos állapotban van, a teste úgy remeg a kezeim között, akár a kocsonya. Arca sűrű könnyeitől nedves, a tekintete tele van félelemmel és csalódottsággal.

– Serena…

– Egy rohadt gyilkos vagy, Alexander! – üvölti torkaszakadtából, mire szabadon lévő kezemmel befogom a száját és közelebb hajolok hozzá.

– Tudni akartad, hogy ki vagyok. Hát most már tudod.

Vadul vergődik a kezeim között, de olyan erővel, hogy alig bírom lefogni.

– Le kell nyugodnod, Serena és meg kell értened, hogy mi történik körülötted. Szólj, ha megértetted, amit mondtam és elveszem a kezemet – bólint egyet beleegyezéseképpen. Érzem, ahogy a teste elernyed a szorításom alatt. Elhúzom a kezem és mélyen a szemébe nézek. A pupillái teljesen ki vannak tágulva, mögötte rettegés rejtőzik. Pontosan úgy néz rám, ahogy az árulók szoktak.

– Ami az előbb történt, istenem – zokogja.

– Ez vagyok én, Serena. Ez az életem.

– Bűnöző vagy! – robban ki belőle fékezhetetlenül.

– Nem. Attól sokkal több.

– Gyilkos?

– Én uralom az alvilágot. Egy gengszter vagyok. Rossz ember, aki bántja azokat, akik elárulják. Ezt akartad tudni, nem?

– Nem. Ezt nem akartam… Nem tudom, mit akarok – zihálja.

– Egy valamit tudnod kell, Serena! Innen már nincs visszaút.

– Tehát fogadjam el, hogy egy kegyetlen gyilkos vagy, aki embereket öl?

– Igen, mert az is én vagyok.

– És mi lesz, ha ezt nem vagyok hajlandó elfogadni? Engem is megölsz? – szinte már kiáltja az utolsó szavakat.

– Örülnék, ha nem kiabálnál, különben megint be kell fognom a szádat!

– Ja, fogadjam nyugodtan, hogy az előbb végeztél ki egy ártatlan embert?

– Az a szarházi nem volt ártatlan, Serena! – erősen a vállába markolok. – Nem tudod, mit miért teszek, melyik döntésemet, miért hozom. És amíg ezzel nem vagy tisztában, nem ítélkezhetsz felettem. És most hazamegyünk! – megfogom a kezét és elkezdem magam után vonszolni, de ellenáll.

– Nem akarok veled menni, Alexander! Engedj el!

– Már pedig velem fogsz jönni! Mit gondolsz, ezek után csak úgy hagyom, hogy kisétálj az életemből?

– Nem kényszeríthetsz arra, hogy ilyen dolgokat lássak.

– Nem kényszerítettelek. Kértelek, hogy várjál meg a pultnál, de te utánam jöttél.

– Igen, mert tudni akartam, hogy… nem is tudom, hogy mit akartam – megingatja a fejét.

– Most sokkos állapotban vagy, nem tudsz észszerűen dönteni. Mint mondtam, most hazamegyünk. És ha lenyugszol, megbeszélünk mindent. Megértetted? – kérdezem felindultam és újra magam után kezdem vonszolni az autó felé, de már nem ütközöm ellenállásba. Nem akartam, hogy így szerezzen tudomást arról, hogy ki vagyok. De miért volt olyan kibaszott kíváncsi? Ha nem jön utánam, akkor nem látta volna, amit látott. Innen már nincs visszaút. Most már tényleg hozzám tartozik. Nem engedhetem el, mert veszélyt jelent számomra.