kép forrása
Aly Martinez: Hazug valóság
Sorozat: Cora és Penn 1.
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 320
Fordította: Goitein Zsófia
Fülszöveg
„A Hazug valóság a legszenvedélyesebb és legizgalmasabb szerelmi történet, amit 2018-ban olvastam. Ez volt a kedvencem.” – Meghan March, NYT bestsellerszerző
„Rengeteg feszültség és kétség ebben a hihetetlen szerelmi történetben.” TBB Sisterhood
„Nyers, kemény és mégis érzelmes, egyszerűen nem lehet letenni.” Dirty Girl Romance
Igaz: Több mint ezer mérföld távolságból végignéztem a telefonom kijelzőjén, ahogy két férfi megöli a feleségem. És nem tudtam őt megmenteni.
A haragomat és a gyűlöletemet felhasználva négy évet azzal töltöttem, hogy menekültem az emlékeim elől. Mígnem egy összetört nő okot adott arra, hogy végre megálljak.
Cora élete kész rémálom volt, de az elképesztő akaraterejével megfordította a helyzetet valami csodálatos felé. Olyan mosolya van, ami a legsötétebb lélekig is eljut. Egyetlen pillantásával az én lelkemet is darabokra tépte.
Hazugság: Csak az újrakezdés miatt voltam ott.
Hazugság: Halvány gőzöm sem volt, mibe keverem magam.
Hazugság: Nem tehettem semmit, hogy megmentsem őt.
De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy.
Aly Martinez könyveiről rengeteg pozitív értékelést olvastam, sajnos azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Maga a történet érdekes, egyedi volt a kivitelezése azonban hagy kívánnivalót maga után. Nem tudom hogy a fordítás tette ennyire élvezhetetlenné, vagy az eredeti történet is ennyire érzelemmentes. Azonban a goodreads.com-on közel 4000 olvasó véleménye szerint 4,34-en áll, szóval szerintem a fordítással lehet a probléma.
A szereplők csekély része iránt éreztem csupán szimpátiát, például River és Savannah... Corát nem értettem, ahogyan néha Penn-t sem. Nem jöttek át az érzelmeik, a kétkedésük, a kétségbeesésük. Egyszerűen nem éreztem semmit, egészen a végéig... Ott volt egy szikra, amely érzéseket generált, de sajnos ennyi...
Beleolvasó
Prológus
Penn
Egy perccel az után, hogy elvesztettem…
– Lisa! – ordítottam az üres hálószobában. Reszketett a kezemben a telefon, a képernyőre meredtem, és tehetetlenül figyeltem, hogy összeesik, miközben ömlik a nyakából a vér. Képtelen voltam levenni a szemem a telefonról, úgy sétáltam fel-alá, mint egy ketrecbe zárt vadállat. – A kurva anyátokat! – üvöltöttem, mint akinek a maradék józan esze is elment. – Esküszöm, kicsinállak titeket!
Nem hallhattak, mert Lisa fülhallgatója még mindig a telefonba volt dugva. Talán nem is baj, hogy nem jutott el hozzájuk a szitkozódásom.
Mintha a szívem is megállt volna, amikor Lisa hirtelen köhögni kezdett, és ömlött a vér a szájából.
– Jó ég! – kiáltottam, és térdre borultam, mintha ez közelebb vinne hozzá. Biztos voltam benne, hogy mérhetetlen fájdalmai vannak. Bár nem ott leszek.
Hazugság. – Tarts ki! Csak… Csak néhány percet bírj ki! – mondtam elcsukló hangon.
Azon az oldalán feküdt, ahol mindig, amikor alszik. Olyan volt, mintha nekem is maradt volna hely, hogy vele alhassak. Puha karját a mellkasomra tenné, lábával átölelné a csípőmet, miközben mellkasunk összeér. Eggyé olvadnánk.
Önként vállaltam volna, hogy odamegyek. Ha másért nem, csak azért, hogy mellette legyek.
Kavarogtak a gondolataim. Folyamatosan azon agyaltam, milyen jó lenne telefonon keresztül odajutni, hogy biztonságba helyezzem Lisát.
Egyértelműen irreális gondolat. A valóság viszont ízekre szaggat.
Halványan láttam a két fickót, akik átkutatták Lisa holmiját, és fenekestül felforgatták a szobát. Fogalmam sincs, mi az ördögöt kerestek, a dühtől viszont úgy felment az adrenalinszintem, hogy semmi másra nem tudtam figyelni, csak Lisára.
Megállás nélkül pislogtam, mintha minden egyes pislogással kitörölhetném az elmúlt huszonkilenc percet.
Mintha visszafordíthatnám az idő kerekét, elölről kezdhetném, és megváltoztathatnám a jelent.
Mintha képes lennék megmenteni.
Hirtelen kinyílt Lisa szállodai szobájának ajtaja, és megjelent két rendőr, csőre töltött fegyverrel.
Eddig szinte megbénított a félelem, most viszont reménykedni kezdtem. A telefonon keresztül is hangos volt a pisztolylövés, ezért önkéntelenül felpattantam.
A két férfi közül a sötétszőke azonnal összeesett.
A koszos pólós megpróbált a rendőrökre támadni, ezért bele több golyót eresztettek.
Diadalittas üvöltés tört ki belőlem, amikor láttam, hogy a fickó térdre rogy, vonaglani kezd, majd kiejti kezéből a kést. Végül sikerült pont a kés hegyébe térdelnie.
– Igen! – ordítottam megkönnyebbülve. – Hála az égnek! – ziháltam, majd szédülni kezdtem.
Ennyi.
Ennek itt vége.
A rendőrök berohantak, odébb húzták a halottakat, majd Lisa mellé térdeltek. Lélegzet-visszafojtva figyeltem, ahogy keresik a pulzusát.
Még mindig reménykedtem, de amikor láttam, hogy nemet intenek a kezükkel, miközben vizsgálják, már tudtam, hogy tragikus véget ér a történet.
Több ezer kilométerre tőle, huszonkilenc perc alatt majdnem szó szerint megszakadt a szívem.
Amikor a rendőr beszólt a rádióba és jelentette a diszpécsernek, hogy Lisa elhunyt, mintha én is meghaltam volna.
– Neeee! – ordítottam, miközben úgy éreztem, mindjárt kettéválik a testem és a lelkem.
Nem halhatott meg. Ez valami tévedés. Annak kell lennie.
Úgy szorítottam a telefont, hogy az üveg kettétört és megvágta az ujjamat. – Ne! Ne! Ne! – üvöltöttem megállás nélkül.
Arra vágytam, hogy Lisa felhívjon, és nevetve azt mondja, túlaggódom a dolgokat.
Nem akartam nézni, ahogy a szálloda padlóján fekszik, miközben patakokban folyik körülötte a vér. Jó ég! Ennyi vért még életemben nem láttam.
Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy soha többé nem látom Lisát, ha most megszakítom a kapcsolatot.
A lábam elgyengült. Hátrálni kezdem, majd ahogy elértem az ágy szélét, lerogytam.
Csak bámultam magam elé.
Aztán megállás nélkül pislogtam.
Imádkozni kezdtem, hátha valami csoda segít, bár tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban éreztem, hogy megbénít a fájdalom. Úgy gondoltam, nem élem túl.
Ahogy apadt bennem az adrenalin szintje és kezdtem visszatérni a valóságba, már nem voltam benne biztos, hogy bármit is túl akarok élni.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése