Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?
Eredeti cím: This Is What Happy Looks Like
Kiadó: Maxim
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 440
Fülszöveg
Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Mivel március az ún. „Éltető víz” projekthónapunk, Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? című könyvére is a borítón csónakban ringatózó pár miatt esett a választásom. Mint kiderült, a víznek jelentős szerepe van a történetben, a regény helyszíne ugyanis egy óceánparti kisváros, a Maine állambeli Henley. Főhőseink, Ellie és Graham egy téves e-mailváltásnak köszönhetően ismerkednek meg, a levelezés kapcsán pedig barátság szövődik a két, egymás számára ismeretlen fiatal között. Amikor aztán végre személyesen is találkoznak, elkezdődik a bonyodalom, hiszen kiderül, hogy Graham híres filmcsillag, Ellie-nek pedig nemcsak a személyisége, hanem a múltjában megjelenő titok is megkívánja, hogy névtelenségben maradjon. Nagyon tetszett, hogy egyes szám harmadik személyben íródott a történet, így – kívülállóként – mindkét fél gondolataiba teljes betekintést nyerhettünk. A történetre én egyetlen szót használnék: aranyos. Olyan igazi kis hangulatos, kedves sztori, amelynek olvasásakor szinte mi is ott vagyunk a Tejszínhabzsolóban, a kikötőben vagy a kis óceánparti öbölben. A boldogság pedig – ahogy a két főszereplő nagyon frappánsan megfogalmazza a leveleiben – az egyszerű, hétköznapi pillanatokból áll. Ellie is és Graham is szimpatikus, szerethető karakter, bár én most már kezdek kissé besokallni a vörös hajú szereplőktől, az utóbbi időben valahogy sikerült egyfolytában velük találkoznom. Graham esetében a filmsztár mögött megbúvó egyszerű srác személyisége is tökéletesre sikerült. Mivel a mellékszereplők közül senki sem lett igazán a kedvencem, ezért róluk nem is igazán szeretnék most szót ejteni. Mindegyik karakter reálisan lett megalkotva, a reakcióik Ellie és Graham párosára a tőlük elvárható volt, mégis egyedül Harry-t éreztem igazán önzetlennek. (Erre a második rész rá is erősített.) A kedvenc jelenetem szintén a vízhez kapcsolódik a könyvben, a legjobban az fogott meg, amikor Ellie-ék elkötik a Homárzónát. Az egyetlen, ami nem nyerte el a tetszésemet, az a függővég volt, valahogy ugyanis azt sejttette, hogy ez a kapcsolat el fog halni az idővel, ami sajnos kissé elszorította a szívemet. Úgyhogy azonnal a könyvtárba irányoztam magam, és kivettem a folytatást (Ilyen a boldogság). Szerintem kicsit le is fagytam, amikor a kezembe adták a cirka százoldalas kis szösszenetet, nem igazán értettem, ez miért nem fért bele pl. egy epilógusnak az első kötetbe, vagy valami hasonló, na mindegy. Az biztos, hogy ezt már mosolyogva tettem le, megnyugodva abban, hogy kerek egésszé vált a történet.
Értékelés: 5 csillag
Bár Henley-ről konkrétan nem találtam képet, azt sem sikerült kiderítenem, hogy valóban létező település-e, azért Maine állam óceánpartjáról hoztam nektek néhány kedvcsináló fotót.
Extra - Borítók
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése