Értékelés | Arielle Bourtree: Angyali ​kísértés

Értékelés | Arielle Bourtree: Angyali ​kísértés

2020. november 4., szerda

Nincsenek megjegyzések

kép forrása unsplash.com

|Tedd kívánságlistára|E-könyv|Rendeld meg!|

Fülszöveg

Az Angyal egy csóró, átlagos gimnazista lány. Az Ördög egy gazdag, jóképű bankár, aki mellesleg a londoni alvilág kulcsfigurája. Emberek, akik nem tudják, honnan jöttek és miért vannak megmagyarázhatatlan képességeik. Egy drogbáró, aki nem éri be a földi hatalommal és egy másik, aki érthetetlen módon már a földi hatalomtól is szabadulna. Dimenziókapuk, angyalok, démonok, vámpírok, kísértetek és az Apokalipszis lovasai. Vajon van-e esélye egy maroknyi halandónak a világmindenség összes gonoszsága ellen? És vajon elegendő lesz-e egy rossz időben és rossz helyen lángra lobbanó szerelem a világvége megakadályozásához? Izgalom, kaland és botrányos eretnekség közel félezer oldalon át. Egy érzés: Veled is megtörténhet. És egy befejezés, ami örökre megváltoztat...

Gyönyörű borító, figyelemfelkeltő cím és fülszöveg, fantasy műfaj! Ilyen indítással ez egy igazán jó könyv... lehetett volna. De sajnos nem lett:( Itt szeretném rögtön leszögezni, hogy az értékelésem óhatatlanul is spoilereket fog tartalmazni, így kérem, csak az olvassa tovább, akit ez nem zavar, illetve már olvasta a könyvet! A legnagyobb problémám tulajdonképpen az volt, hogy szerintem az írónő nem igazán gondolta végig, hogy a Die Hard, A viskó vagy Az éhezők viadala szolgáltassa az alapot a regényéhez. Adott egy igazi "in medias res" kezdés, rögtön egy emberrablás és egy autós üldözés közepébe csöppenünk, ami olyan intenzív, hogy szinte látom magam előtt Bruce Willist és Samuel L. Jacksont, ahogy száguldanak át a Central Parkon. A zavart csupán az okozta, hogy a narráció szerint éjszaka játszódó eseménysorban kis híján sikerült elütniük egy zebrán áthaladó babakocsit. Kérdem én, mi a bánatért tologatja valaki éjféltájban a csecsemőjét egy park kellős közepén? Vagy bárhol máshol... Aztán ott vannak a lányok... Az egyiket elrabolják, a másik megmenekül. Kiszabadítjuk az egyiket, elrabolják a másikat. Aztán ő is kiszabadul, csak azért hogy megszökhessen a kiszabadítójától és újra elrabolhassák. WTF??? Nos, itt már erősen belekeveredtem, pedig még csak töredékét nyeltem be a monumentális 500 oldalnak. "Nincs baj Kikyo, nyilván benned van a hiba, olvassunk tovább!" - szoktam ilyenkor nyugtatni magam. Aztán felkerült a hab a tortára a kihagyhatatlan Stockholm-szindrómával, és azzal, hogy a későbbiekben a csaj még számon is kéri a megmentőjét (akitől ugye megszökött), hogy miért nem mentette meg még egyszer. Az irtózatosan pörgős éjszaka alatt a lányrablások természetesen életre szóló szerelmekhez vezetnek, sajnos a balladai homály miatt nem derül ki, hogy a maffiafőnök hogy jutott el addig, hogy annak az embernek az apósa lesz, akinek két oldallal korábban még vérdíjat tűzött ki a fejére. Arról inkább említést sem tennék, hogy végig azért drukkoltam, hogy ezt az Angelát nyírja már ki valaki, mert irtózatosan idegesítő. Aztán persze ott vannak a jó fiúk! Akiktől végig azt várja az olvasó, hogy mikor veszik már kezükbe az irányítást, és mentik meg a világot. De nem. Ők csak sodródnak az árral, szenvednek, folyamatosan keresik a racionális magyarázatokat (még akkor is, amikor már mindent láttak) és tehetetlenül végignézik, hogy az ördög mentse meg a világot, aki gyakorlatilag a legnagyobb hívő mindközött. Bár bevallom, a mottó kegyetlen jó volt! Ezt a verziót még nem ismertem, de nagyon megfogott. Értem is, hogy a történet erre épült, és ennek megfelelően jutottunk el a végkifejletig, de véleményem szerint Zacken kívül nem igazán volt értékelhető karakter a történetben. Bár a végén már abban sem kerestem logikát, hogy ezek a szerencsétlen természetfeletti lények hogyhogy hol kezükbe tudják venni az események irányítását, hol pedig csak tehetetlen szemlélői a halandók szerencsétlenkedésének. Számomra minden logika nélkül. A vámpír megjelenésénél már konkrétan nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. És miért vámpír?! Ennyiből a vasorrú bába is lehetett volna. Én mindenesetre fejben teljesen elértem az Apokalipszis állapotát. Sajnálom, hogy így alakult a kapcsolatom a könyvvel, pedig az alapötlet tetszett. Mindenesetre az első mondatomban említett pozitívumok miatt a 3 csillagot megszavaztam neki.

Értékelésem

Olvasd tovább!

Értékelés | Balatoni József: Ön(h)arckép

Értékelés | Balatoni József: Ön(h)arckép

2019. szeptember 19., csütörtök

Nincsenek megjegyzések

Balatoni József: Ön(h)arckép

Kiadó: Jaffa

Oldalszám: 200

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg

Dr. ​Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos rég belefásult, beleszürkült látszólag gondtalan, kényelmes életébe. Ám egy napon kezébe kerül kamaszkori naplója, és a találkozás Horival, hajdani önmagával rádöbbenti, hogy változtatnia kell az életén. Hiszen annak a tizenhét éves fiúnak voltak vágyai, álmai, világmegváltó tervei. Talán még nincs késő, és dr. Horolovszky Tamás is valóra válthatja őket.
Balatoni József előző két regénye, az Osztályharc és a Kamaszharc immár felnőtt hőse tehát mindent hátrahagyva repülőre ül, és nekivág élete legnagyobb kalandjának. Van egy elválaszthatatlan útitársa is, a naplója. Azt olvasgatja, ha megerősítésre, iránymutatásra van szüksége. Merre induljon, mit tegyen? Végül egy haiti árvaházban kezd dolgozni önkéntesként, és ez az olykor szélmalomharcnak tűnő, máskor lelkesítő munka nemcsak a világról és az élet értelméről való elképzeléseit, de őt magát is megváltoztatja. Hiszen ebbe a távoli országba a Föld minden tájáról érkeznek önkéntesek, és velük együtt Tamás jót és rosszat, örömöt és bánatot is megélhet. A szerelem is rátalál, de egy balul sikerült kirándulás miatt élete egyik legboldogabb pillanatában megérinti a halál szele. Ez a megrázó élmény segít neki továbbmenni azon a belső úton, amelyen komfortzónájából kilépve elindult. Most már elég erőt talál magában ahhoz, hogy megküzdjön önmagával, régi énjével és a rá váró nehézségekkel.

Balatoni József fordulatos és elgondolkodtató új regénye két út története. Az egyik a nagyvilágba, egy távoli, izgalmas országba vezet minket, a másik egy önmagát kereső fiatalember gondolatainak és érzelmeinek belső, nem kevésbé izgalmas világába. Ez a kettős utazás talán nekünk is segít majd eligazodni saját életünkben.

Ezúton köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy elolvashattam Balatoni József: Ön(h)arckép című írását. Őszintén mondom, hatalmas kíváncsisággal vettem a kezembe, hogy vajon mi fog ebből kisülni, nem igazán tudtam, mit várjak tőle. Nos, a következő lett: Van egy mondás: "Varga, maradj a kaptafánál!" Úgy érzem, nem hiába. Tisztelem és becsülöm kedves kollégámat (merthogy tanárok volnánk mindketten - és tetováltak is:D), amiért "celebségét" kihasználva olyan súlyos kérdésekre kíván rávilágítani, mint az önmegvalósítás vagy éppen a nehéz sorsú gyermekek helyzete. Csakhogy aki nem író, az ne akarjon az lenni. Sajnos a fogalmazás számomra egy tehetségesebb 7. vagy 8. osztályos tanuló szintjén volt, ami kissé erőltetetté tette az amúgy kiváló alapötlettel rendelkező történetet. A szereplők ugyanis annyira választékosan beszélnek egymással teljesen hétköznapi szituációkban, hogy az már természetellenes, amit aztán követ a másik véglet Hori kamaszkori visszaemlékezései esetében, ahol kupacban áll a trágárság. Sokszor az volt az érzésem, hogy a különböző részekben nem is ugyanarról a személyről van szó. Az árvaházi részek sajnos kissé felületesre sikerültek, pedig úgy gondolom, a téma sokkal több lehetőséget rejtett magában. Például: a gyerekek névtelenek, arctalanok, sablonosak. Holott biztosan megrendítő sorsokra lehetett volna rávilágítani. És könyörgöm: Ennyi tragédia és ilyen mély szegénység közepette sehol egy problémás kölyök? Aki mondjuk deviáns viselkedéssel reagálna a sors által rá mért csapásokra? Mert én úgy gondolom, a valóságban inkább ez a jellemző. A regény pedig egy csupa rózsaszín cukormáz állapotot mutat be, ahol annyi könny hullik, hogy Hori kb. a történet harmadánál elsüllyesztette minden férfiasságát. A leghitelesebb szereplőnek talán Timeot tartottam, az ő keménysége, határozottsága teszi életszerűbbé a cselekményt. Isten lássa lelkem, azt hiszem, értem mi volt Jocó bácsi szándéka a könyv megírásával, csak valahogy az elméletet nem igazán sikerült átültetnie a gyakorlatba. Az illusztrációk egyébként jók, illenek a könyv stílusához, elgondolkodtatott, hogy nem lett volna-e célszerűbb inkább képregényben gondolkodni. Összességében három csillagra értékeltem a könyvet, de hiszem, hogy ha a téma egy tanórai beszélgetés alkalmával kerül elő (és nem könyvet szeretne írni belőle), akkor a tanár úr maximálisan teljesít.   

Olvasd tovább!

Értékelés + Beleolvasó | Aly Martinez: Hazug valóság

Értékelés + Beleolvasó | Aly Martinez: Hazug valóság

2019. augusztus 28., szerda

Nincsenek megjegyzések

kép forrása

Aly Martinez: Hazug valóság

Sorozat: Cora és Penn 1.

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 320

Fordította: Goitein Zsófia

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg

„A ​Hazug valóság a legszenvedélyesebb és legizgalmasabb szerelmi történet, amit 2018-ban olvastam. Ez volt a kedvencem.” – Meghan March, NYT bestsellerszerző

„Rengeteg feszültség és kétség ebben a hihetetlen szerelmi történetben.” TBB Sisterhood

„Nyers, kemény és mégis érzelmes, egyszerűen nem lehet letenni.” Dirty Girl Romance

Igaz: Több mint ezer mérföld távolságból végignéztem a telefonom kijelzőjén, ahogy két férfi megöli a feleségem. És nem tudtam őt megmenteni. 
A haragomat és a gyűlöletemet felhasználva négy évet azzal töltöttem, hogy menekültem az emlékeim elől. Mígnem egy összetört nő okot adott arra, hogy végre megálljak. 
Cora élete kész rémálom volt, de az elképesztő akaraterejével megfordította a helyzetet valami csodálatos felé. Olyan mosolya van, ami a legsötétebb lélekig is eljut. Egyetlen pillantásával az én lelkemet is darabokra tépte.

Hazugság: Csak az újrakezdés miatt voltam ott. 
Hazugság: Halvány gőzöm sem volt, mibe keverem magam. 
Hazugság: Nem tehettem semmit, hogy megmentsem őt.


De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy.

Nem szeretek negatív értékelést írni, ezért csak néhány dolgot említenék meg a könyvvel kapcsolatban. 
Aly Martinez könyveiről rengeteg pozitív értékelést olvastam, sajnos azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Maga a történet érdekes, egyedi volt a kivitelezése azonban hagy kívánnivalót maga után. Nem tudom hogy a fordítás tette ennyire élvezhetetlenné, vagy az eredeti történet is ennyire érzelemmentes. Azonban a goodreads.com-on közel 4000 olvasó véleménye szerint 4,34-en áll, szóval szerintem a fordítással lehet a probléma. 
A szereplők csekély része iránt éreztem csupán szimpátiát, például River és Savannah... Corát nem értettem, ahogyan néha Penn-t sem. Nem jöttek át az érzelmeik, a kétkedésük, a kétségbeesésük. Egyszerűen nem éreztem semmit, egészen a végéig... Ott volt egy szikra, amely érzéseket generált, de sajnos ennyi...

Beleolvasó

Prológus

Penn

Egy perccel az után, hogy elvesztettem…

  – Lisa! – ordítottam az üres hálószobában. Reszketett a kezemben a telefon, a képernyőre meredtem, és tehetetlenül figyeltem, hogy összeesik, miközben ömlik a nyakából a vér. Képtelen voltam levenni a szemem a telefonról, úgy sétáltam fel-alá, mint egy ketrecbe zárt vadállat. – A kurva anyátokat! – üvöltöttem, mint akinek a maradék józan esze is elment. – Esküszöm, kicsinállak titeket!
  Nem hallhattak, mert Lisa fülhallgatója még mindig a telefonba volt dugva. Talán nem is baj, hogy nem jutott el hozzájuk a szitkozódásom.
  Mintha a szívem is megállt volna, amikor Lisa hirtelen köhögni kezdett, és ömlött a vér a szájából.
  – Jó ég! – kiáltottam, és térdre borultam, mintha ez közelebb vinne hozzá. Biztos voltam benne, hogy mérhetetlen fájdalmai vannak. Bár nem ott leszek.
  Hazugság. – Tarts ki! Csak… Csak néhány percet bírj ki! – mondtam elcsukló hangon.

  Azon az oldalán feküdt, ahol mindig, amikor alszik. Olyan volt, mintha nekem is maradt volna hely, hogy vele alhassak. Puha karját a mellkasomra tenné, lábával átölelné a csípőmet, miközben mellkasunk összeér. Eggyé olvadnánk.
  Önként vállaltam volna, hogy odamegyek. Ha másért nem, csak azért, hogy mellette legyek.
  Kavarogtak a gondolataim. Folyamatosan azon agyaltam, milyen jó lenne telefonon keresztül odajutni, hogy biztonságba helyezzem Lisát.
  Egyértelműen irreális gondolat. A valóság viszont ízekre szaggat.
  Halványan láttam a két fickót, akik átkutatták Lisa holmiját, és fenekestül felforgatták a szobát. Fogalmam sincs, mi az ördögöt kerestek, a dühtől viszont úgy felment az adrenalinszintem, hogy semmi másra nem tudtam figyelni, csak Lisára.
  Megállás nélkül pislogtam, mintha minden egyes pislogással kitörölhetném az elmúlt huszonkilenc percet.
  Mintha visszafordíthatnám az idő kerekét, elölről kezdhetném, és megváltoztathatnám a jelent.
  Mintha képes lennék megmenteni.
 Hirtelen kinyílt Lisa szállodai szobájának ajtaja, és megjelent két rendőr, csőre töltött fegyverrel.
 Eddig szinte megbénított a félelem, most viszont reménykedni kezdtem. A telefonon keresztül is hangos volt a pisztolylövés, ezért önkéntelenül felpattantam.
  A két férfi közül a sötétszőke azonnal összeesett.
  A koszos pólós megpróbált a rendőrökre támadni, ezért bele több golyót eresztettek.
  Diadalittas üvöltés tört ki belőlem, amikor láttam, hogy a fickó térdre rogy, vonaglani kezd, majd kiejti kezéből a kést. Végül sikerült pont a kés hegyébe térdelnie.
 – Igen! – ordítottam megkönnyebbülve. – Hála az égnek! – ziháltam, majd szédülni kezdtem.
  Ennyi. 
  Ennek itt vége.
 A rendőrök berohantak, odébb húzták a halottakat, majd Lisa mellé térdeltek. Lélegzet-visszafojtva figyeltem, ahogy keresik a pulzusát.
  Még mindig reménykedtem, de amikor láttam, hogy nemet intenek a kezükkel, miközben vizsgálják, már tudtam, hogy tragikus véget ér a történet.
 Több ezer kilométerre tőle, huszonkilenc perc alatt majdnem szó szerint megszakadt a szívem.
  Amikor a rendőr beszólt a rádióba és jelentette a diszpécsernek, hogy Lisa elhunyt, mintha én is meghaltam volna.
  – Neeee! – ordítottam, miközben úgy éreztem, mindjárt kettéválik a testem és a lelkem.
  Nem halhatott meg. Ez valami tévedés. Annak kell lennie.
  Úgy szorítottam a telefont, hogy az üveg kettétört és megvágta az ujjamat. – Ne! Ne! Ne! – üvöltöttem megállás nélkül.
  Arra vágytam, hogy Lisa felhívjon, és nevetve azt mondja, túlaggódom a dolgokat.
  Nem akartam nézni, ahogy a szálloda padlóján fekszik, miközben patakokban folyik körülötte a vér. Jó ég! Ennyi vért még életemben nem láttam.
  Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy soha többé nem látom Lisát, ha most megszakítom a kapcsolatot.
  A lábam elgyengült. Hátrálni kezdem, majd ahogy elértem az ágy szélét, lerogytam.
  Csak bámultam magam elé. 
  Aztán megállás nélkül pislogtam.
  Imádkozni kezdtem, hátha valami csoda segít, bár tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni.
  Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban éreztem, hogy megbénít a fájdalom. Úgy gondoltam, nem élem túl.
  Ahogy apadt bennem az adrenalin szintje és kezdtem visszatérni a valóságba, már nem voltam benne biztos, hogy bármit is túl akarok élni.

Olvasd tovább!

Értékelés | Tina Seskis: A nászút

Értékelés | Tina Seskis: A nászút

2019. március 27., szerda

Nincsenek megjegyzések

https://www.imgrumweb.com/post/Bl-Dt1yF63R

Tina Seskis: A nászút

Kiadó: Művelt Nép

Fordította: Alföldi Zsófia

Oldalszám: 382

|Tedd kívánságlistára!|Rendeld meg|

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gond van a paradicsomban…

Jemma, amióta csak az eszét tudja, a tökéletes nászutat tervezi. Kéthetes menedék egy ötcsillagos üdülőhelyen a Maldív-szigeteken, luxus villákkal, személyi inassal és teljes visszavonultságban.

Paradicsominak kellene lennie, de rémálommá válik.

A férfi ugyanis, akihez egy héttel ezelőtt feleségül ment, nyomtalanul eltűnt a szigetről, és a tökéletes új élet épp ilyen gyorsan tűnik el Jemma szeme elől.


Ez hogy történhet meg mindazok után, amin együtt keresztülmentek? Létezik valaki a szigeten, akiben a fiatal nő megbízhat? És mindenekelőtt – hová ment a férje?

Az "éltető víz" projekthónap következő elemeként egy olyan könyvet választottam, amire egy aranyos játék, a Facebookon átmenő könyvcsere program kapcsán tettem szert. A játék során könyvet kellett küldeni egy megadott személynek, akiről a csatlakozáskor értesültél, majd a további csatlakozóknak a saját címedet kellett megadni. Szerintem szuper volt, én három helyről is kaptam könyvet ajándékba, egyik volt közülük Tina Seskis: A nászút című pszicho-thrillere. A projekthónap pedig nagyszerű alkalmat szolgáltatott, hogy elővegyem a gyönyörű, fehér homokos tengerpartot ábrázoló borítóval ellátott olvasmányt.A fülszöveg csupa jót ígért, egyetlen bakit követtem el, hogy a könyv molyos adatlapján olvastam el, ahol ott virított az 59%-os (!!!) tetszési mutató. Ekkor persze elolvastam néhány értékelést, és szó mi szó, rendesen beparáztam. Mi lesz velem? Tényleg ennyire rossz? Azért nekiálltam olvasni. Az alapsztori szerint Jemma és a férje éppen a nászútjukat töltik a Maldív-szigeteken, mikor a férj egyszer csak eltűnik. Nos, pontosan itt kapcsolódunk be a történetbe, majd picinyke mikrofejezeteket (néhány oldal) váltogatva ismerjük meg a "most" és a múlt eseményeit, amelyeket hat és fél évvel korábbról indítunk, míg a jelenig érünk. A jelen történéseit igazából Jemma belső monológjai teszik ki, ahogy próbálja feldolgozni férje eltűnését, a múltban pedig szépen megismerjük a kapcsolat történetét. Egy darabig ebben a kellemes egyhangúságban teltek a fejezetek, míg végre a 87. oldalon hidegzuhanyként ért az első meglepetés. Véleményem szerint a könyv itt érte el a csúcspontját, az írónő egyetlen zseniális húzása volt ebben a közel 400 oldalas khmm... történetben. Eleinte engem csak az zavart, hogy a váltogatott idősíkok mellett a narráció is változik,a jelen eseményeit ugyanis Jemma szemszögéből látjuk (egyes szám első személyben), a múltban viszont kívülálló a mesélő (egyes szám harmadik személyű). Később ebbe még keveredik némi váltott szemszög is (Jemma és Chrissy nézőpontja), mintha az írónő maga sem tudta volna eldönteni, mi legyen a legjobb megoldás. A másik, ami zavart, hogy Jemma a férje eltűnése után folyamatosan azon sopánkodott, hogy milyen ruhában jelenjen meg a többiek előtt, hogy a legjobb benyomást keltse. Szerintem normális ember nem ezt tartja a legnagyobb problémának. Mindezek tudatában tehát olvastam rendületlenül, és kezdtem úgy gondolni, nem is olyan rossz ez, mint ahogy előzetesen gondoltam. Meg különben is, piszkosul kíváncsi voltam, hogy mi lett szegény pasassal, de a lapok hiába pörögtek, egyszerűen nem jutottunk előrébb a megoldáshoz, csak homályos utalásokat kaptunk. Kb. a könyv felénél kezdtem ingerült lenni, hogy most már jó lenne abbahagyni az időhúzást, és előrelépni a végkifejlet felé. A történet mélypontját az esküvő hozta el számomra, itt egyszerűen besokalltam Jemmától, és rühelltem minden megmozdulását. Márpedig volt neki, tekintve, hogy ő a főszereplő. A végkifejlet pedig... Na ne!!! Bármelyik lehetőség jobb lett volna, ami a találgatások folyamán felmerült, mint ami végül lett. Én erre már reagálni sem tudtam, csak legyintettem egyet, hogy inkább hagyjuk. No comment. Egyébként szerintem szegény férj járt a legjobban mindenki közül. Még így is! A karakterek szerintem ugyanis rajta kívül egytől egyig az idióta különböző fokozatait jelenítik meg. Jemmán pl. kezdetben csak fintorogtam, később idegesített, az esküvőtől kezdve pedig folyamatosan imádkoztam, hogy nyírja már ki valaki!!! Dan egy majom, Veronica egy dög, Crissy legy liba. Soroljam még? Inkább nem. Azt meg persze értem én, hogy pszicho-thriller, de miért kell még a legártatlanabb jelenetekbe is - mint pl. strandolás, romantikus vacsora, stb. - valami véres hasonlatot beletenni. Ez inkább tűnt nevetségesnek, mint borzongatónak. Összegezve tehát: A nászút a maga luxusparadicsomával is csak 3 csillagosra tudta nálam feltornázni magát, illetve ha egészen pontos akarok lenni, akkor a történet előrehaladtával 3 csillagig tornázta le magát. Egyébként ajánlom mindenkinek, aki keresi a kihívást, és táplál magában némi "én ezt akkor is elolvasom" érzést. Az olvasásra egyébként már csak azért is biztatok mindenkit, mert aki minden előzetes utánajárás nélkül eltalálja, hogy mi a megoldás (Hová tűnt ez a szegény ember?) annak magas megtalálói jutalmat ajánlok fel! :)

Olvasd tovább!

Értékelés | Kristy Moseley: Álmaim őrzője

Értékelés | Kristy Moseley: Álmaim őrzője

2019. február 13., szerda

Nincsenek megjegyzések

https://www.imgrumweb.com/post/BsIqAZ5lmdZ

Kristy Moseley: Álmaim őrzője

Eredeti cím: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window

Kiadó: Könyvmolyképző

Fordította: Stumpf Andrea Mónika

Oldalszám: 406

|Tedd kívánságlistára|Rendeld meg|

Fülszöveg

Könyvtár
Volt egyszer egy lány. 
És egy fiú. 
Meg egy ablak.

Amber Walkert és a bátyját, Jake-et bántalmazza az apjuk. Egy éjszaka Jake legjobb barátja, Liam észreveszi a zokogó Ambert, és bemászik a szobája ablakán, hogy megvigasztalja. Ezzel kezdődik szeret/nem szeret-kapcsolatuk, ami meghatározza a következő nyolc évet. Liam mára magabiztos csajozógép lett, aki egyetlen csaj mellett sem tud kikötni, még sohasem volt igazi barátnője. Amber máig nem dolgozta fel a bántalmazó apjától elszenvedett lelki sebeket. Ő és Liam bizarr párost alkotnak. A kapcsolatuk mindig is viharos volt. De mi történik akkor, ha Amber egyszer csak máshogy tekint a bátyja legjobb barátjára? És mit szól a túlféltő báty, amikor megtudja, hogy a húga és a barátja egyre közelebb kerülnek egymáshoz?


A legmeghatóbb történet arról, mire képes a szerelem.

Értékelésféle avagy 10 ok, amiért úgy lepontoztam egy könyvet, mint még az életben soha

Mielőtt bármit is írnék, el kell mondjam, ez a könyv nagyságrendekkel jobb történet lehetett volna, ha a szereplők főiskolások, saját vagy bérelt lakással rendelkeznek, és ez adja meg a történések hátterét. 16-18 éves szereplőkkel az egész meglehetősen szürreálissá vált. Mivel spoilerek nélkül nem tudnék véleményt írni, ezért most rendhagyó módon pontokba szedtem azokat a jeleneteket és tartalmakat, amelyek miatt számomra ennek a könyvnek az olvasása sajnos csúfos bukást jelentett. 

Kérem, innét csak az olvasson tovább, akinek nem jelent gondot, hogy a cselekmény egyes részletei következnek!

1. Elsőként a szülői jelenlét: Jake és Amber édes jó anyukáját csak jól pofán kéne vágni. Már elnézést a durva megfogalmazásért, de: adott egy családon belüli erőszak áldozataként élő család, akiknek végül sikerül megszabadulni a bántalmazó apától. Ami egyébként nem az édesanyán múlt. Erre anyuci mit tesz? Elvállal egy olyan állást, ahol folyamatosan utazgat, és havonta 1 hetet!!! van otthon a gyerekeivel, akik gyakorlatilag felnevelik saját magukat. Már elnézést, de számomra ez undorító.

2. A szomszéd házaspár sem jobb ilyen téren, bár ők otthon vannak, 8 év alatt!!! egyiküknek sem tűnik fel, hogy gyermekük minden éjszakát a szomszédban tölt, és egyetlen egyszer sem aludt a saját ágyában. Az írónő próbálta menteni a helyzetet azzal, hogy egyszer lebukott Liam, de kimagyarázta magát, aztán ennyi. Könyörgöm: Nem gyűrődik a lepedő, nem "szagosodik" az ágynemű, stb.??? Azért a használat csak meglátszik, nem??? Szerintem ezért cseréljük szabályos időközönként. Mondjuk Liam a nappal 90%-át is Amberrel és Jake-kel tölti, de a kedves szüleit ez sem zavarja.

3. Hülye szülők bővítése hülye felnőttekre! Jake minden!!! pénteken bulit tart a lakásukban, amiről az anyjuk nem tud. Mert ugye nincs otthon. A város többi felnőttje pedig szó nélkül tűri, hogy csemetéjük minden pénteken a Jake-féle házibuliban duhajkodik, és senki nem szól róla senkinek egy szót sem. Ha persze mindez egyetemistákkal játszódna, akik önállóan élnek, az első 3 pontom már nem is lenne aktuális. Ugyebár.

4. Adott Amber, akit az apja meg akart erőszakolni, és minden oldalon azon nyávog, hogy pánikrohamot kap, ha valaki megérinti. Ez érthető is lenne, de! Egy ilyen monológ után nem egész fél oldalt követően kiderül, hogy Amber street dance táncos, a koreográfiában pedig a csapattárs fiú derekára kell feltekerednie, ami láthatóan nem okozott neki gondot. Akkor most hogy is vagyunk?

5. Megint csak ez a szegény, bántalmazott Amber, aki mégis úgy flörtöl és húzza a fiúk agyát, akár egy hivatásos prosti. Illetve a "jaj, sosem fogom megélni, hogy normális kapcsolatom legyen, mert bepánikolok, ha hozzám érnek" egy hét!!! együttjárás után eljut a szexig a barátjával. Akkor megint, hogy is vagyunk???

6. Ebben az iskolában minden lány prosti. Liam, akiről oldalanként megerősítést kapunk, hogy milyen "eszméletlen dögös" srác (nehogy elfelejtsük menet közben), fogadás tárgyává válik, amely szerint több, mint 200!!! lány szállt versenybe, hogy elsőként "fektesse meg" őket a csodafiú. Nagggyon remélem az iskola legalább 1000 fős, így a nemek kb. 50%-os eloszlását tekintve talán van 300 normális lány is, aki nem ilyen beállítottságú.

7. Apropó, Liam a hű de tuti, jó pasi. Aki után nemcsak a pincérnők nyála csorog, hanem a jégkorcsolya pályán a jegykiadó nénié is, és minden felnőtt kendőzetlenül csorgatja utána a nyálát. Ja, egy 18 éves gimis gyerek után. Biztosan...

8. Aztán megint csak Amber, aki "emós" létére Liam női megfelelője, vagyis minden fiú őt akarja. Nem, nemcsak az iskolán belül, mindenhol. Már kezdtem azt hinni, valamelyik menő divatmagazin címlappárosa a főszereplő.

9. Aztán jöjjön a várva várt konfliktus, ami végül úgy 200 oldal után megérkezett. Amber babát vár (inkább hagyjuk...), elvetél, kórházba kerül. A szülőket persze nem értesíti senki, ugyan minek, a 16 éves! lányt pedig simán elengedik saját felelősségére, miután aláírta (igen, ő maga!) az ehhez szükséges papírokat. Hm. Úgy látszik, Amerikában a kiskorúság mást takar, mint nálunk.

10. Ezen már röhögtem! Liam, aki hokiösztöndíjat kap a Bostoni Egyetemre, ugyebár nagyon nem szeretne megválni Ambertől, akinek még két éve van a középiskolában, ezért elhatározza, hogy megkéri Ambert, költözzön vele Bostonba, és ott folytassa a középiskolát. Erre szépen engedélyt is kér Amber 18 éves bátyjától, Jaketől. Nem, nem anyucitól! Véletlen sem. Se Amberétől, se a sajátjától. Amber pedig eldönti, hogy naná, hogy Liammel költözik. Ő sem kéri felnőtt véleményét. Miért tenné? Eddig sem tette. Szóval a könyvben megismerhettünk egy hogyan él a gyerek felnőttként történetet, amelynek végén boldogan felsóhajthattunk, hogy Angyal és Lover boy boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Értékelés: 3 csillag (Kettő lett volna, de a borító miatt adtam neki még egyet.) 

Olvasd tovább!