Stephen King
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stephen King. Összes bejegyzés megjelenítése

Értékelés | Stephen King: Az

2019. december 30., hétfő

Nincsenek megjegyzések

kép forrása a google.com

Stephen King: Az
Kiadó: Európa
Fordította: Hamvai Kornél, Kiss Annamária, Koppendorfer Noémi, Szappanos Gábor, Szántó Judit
Oldalszám: 1200



Fülszöveg


Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.


Mondtam már, hogy King egy zseni? Biztosan, de csak ismételni tudom magam. Gyakorlatilag 30 évig szántam rá magam, hogy belekezdjek ebbe a kultikusba – számos más Stephen King regényen túl vagyok már – de ez eddig váratott magára. És nem a terjedelme tartott vissza, hanem mióta csak hírből is ismertem a Krajcárost, erős fenntartásaim voltak a bohócokkal szemben. Most viszont összeszedtem a bátorságom, és nagyon nem bántam meg, hogy felnőtt (érett) fejjel találkoztam ezzel a regénnyel. Így is három hónapomba telt elolvasni, ami nemcsak a sok egyéb elfoglaltságnak volt köszönhető, hanem mert helyenként néha bizony meg kellett állnom emészteni. Az Az ugyanis sokkal több, mint gyerekeket riogató (és evő) bohóc, hanem egy hihetetlenül zseniálisan felépített pszicho-thriller. A gyerekek gyakorlatilag leképezik a társadalmat, a felnőttek „homokba dugom a fejem” hozzáállását a dolgokhoz pedig Derry lakossága tökélyre fejlesztette. Az pedig, hogy mindez egy földöntúli entitáshoz kapcsolódik, csak hab a torán. A történet hosszú oldalakon keresztül bontakozik ki míg eljutunk a végkifejletig, azonban egyetlen betűjét sem tartottam feleslegesnek. A párhuzamos történetmesélés, amit a végéhez közeledve az író zseniálisan megoldott azzal, hogy már a mondatok közepén is ugrunk az időben, folyamatos figyelmet követel az olvasótól, egyúttal pedig fokozza az izgalmakat és óriási pluszt ad a cselekmény kibontakozásának. Az egyéb King-regényekre való utalás pedig szintén lenyűgözött. spoilerPl. Dick Hallorann megjelenése, vagy, hogy Henry Bowers „Christine-nel” utazik a Városháza Szállóig. spoiler vége A Vesztesek Klubjának tagjait egytől-egyig kedveltem, ami azonban meglepett, hogy a történet végére Azra sem tudtam ellenségesen tekinteni. Ahogy egyre inkább megismertük a lényét és a természetét, úgy kezdtem empatikussá válni az irányába. Amikor pedig már a gondolatait is megismerhettük, valahol még sajnáltam is. Hiszen ő gyakorlatilag nem ismert más létezési formát a sajátján kívül, tetteit a fizikai szükségleteinek ösztönös kielégítése vezérelte. Mivel nem ismert érzelmeket, nem is dönthette el, hogy a cselekedetei jóvá vagy rosszá formálják őt. Ellentétben az emberekkel, akik viszont képesek lettek volna döntéseket hozni a saját életük irányítása érdekében, ehelyett azonban „struccpolitikát” folytattak. Véleményem szerint Derry igazi gonosza maga a lakosság volt, csak könnyebb volt Az jelenlétére fogni a dolgokat. Elvégre sokkal nehezebb szembenézni a félelmeinkkel és cselekedni, mint tehetetlenségre hivatkozva külső szemlélőnek maradni. Meg kell mondjam, tiszteltem ezt a hét gyereket. spoiler Ezért is ütött szíven a történet végén a felejtés. Azt hiszem, értem, hogy miért döntött King emellett a befejezés mellett, de elfogadni nem tudtam. Szerintem járt volna nekik annyi, hogy együtt maradhatnak. spoiler vége Az abszolút kedvencem azonban a Teknősbéka volt. Ugyebár ő is semleges, nem nevezhetjük ki sem pozitív, sem negatív karakternek, a stílusát iszonyatosan bírtam. Kár, hogy nem kaptunk belőle többet. Összegezve tehát a horror nagymesterének ez a regénye mindenképpen alapmű mindazok számára, akik nem rettennek el eleve a műfajtól. Hátborzongató, viszont nem a változatos halálnemek és az elfolyó vér mennyisége miatt, hanem azok miatt a mélyen szántó gondolatok miatt, amelyek az első laptól az utolsóig áthatják a regényt. Szerintem bakancslistás dolog elolvasni, én pipáltam ,és nagyon örülök, hogy megtettem.

Előzetes

 



Olvasd tovább!

Értékelés | Stephen King & Owen King: Csipkerózsikák

2019. július 15., hétfő

Nincsenek megjegyzések
Képtalálat a következőre: „stephen king csipkerózsikák”
kép forrása moly.hu

Stephen King & Owen King: Csipkerózsikák
Eredeti cím: Sleeping Beauties
Kiadó: Európa
Fordította: Dranka Anita



Fülszöveg


Stephen ​King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? 
Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébesztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok. 
Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak…


„Inkább fantasy ez, nem horror. Bizonyos részei gyilkosak, embereket széttépnek, lelőnek és szörnyű módokon meggyilkolnak, de nincs benne kísértet, sem ijesztő bohóc.” (Owen King)


Régen több könyvét is elolvastam Stephen Kingnek, és utólag visszagondolva nem is értem, hogy történhetett, hogy több mint egy évtizedig nem olvastam tőle semmit. Amikor a Csipkerózsikák borítóját megláttam, rögtön tudtam, hogy ez a regény meg fogja szakítani a King-mentes éveket. Úgyhogy belevágtam ebbe a gyönyörű, vaskos kötetbe és ismét meg kellett állapítanom, ez az ember (és ezek szerint a fia is) egyszerűen zseniális! Nem tudom, ki hogy van vele, de én ugyan nem tudtam szétválasztani a részeket, hogy melyik került ki az apa, és melyik a fia tollából. A történet egységes, kerek egész, ami szép lassan bontakozik ki előttünk, hogy végül a maga teljes lenyűgözőségében megmutatkozzon. Dooling kicsiny, zárt világa, amelytől végül az egész nagyvilág sorsa függ, mélyen szántó kérdésekkel találja szemben magát, amelyre olvasóként is hamar rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű választ találni. A megoldáshoz vezető út a nőknek és a férfiaknak egyaránt hosszú és nehéz, eleinte az írótól talán kissé lightosnak is mondható, de végül csak sikerül kiirtani a fél várost a végkifejletig. Az alapkonfliktus a matriarchális-patriarchális társadalom kérdéseit feszegeti, szerintem velős alapigazságokat tartalmazva, külön pluszként kiemelném, hogy mindezek férfi szerzők által leírva! Már viszonylag a regény elején felteszik a kérdést: mi történt volna, ha a férfiak alszanak el? - amit rögtön meg is válaszolnak: semmi. Vagyis a nők valószínűleg nem taszították volna abba a káoszba a világot, amibe a férfiaknak sikerült, mindezt Kingék alá  is támasztják a "Mi helyünk" bemutatásával. Evie gondolatmenete logikusan felépített, bár néha azt éreztem ,kettős játékot játszik, de vele szemben dr. Norcross érvei is megállják a helyüket. Zseniálisnak tartottam az írópáros részéről, hogy a nők által létrehozott világot ráadásul nagy számban alkotják elítéltek, mégis szinte konfliktusok nélkül képesek létezni a férfiak nélkül, míg a valóságban "tisztességes" állampolgárok esnek egymás torkának. A nők végső döntése így még többet nyom a latban. Laikusként belegondolva SPOILER valóban az anyai szeretet a legerősebb, a nők csupán a fiaik miatt jönnek vissza SPOILER VÉGE. Clintet sajnáltam, amiért végül felemésztette a harc, bízom benne, hogy az ő történetük Lilával nem zárult le végérvényesen. A regény karakterei egyébként jól kidolgozott, sokrétű személyiségek, és sikerült kiválóan érzékeltetni rajtuk keresztül, hogy az ember hányféleképpen reagálhat arra, ha kilökik a komfortzónájából. Az egyetlen szereplő, akit az első pillanattól kezdve utáltam, az Don Peters volt, végig reméltem, hogy a 872. oldalon már nem lesz életben. Egy biztos: Stephen és Owen King könyve számtalan kérdésben kényszeríti gondolkodásra az olvasót, mindezt lenyűgöző fantasy környezetben, megspékelve a King könyvektől elvárt brutálisan változatos halálnemek tárházával, amelyek mind hozzájárultak, hogy az írót a műfaj királyává tegyék. A Csipkerózsikák pedig bizonyítékként szolgál arra is, hogy az utódlás is jó kezekben van.


Olvasd tovább!
Copyright © GCK's Book Review Blog. Blog Design by SkyandStars.co