Magyaros Augusztus - Záróposzt



Sziasztok!

Igaz hogy már szeptember van, de megérkeztünk Magyaros Augusztus elnevezésű blogprojektünk záró bejegyzésével. Rengeteg történettel és élménnyel gazdagodtunk a hónap folyamán. Sok számunkra "új" magyar íróval és fordítóval ismerkedtünk meg, mindenki nagyon kedves volt és közvetlen. Köszönjük szépen az együttműködést.



Amikor Genevieve felvetette a Magyaros Augusztus Projektet, rögtön ráharaptam a témára és jeleztem is, hogy szívesen részt vennék. Aztán mikor kialakult a kis csapat, elkezdtük a tervezést, és mindenki jobbnál jobb ötletekkel állt elő.
Számomra a legnehezebben az egész projektben az volt, hogy betartsam a határidőket. Ezzel amúgy is gondban vagyok, itt sem volt másképp.
A Magyaros Augusztus keretein belül több műfordítót is felkértem, hogy adjon interjút, és majd’ kiugrottam a bőrömből mikor mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam. Sok érdekes dolgot tudtam meg, érdemes volt felkeresni őket.

A jövőben is szívesen fogok igent mondani Genevieve invitálására, mert a projekt alatt rengeteget beszélgettünk és úgy érzem, jól kijöttünk.

Bejegyzések a Magyaros Augusztus projekt keretein belül:

Értékelés + Interjú - Róbert Katalin: Szelídíts meg!

Kvíz kedd - Melyik hazai író látható a képen?

Interjú Bozai Ágotával

Interjú Juhász Viktorral

Interjú Kleinheincz Csillával

Coeur

Már azt hiszem egy-egy értékelésnél is írtam, hogy nagyon örültem ennek a magyar írók hónapnak, mert az általam már ismert és szeretett szerzők mellett számos olyan szerzővel is megismerkedhettem, akik lehet hogy elkerülték volna a figyelmemet. Nagy kár lett volna értük!
P. C. Harris, Carrie Cooper és Vivien Holloway személyében 3 fővel bővült a kedvenc íróim száma. On Sai új oldalát fedezhettem fel a novelláskötetét olvasva. És nem utolsó sorban a Nász és téboly  értékelése mellett volt szerencsém interjút készíteni Böszörményi Gyulával, ami a hónap fénypontja volt számomra. 

Persze biztosan sok-sok jó magyar író van, akik még a felfedezésre várnak, ezért igyekszem újabbakkal is megismerkedni, és remélem, hogy írásaink és blogunk hozzájárul ahhoz, hogy más könyvmoly is kövesse példánkat.

Bejegyzések a Magyaros Augusztus projekt keretein belül:

Értékelés - Leiner Laura: Ég veled

Értékelés - Carrie Cooper: A szemtanú

Értékelés - P.C. Harris: Árnyoldal

Értékelés + Interjú - Böszörményi Gyula: Nász és téboly

Kikyo

Több okból is örülök a magyaros augusztus megrendezésének. Eddig is szívesen olvastam magyar íróktól, de ennek köszönhetően végre (kötelezően) elolvastam azokat a regényeket, amelyek hosszú ideje várólistásak voltak, viszont még nem kerültek sorra. Másrészt örülök azért, mert teret adtunk hazánk alkotóinak is, akik közül jó néhányan simán felveszik a versenyt az angol nyelven alkotó írókkal. Remélem, hogy sikerült hozzájárulnunk ahhoz, (még ha csak a jéghegy csúcsát érintve is) hogy minél többen megismerhessék, olvashassák őket, és bízom benne, hogy nem utoljára foglalkoztunk velük és az írásaikkal.

Bejegyzések a Magyaros Augusztus projekt keretein belül:

Értékelés - Leiner Laura: Ég veled

Értékelés - Leiner Laura: Bexi sorozat 1-2

Értékelés - Leiner Laura: Bexi sorozat 3-4

Értékelés - Leiner Laura: Bexi sorozat 5-6

Genevieve

A múltban nagyon kevés könyvet olvastam magyar íróktól, amit a mai napig bánok. Gondolom ezzel nem voltam/vagyok egyedül, ezért találtam ki ezt a projektet. Remélem ezáltal sokkal többen fogják olvasni könyveiket, hiszen ők ezért dolgoznak. Szórakoztatnak, megbotránkoztatnak, egy másik világba kalauzolnak bennünket. 

Bejegyzések a Magyaros Augusztus projekt keretein belül:

Exkluzív interjú Ludányi Bettinával

Exkluzív interjú + Értékelés - Sienna Cole: Lefelé a folyón

Exkluzív interjú + Értékelés - Baráth Viktória: Egy év Rómában

A blogprojekt további résztvevői:

Vhrai a Libellum bloggere



Ágika a Voldemort orra bloggere


Reméljük a továbbiakban is fennmarad ez az együttműködés blogjaink között :) és újabb meglepetésekkel szolgálhatunk nektek.

Köszönjük!

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.